Kovács Andrea 15 évig dolgozott újságíróként – innen az ismeretség is, a hvg.hu-nál voltunk kollégák. Kollázsokat körülbelül öt évvel ezelőtt kezdett készíteni KURSZÁN név alatt: cikkek illusztrációiként, civil kampány kreatív anyagaként, textilmintaként, használati tárgyakra vagy egyszerűen csak képként, plakátként. A munkáiból készült válogatást, az azokhoz kapcsolódó szövegeket megnézhetitek a honlapján.

“A kollázs technikája demokratikus műfaj, elsősorban nyitottság és fantázia kell hozzá. Papír, fénykép, textil, fa, fém vagy más egyéb anyagok – látszólag – össze nem illő darabjaiból készül egy új kép, síkban vagy térben” – meséli Andi, aki bevallása szerint épp a könnyű hozzáférhetőség és sokféleség, a szürrealista dolgok könnyed kifejezése miatt választotta ezt a műfajt.

Képei között van klasszikus analóg és digitális munka is, de készít háromdimenziós alkotásokat, assemblage-okat is. Első önálló kiállítása 2017-ben volt a Medence csoport szervezésében, 2018-ban és 2019-ben pedig ő szervezte a Sziget fesztivál ArtZone részének kollázs workshopjait. Idén meghívást kapott a 3. Collage Art nemzetközi kollázskiállításra Varsóba.

Általában nagylélegzetű cikkekhez kérek tőle illusztrációt. Felvázolom a témát, néha megmutatom a félkész írást is, a többit azonban rá bízom. Az esetek többségében ez remekül működik, de egy alkalommal megesett, hogy – bár a kép tetszett – nem éreztem kapcsolódást az anyaghoz, és kivártam, amíg egy jobban passzoló tartalom nem született hozzá. Emellett korábbi, UL-től független munkáiból is válogattam már illusztrációnak.

Az alábbiakban készítettem egy válogatást Andi urbanlegendses illusztrációiból, a hozzájuk kapcsolódó cikkekkel. A cikk alján pedig bemutatjuk az új hoaxkvízes kollázst is, ami a hó végén debütál.

1. Hová vezethet a tények megtagadása? – Történelmi leckék Hannah Arendttől

A neves filozófus-történész gondolatai a tények megtagadásának lehetséges hatásairól, valamint a propaganda szerepéről az elnyomás felé vezető úton. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

2. Miért erőszakosabb Amerika Európánál?

Hogyan szorult vissza Amerikában az erőszak, és miként segíti ennek megértése napjaink amerikai politikájának átlátását? Steven Pinker számba veszi a különböző hipotéziseket. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

3. Mit gondol az izraeli sztártörténész az álhírekről és a valóságról?

Hogyan kerülhetjük el, hogy megvezessenek minket napjaink bonyolult, egyetlen ember számára megérthetetlen világában? – teszi fel a kérdést Yuval Harari történész. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com (részlet)

4. Az Antanténusz tényleg egy 5 ezer éves sumér napima?

Legalábbis ezt állítja egy Facebookon terjedő szöveg. Tamás Ildikó folklórkutató segít értelmezni a halandzsa mondókák eredetét és funkcióit. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com (részlet)

5. 10 ok, amiért tévesen ítéljük meg a világot

Ha gondolkodásunk tényeken alapulna, képesek lennénk észrevenni, hogy a világ nem is olyan rossz hely, és ez lendületet adhatna a további munkához – vallják a Tények című könyv szerzői. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

6. Hogyan lett Leninből gomba?

Egy bizarr konspirációs elmélet története az átalakulóban lévő Szovjetunióból. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

7. Teszteld magad, bedőlsz-e az álhíreknek!

A havi hoaxkvízben valós hírek keverednek álhírekkel, kamu képekkel. Tippelhetsz is, de érdekesebb a teszt akkor, ha válaszadás előtt utánanézel az egyes állításoknak. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

8. Így számolják fel a szabadságot világszerte?

Sem a dicső múltba révedés, sem a magától működő jólétben való hit nem viszi előre a világot – mutat rá új könyvében Timothy Snyder történész. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

9. Darwin tényleg ellopta Wallace gondolatait?

Egy titokzatos levél története, amelynek hatására Darwin egy év alatt megírta, amin már több mint húsz éve dolgozott. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszán.com

10. Lemondhat-e egy politikus a fikcióról?

A tényeket magával ragadó történetbe kell ágyazni – vallja Yuval Harari izraeli történész, aki szerint ez is a politikusok munkájának a része. A fikció azonban nem mindig egyenlő a hazugsággal. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com (részlet)

11. Mindenki hazudik, de az adatok mindent lelepleznek

Miként segíthet a big data megérteni és jobbá tenni a világot? – erre keresi a választ Seth Stephens-Davidowitz Mindenki hazudik című könyvében. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com 

12. Szükség van-e az objektivitásra az újságíráshoz?

Szeptemberben elindult a globális közösségi adományokból létrehozott Correspondent, amelynek újságírói a tényeket ugyan tisztelik, de az objektivitásban nem hisznek. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

13. Koronavírus: mit NEM tudunk jelenleg a Covid-19-ről?

Egy friss világjárvány esetében nincs válasz azonnal minden kérdésre. Mivel az információhiány a hamis információk táptalaja, célszerű tisztában lenni vele, mely területek információit érdemes még a többinél is alaposabban átrágni. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

14. Egy gondolkodásmód, ami segíthet a koronavírus-járvány megértésében is

Felejtsük el a fekete-fehér gondolkodást, frissítsük folyamatosan ismereteinket és ez alapján viselkedésünket – javasolja a Bayes-tétel hasznosságát hirdetve két közelmúltbeli cikk szerzője is. Tovább.

Kovács Andrea / Kurszan.com

15. És a hó végén debütáló, új hoaxkvízes illusztráció

Kovács Andrea / Kurszan.com
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!