Menü

Címke tv

Az oroszok bevonultak, az elnök halott

A grúz Imedi televízió azt jelentette, hogy Dél-Oszétiából orosz csapatok megtámadták Grúziát, az elnököt pedig megölték. Csak a félórás műsor végén közölték, hogy fikcióról van szó.

Fiú vagy lány volt-e a tévémaci?

Fórumokon ki erre, ki arra esküszik, és még a maci életkorát illetően sincs közmegegyezés. Mráv Noémi tanulmányában, amelyet a tévémaci tudatformáló szerepéről írt, többek között ezekre is fény derül.

Áltévéhíradó Örkény egyperceseiből

Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére ítélték halálra. Elhunyt egy színész, már átszállították a bonctani intézetbe is, este mégis fellépett a Lear királyban.

Lengyel szexfilm a Hamász tévéjében?

A videóhoz kapcsolt szöveg szerint a Hamász tévéjének szerkesztői megunták, hogy egész éjszaka a bombázások képeit kell bámulniuk, és egy lengyel szexadóra váltottak. Mindezt azonban nézőik élő egyenes adásban látták.

Bekötött szemmel Dalí és Reagan ellen

Nem legenda, bár a műsor – akkor még – élő legendákat is felvonultatott, se nem átverés, bár ahogy például a Dalí-klipben láthatjátok, a főszereplők néha mindent megtettek kérdezőbiztosaik átverése érdekében, de talán elfér itt ez a bejegyzés egy műsorról, amire tegnap hívták fel figyelmemet.

További bejegyzések