A választás napján terjedő álhíreket ebben a korábbi cikkben találod.

Amerikai választás 2020: ezek az álhírek terjednek

1. Bidennek “hipp-hopp találtak/csináltak” annyi szavazatot Michiganben, hogy az átfordítsa a versenyt?

Ellenőrzés: Nem, a Biden-szavazatok kései megugrását a levélszavazatok összesítése okozta.
Forrás: Snopes, BuzzFeed

A választás lezárása óta a legtöbb álhír a levélszavazatok összeszámlálásával kapcsolatos. Ahogy azt előre sejteni lehetett, az előzetes szavazással a koronavírus-járványt komolyabban vevő demokrata szavazók éltek nagyobb százalékban. Ezért aztán azokban az államokban, ahol a levélszavazatokat csak a választás lezárása után kezdték el összeszámolni és publikálni, Donald Trump a választás napján érkezett szavazatok alapján komoly előnyre tett szert.

A helyzet azonban a levélszavazatok beérkezésével látványosan fordult – ez történt például Wisconsinban és Michiganben is, ahol ez a fordításhoz is elég volt. Ebben semmi meglepő nincs, azonban a győzelmét idő előtt, a szavazatok összeszámlásának befejezése előtt kihirdető Donald Trump mindent megtesz annak érdekében, hogy a levélben érkezett szavazatok hitelességét aláássa, illetve az érvényesen leadott voksok összeszámlálását leállítsa.

Egy időben még az az állítás is elterjedt (és az elnök ezt is megosztotta a Twitteren), hogy 138 ezer újonnan megszámlált michigani levélszavazat közül az összes Joe Bidenhez vándorolt. Ilyen arányban természetesen nincsenek felülreprezentálva a demokrata szavazók a levélszavazatok között; a jelenséget a Decision Desk HQ szerint egy elütés okozta, amit felfedezése után az adatot beküldő állam javított is.

2. Wisconsinban tényleg többen szavaztak, mint amennyien regisztráltak?

Ellenőrzés: Nem igaz.
Forrás: Snopes

Egy Twitteren közzétett “breaking leleplezés” szerint Wisconsinban többen (3 239 920) szavaztak, mint amennyi az állam regisztrált szavazója (3 129 000). A félreértést valószínűleg az okozta, hogy aki ezt az információt keringetni kezdte a közösségi oldalon, a regisztrált szavazók számát egy 2018-as adatból vette. A wisconsini választási bizottság szerint az államnak 2020. november elsején 3 684 726 aktív regisztrált szavazója volt. A Snopes szerint nem tudni, a tweetben szerepő szavazói számot (3 239 920) honnan vette közzétevője, a New York Times adatösszesítője szerint ugyanis 3 296 836-an vettek részt a választáson Wisconsinban.

3. Tényleg filceket osztogattak Trump-szavazóknak Arizonában, hogy érvénytelen legyen a szavazatuk?

Ellenőrzés: Nem, és a filces szavazatok sem érvénytelenek.
Forrás: Snopes

Egy másik hely, ahol még nagyban zajlik a szavazatösszesítés, és ahol – bár egyelőre Joe Bidennek áll a zászló – nem teljesen lefutott a verseny, Arizona. Az egyik itteni hamis információ szerint a Trump-szavazóknak filcet adtak, mert ezáltal könnyebben érvénytelenné lehet tenni a szavazatukat. A helyi hatóságok szerint ez azonban téves információ: a filccel leadott szavazatok ugyanolyan érvényesek, mint a tollal kitöltöttek. Ezt egyébként már egy választás előtt tíz közzétett videóban is elmondták, megjegyezve: piros tintát azért ne használjanak.

Can I use a Sharpie on my Ballot? Maricopa County Voters can use a Sharpie to Mark their Ballot

Maricopa County Voters can use a Sharpie to mark their ballots. Our ballots have off-centered columns so bleed throughs will not impact counting and our new …

4. Tényleg gyanút keltő, hogy néhány államban leállítják a szavazatszámlálást éjszakára?

Ellenőrzés: Nincs bizonyíték arra, hogy az éjszakai szünetekben csalás történne.
Forrás: BuzzFeed

Bár a fél ország, sőt világ tűkön ül a hátramaradt államok eredményei miatt, valamikor a szavazatszámlálóknak is kell pihenniük. Miként azon sincs csodálkoznivaló, hogy akit a hátramaradt szavazatok hátrányosan érinthetnek (értsd: akik az adott államban épp vezetnek), azok ebben veszélyt látnak a csalásra. Amerikában egyébként nincs egységes szabályozás arra, hogy elrendeljenek-e szünetet a számlálásban, és vannak olyan helyek is, ahol éjjel-nappal dolgoznak.

A legtöbb – többségében élcelődő mémekben kicsúcsosodó támadás – a 86%-os feldolgozottságú Nevadát éri, ahol szintén kicsi a különbség a két jelölt között, de már vagy egy napja nincs új adat. A helyi választási bizottság vezetője türelmet kér, és a túlterhelt szavazókörökre nehezedő nyomás csökkentésével és a pontos munka fontosságával indokolja azt, hogy nem hoznak nyilvánosságra folyamatosan új adatokat.

5. A Fox2 tényleg tömeges csalásokról adott hírt a 2020-as detroiti választással kapcsolatban?

Ellenőrzés: Nem. Bár a képernyőmentés valódi, a pillanatkép – és így a beszámoló – 2019-es. A kérdéses problémákat azóta orvosolták.
Forrás: Snopes

Michigannel kapcsolatos az a képernyőmentés formátumban terjedő hír is, amely szerint a Fox2 csatorna arról számolt be: Detroit városában tömeges választási csalások történtek kedden – többek között ezreket regisztráltak duplán, és halottak ezreit regisztrálták szavazóként. A kérdéses felvétel a Snopes szerint valódi, csak épp nem most, hanem 2019 decemberében ment le a csatornán.

A szóban forgó pert egyébként a felperes 2020 júliusában visszavonta, miután az illetékesek orvosolták a hibákat. A képernyőmentés legabszurdabb állítása az volt, hogy az egyik szavazó 1823-ban született; ezzel kapcsolatban a hatóságok megállapították, hogy egyszerű elütésről volt szó.

6. Egy videó tényleg azt bizonyítja, hogy egy detroiti szavazókörbe szavazólapokat csempésznek be?

Ellenőrzés: Nem. A felvételen egy fotós látható.
Forrás: WXYZ Detroit

A választás tisztaságát aláásni kívánó videón állítólag egy férfi látható, amint egy táskát vesz ki a kocsijából, és visz be a szavazatszámlálókhoz. A felvételen azonban – amint az az alábbi videóból kiderül – a WXYZ egy fotósa látható, aki felszereléseket visz be az épületbe.

Stopping the spread of misinformation

A viral video shows a WXYZ photographer with equipment, not a box of ballots. How to stop the spread of misinformation.

7. Kaliforniában tényleg eltűnt 9,7 milliónyi Trump-szavazat?

Ellenőrzés: Nincs rá bizonyíték.
Forrás: Snopes

Egy Greg Rubini nevű felhasználó kiposztolta a Twitterre, hogy Kaliforniában eltűnt 9,7 milliónyi szavazat, és fogadni merne rá, hogy mind Trumpé volt, amit az állítás forrásokkal való alátámasztása nélkül is közel 20 ezren megosztottak. A tweet azóta screenshot formájában is terjed a Facebookon és az Instagramon. A Snopes szerint semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ilyesmi történt volna. A New York Times adatszolgáltatása szerint 77 százalékos feldolgozottság mellett Joe Biden 8 180 018, Donald Trump pedig 4 152 425 szavazatot szerzett az elmúlt közel 30 év adatai alapján egyre erősebb demokrata fölényt felmutató államban.

8. Trump tényleg simán nyert volna, ha csak a törvényes szavazatokat számolják össze?

Ellenőrzés: Nem, Donald Trump alaptalanul bélyegzi illegálisnak a levélszavazatokat.
Forrás: AP/Telex

Magyar idő szerint péntek hajnali egy óra környékén Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök újra a kamerák elé lépett, és – miután előzőleg a szavazatok összeszámlásának befejezése előtt győztesnek hirdette ki magát – ezúttal sem fogta vissza magát. Beszédében konkrét bizonyítékok felmutatása nélkül vádolta meg csalással a választási hatóságokat és a demokrata ellenfeleit. A valóság ezzel szemben az, hogy az eredményhirdetés elhúzódását okozó levélszavazatok összeszámlálása országszerte folyamatosan és a törvényi előírásoknak megfelelően zajlik. Ezek a voksok nem törvénytelenek, és összeszámlálásuk után több államban is fordítottak az elnöki verseny állásán. A Telex cikkében Trump további állításainak igazságtartalmáról is olvashattok.

9. Tényleg titkos vízjellel látták el a szavazólapokat a csalások leleplezésére?

Ellenőrzés: Nincs rá bizonyíték, és a szavazólapok sem úgy készülnek, ahogyan azt az elmélet elképzeli.
Forrás: FactCheck.org
, PolitiFact

Egy neten terjedő összeesküvés-elmélet szerint hamarosan eljön a leleplezés ideje, a Belbiztonsági Minisztérium ugyanis titkos vízjellel látta el a szavazólapokat, amiről a demokraták nem tudtak – ezért aztán illegális szavazataik könnyen lebuktathatók lesznek.

A FactCheck szerint a QAnonhoz kapcsolható konteónak semmi alapja. A szavazólapokat ugyanis nem a teóriában említett Belbiztonsági Minisztérium készíti, hanem a helyi kormányzatokat bízzák meg, akik ezt a feladatot jellemzően kiadják nyomdáknak.

Az elmélet nyomán megjelent egy olyan videó is a YouTube-on, amelyen egy nő nagyítós vizsgálat alá veszi szavazólapját, és azon apró pöttyöket talál – a FactCheck szerint azonban ez semmire nem bizonyíték.

Foglalkoztak a konteóval a PolitiFact tényellenőrzői is. Cikkükben megállapítják: néhány állam szavazólapjain – például Kaliforniáén – valóban megjelennek vízjelek is, de nincs központi, minden szavazólapra kiterjedő, titkos vízjel a lapokon.

10. Egy videón tényleg az látható, hogy Georgiában egy szavazatszámláló összegyűri a szavazólapokat?

Ellenőrzés: A férfi kitöltési útmutatót gyűr össze, ami méretében is kisebb a szavazólapnál.
Forrás: AP

E cikk írásának pillanatában Georgiában közel 5 millió szavazat összeszámlálása után a demokrata Joe Biden 7248 szavazattal vezetett a hivatalban lévő elnök ellen, mindezt ráadásul úgy, hogy Trump előnye sokáig biztosnak tűnt az egyébként is inkább republikánus beágyazottságú államban.

Ezért aztán nem csoda, hogy Georgia egyike azokak az államoknak, ahol árgus szemmel figyelnek minden gyanús vagy csak laikus szemmel annak tűnő jelet. Az elmúlt napok egy sokat elemzett felvétele az volt, amelyen egy férfi egy lapot gyűr össze, amit az online térben sokan úgy értékeltek, hogy szavazatokat semmisít meg. A videót a hozzá kapcsolódó állítással Donald Trump fiai is megosztották a Twitteren.

A Fulton County-i választási bizottság vezetője szerint azonban a felvételen látható férfi nem szavazólapot gyűr össze, hanem kitöltési útmutatót. Előbbi már csak méretében sem akkora, mint a videón látható lapok, ráadásul a férfi feladata mindössze annyiból állt, hogy egy vágóeszközzel kiszedje a külső borítékból a belsőt, a szavazólapokhoz nem fért hozzá, így összegyűrni sem tudta azokat. És hogy miért mutogat közben mérgesen? A vizsgálat szerint a férfi megvágta magát a nyitásra használt eszközzel.

A férfinak a videó és személyes adatai napvilágra kerülése után el kellett rejtőznie az online érkező fenyegetések miatt.

11. Tényleg a számlálók töltik ki a szavazólapokat Pennsylvaniában?

Ellenőrzés: A manipulált felvételen megsérült szavazólapokat másoló szavazatszámlálók láthatók.
Forrás: Snopes, Philadelphia Inquirer

Pennsylvania egyike azoknak az államoknak, ahol egyrészt nagyon szoros verseny mellett még mindig számolják a szavazatokat, másrészt ahol Joe Biden demokrata jelölt az elmúlt napok során több százezres előnyt dolgozott le, megfordítva az állást is.

Így – hasonlóan a többi, szoros versenyt hozó csatatérállamhoz – itt is gőzerővel terjednek a választás tisztaságát megkérdőjelező állítások. Ezek többnyire nemcsak nem hitelesek, hanem a szándékos megtévesztés gyanúja is felmerül.

Ilyen például az a videó, amelyen a mellékelt magyarázat szerint olyan számlálók láthatók, akik számolás helyett maguk töltik ki a szavazólapokat.

A szavazatszámlálást közvetítő élő adásból kivágott felvétel azonban többszörösen is megtévesztő. Egyrészt a rajta látható személyek nem önkényesen töltögetik a szavazólapokat, hanem a megsérült lapokat másolják át, hogy be lehessen táplálni a számláló gépbe.

Másrészt a videó szándékosan manipulált, így nem látható rajta a folyamatot figyelemmel kísérő demokrata illetve republikánus megfigyelő sem.

12. A lapok tényleg 2000-ben is elkiabálták a győztest?

Ellenőrzés: Az ezt bizonyítani kívánó kép digitális manipuláció eredménye.
Forrás: Snopes

A Twitteren terjed egy Washington Times címlapfotó, amelyen a President Gore cím olvasható. A kérdéses fotót Tim Murtaugh, Trump kampányának kommunikációs igazgatója osztotta meg a Twitteren, nem sokkal azután, hogy szinte minden nagy lap és hírcsatorna bejelentette Joe Biden győzelmét.

A Murtaugh által megosztott fotó azonban digitális manipuláció eredménye. Ahogy az a Washington Times twitteres oldalán is olvasható: a lap sosem közölt President Gore címmel címlapot. Sőt, épphogy a President Bush cím volt olvasható november 8-ai számuk címlapján – megelőzve a többszörös újraszámlálás lezárását.

A Snopes szerint a President Gore-os címlapot egy alternatív történelem jellegű fórumon publikálta valaki 2012 novemberében. Murtaugh azóta törölte kérdéses tweetjét.

13. Trumpék a Four Seasons helyett véletlenül egy kertépítő cég elé szerveztek sajtótájékoztatót?

Ellenőrzés: A New York Times szerint direkt ezt a céget választották.
Forrás: New York Times

Idehaza is többen beszámoltak arról a kissé szürreális sajtótájékoztatóról, amelyet Donald Trump jogi képviselője, Rudy Giuliani tartott Philadelphiában, a Four Seasons Total Landscaping nevű kertépítő cég előtt, “nem messze egy szexshoptól és egy temetkezési vállalkozótól”. Egyes – félig viccként, félig komolyan terjesztett – magyarázatok szerint valószínűleg az történhetett, hogy Trump csapata a Four Seasons helyi hoteljébe akart helyet foglalni, csak elkeverték a helyszíneket, és így kerültek végül a kertépítő cég elé.

A valóság azonban a New York Times tisztázó bejegyzése szerint ennél sokkal uncsibb, de egyben valószerűbb is. Eszerint nem a foglalásban volt a hiba, Trump csapata eredetileg is erre a helyszínre tervezte a sajtótájékoztatót, legfeljebb Trump valóban félreérthető tweetjét értették félre sokan. Giuliani csapata ugyanis egy olyan helyet keresett a kőkeményen demokrata városban, ahol nem trollkodják meg a sajtótájékoztatójukat Biden-hívők – ahogy az történt az előző napokban többször is.

Így esett a választás egy külvárosi cégre, amely egyfajta gazdasági sikertörténet is egyben. Ami persze – tegyük hozzá: nem véletlenül – igencsak meglepte a fényűző Trump-rendezvényekhez szokott közvéleményt – és a jelek szerint magát az elnököt is.

Amerikai választásos hoaxkvíz: teszteld magad, felismered-e az álhíreket!

Nyitókép: Element5 Digital / Unsplash.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!