Egy közszereplő hazudik egy nagyot, az újságíró pedig megpróbálja feltárni a valóságot és az alaptalan állítás mögötti szándékot. Végül mégis minden a visszájára sül el: a hazugság rendbetétele során ugyanis az eredeti – hamis – állítás nagyobb közönséghez jut el, és az ismétlődések révén csak még erősebben rögzül.
A fenti helyzet napi dilemmát okoz újságíróknak és tényellenőrzőknek egyaránt, mert hát a szakma bizonyos közszereplők állításait akkor is hírértékűnek tartja, ha azok bizonyítottan nem igazak.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Az egyik megoldás lehet erre az ún. igazságszendvics modell, amelyet a nyelvész George Lakoff így vázolt fel néhány évvel ezelőtt:
- Kezdjük a közlést a tényekkel, kihasználva az első benyomás adta előnyt.
- Csak ezután mutassuk be a hazugságot, lehetőleg kerülve az eredeti nyelvezet használatát.
- Majd térjünk vissza újra a tényekre, részletes tényellenőrzéssel túlsúlyba helyezve a tényeket a hazugsággal szemben.
Két példa erre Jay Rosen médiakritikus tweetfolyamából:
Kifogásolható cím a sajtóból: Trump másfél hete hidroxiklorokint szed
Rosen megoldása az állítás keretezésére:
- Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a hidroxiklorokin nevű, malária elleni gyógyszer megvédene az újfajta koronavírus ellen.
- Donald Trump amerikai elnök ma arról beszélt, hogy ő maga beveszi a gyógyszert a betegség megelőzése érdekében.
- Ezt azonban orvosa nem erősítette meg, egészségügyi szakértők szerint pedig a gyógyszer használatának veszélyes mellékhatásai lehetnek.
A példa néhány nappal későbbi folytatása:
Kifogásolható cím a sajtóból: Abbahagyta a hidroxiklorokin szedését Donald Trump
Rosen megoldása az állítás keretezésére:
- Trump elnök orvosa továbbra sem erősítette meg, hogy hidroxiklorokint írt volna fel páciensének.
- Az amerikai elnök, miután a múlt héten arról beszélt, hogy szedni kezdte a gyógyszert, most arról számolt be, hogy abbahagyta.
- A hidroxiklorokin szedését nem engedélyezték a betegség elkerülése céljából.
Kritikusok az igazságszendvicsről: ellenmanipuláció és még a neve is megtévesztő
A teória kritikusai szerint a módszert használva azonban csak annyi történik, hogy az újságíró – olvasóközönségét lebecsülve – a manipulációra egy másfajta manipulációval válaszol. A fenti első példánál maradva: a cikk nem azzal foglalkozik, amit az elején felvetett (a hidroxiklorokin és a koronavírus kapcsolatát vizsgáló kutatásokkal), hanem csupán egy konkrét, szűkebb témára vonatkozó állítást kérdőjelez meg (Trump gyógyszerszedését és annak hatékonyságát).
Emellett a kritikusok szerint az eljárás emlékezetesebbé tételéhez használt metafora is zavaró. Ha ugyanis megnézünk egy valamirevaló szendvicset, annak mindig a közepére kerül a névadó lényeg – legyen szó tonhalas, sajtos vagy szalámis szendvicsről. Vagyis az igazságszendvics ezek alapján valójában inkább hazugságszendvics. (Jay Rosen válasza az utóbbi meglátásra jó eséllyel elveszi mindenki kedvét az effajta okoskodástól – már aki elolvassa.)
Nem a nagybetűs megoldás, de…
Azt egyébként a gyakorlat egyik legnagyobb terjesztőjeként ismert Jay Rosen sem állítja, hogy az igazságszendvics lenne az egyetlen és minden helyzetben alkalmazható megoldás a valótlanságok sajtóbeli tálalására. De szerinte jobb eszköz a hazugságok keretezés nélküli újraközlésénél, és kis gyakorlással könnyen elsajátítható a szerkesztőségek számára.
A technika további finomításai a témával foglalkozó tweetfolyamokból szemezgetve:
- a valótlanságot tartalmazó tweetek, FB-posztok beágyazása helyett célszerűbb inkább képernyőmentést készíteni az adott bejegyzésről (ez egyébként a poszt esetleges későbbi törlése ellen is védelmet nyújt),
- nem kell megijedni, ha az igazságszendvics használata szembemegy a klasszikus újságírói gyakorlatokkal – az új idők új megoldásokat kívánnak,
- és hát természetesen vannak pillanatok, amikor jobb ellenállni a kísértésnek, és a hallgatás stratégiáját követve nem beszámolni egy valótlanságról.
Fotó: unsplash.com / Gardie Design & Social Media Marketing
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!