A közösségi oldalak – mint amilyen a Facebook vagy az Instagram – mindent megtesznek annak érdekében, hogy sok időt töltsünk el platformjaikon. De azáltal, hogy algoritmusaik személyre szabott tartalmakkal árasztanak el minket, egyben szűrőbuborékba zárnak bennünket. Felhasználóként egyre kevésbé találkozunk világképünktől eltérő nézőpontokkal, annál többször futunk bele viszont saját nézeteinket megerősítő tartalmakba. E buborékok hosszú távú hatása a töredezett nyilvánosság, azaz a párhuzamos “valóságok” kialakulása lehet, aminek hatására idővel képtelenek leszünk építő vitát folytatni – ezt a kórképet halljuk és hangoztatom az oldalon én is évek óta.

De vajon mennyiben támasztják alá a közösségi oldalak szerepét ebben a jelenségben a kutatások? – teszi fel a kérdést Richard Fletcher egy Reuters Institute-on megjelent írásában. Válasza a cikk végén, előtte azonban következzen néhány kutatási adat és gondolat.

Honnan szedjük a híreket?

Azzal kapcsolatban nincs vita, hogy jelentős részben az internetről. Egy körülbelül 75 ezer válaszadó megkérdezésével végzett, globális kutatás szerint a válaszadók nagyjából fele az internetet, másik fele a tévét jelölte meg elsődleges hírforrásként.

Nagy meglepetés nincs az életkor szerinti lebontásokban sem: a tévé főleg a 45+-os korosztályok körében számít elsődleges hírforrásnak, az az alattiakban pedig inkább az online források dominálnak.

Jelentősen megnőtt az utóbbi néhány évben azok száma is, akik a közösségi oldalakat minden héten hírfogyasztásra is használják: a 2013-as 25%-ról ez az arány 2016-ra 50% fölé kúszott.

Ami pedig a közösségi platformok szerinti lebontást illeti: a Facebook a hírfogyasztásban toronymagasan vezet (35% körül mozogva), és – a Twitter stabil 10 százaléka mellett – keményen tör felfelé a WhatsApp (16% körül) és az Instagram (9%).

Hogyan és milyen algoritmusok befolyásolják a hírfogyasztásunkat?

Ami az online hírfogyasztást illeti: a netes hírolvasók közel egyharmada általában felkeres egy vagy több oldalt, és azokról tájékozódik. Kétharmada viszont olyan “oldalsó bejáratokon” keresztül éri el a híreket, mint amilyenek például a keresők (25%), a közösségi oldalak (23%), a mobilértesítők (7%), az aggregátoroldalak (6%) vagy az e-mailszolgáltatók (6%).

Mivel e forgalomterelő tevékenység során mindegyik szolgáltató használ valamiféle algoritmusokat, az utóbbi években elsődleges bűnbakként kikiáltott közösségi oldalak algoritmusain túl a valóságban algoritmusok hosszú sora befolyásolja a netezők hírfogyasztását.

Hogyan működik a személyre szabás?

Írásában Richard Fletcher a személyre szabás két fő formáját különbözteti meg:

– az önkéntes személyre szabás során mi döntjük el, milyen oldalakat, személyeket kívánunk követni az adott közösségi platformon, illetve kiket nem követünk be, vagy épp tiltunk le, követünk ki, szundiztatunk.

– az előzetes személyre szabás során pedig többnyire algoritmusok válogatnak tartalmakat nekünk korábbi tevékenységeinket figyelembe véve.

E megkülönböztetésre Fletcher szerint azért van szükség, hogy az algoritmusos személyre szabás hatásait ne egy olyan idealisztikus állapothoz hasonlítsuk, amelyben az emberek semmilyen szinten nem szelektálják forrásaikat, hanem egy olyanhoz, amely az emberi természethez közelebb áll.

Márpedig az emberek – legyen szó az internetről, vagy akár offline életükről – hasonlóan szelektálnak, mint ahogy az algoritmusok leszűkítik számukra a világot. A való világban is világlátásukhoz közeli újságokat vesznek, álláspontjukat megerősítő tévécsatornákat néznek – esetenként sokkal merevebben ragaszkodva választásukhoz, mint ahogy azt az online világban teszik.

Milyen hatása van a közösségi médiának és a keresőknek a hírfogyasztásra?

A közösségi média működése során a fent bemutatott kétféle szűrőt kombinálja. A platformok hírfogyasztásra gyakorolt hatását vizsgálva Fletcher és társai egy hármas összehasonlítás végeztek:

– az egyik csoportba olyanok kerültek, akik nem használnak közösségi oldalakat,
– a másikba olyanok, akik használnak, és azokon tudatosan keresik a híreket (is),
– a harmadikba pedig olyanok, akik nem a hírekért mennek a közösségi oldalakra, de más tevékenységeik során azért hírekkel is találkoznak.

Vizsgálódásaik egyik megállapítása, hogy a közösségi média felhasználói – különösen ha a platformot elsősorban nem hírfogyasztásra használják – több és többféle hírforrással találkoznak, mint azok, akik egyáltalán nem közösségi médiáznak. Ez a hatás erősebben érvényesül a fiataloknál, valamint azok körében, akiket amúgy nem annyira érdeklik a hírek.

Vagyis – bár az internet önmagában alkalmas arra, hogy a hírek iránt nem érdeklődők elkerüljék a híreket – a közösségi oldalakon a hírek sokkal inkább megtalálják őket.

Hasonló a helyzet a webes keresők esetében is: azok az emberek, akik a keresőket hírfogyasztásra is használják, átlagosan több és többféle politikai irányultságú hírt olvasnak azoknál, mint akik a neten adott oldalak felkeresésével olvasnak híreket.

Miért nem érdemes a szűrőbuborékokra mutogatni?

Még ha a közösségi oldalakat és keresőket használva változatosabb híreket is kapunk, lehetséges, hogy ez a változatosság csak több elfogult és megosztó forrást jelent – figyelmeztet Fletcher. Egy korábban az Urbanlegends.hu-n is feldolgozott kutatást idézve rámutat: más vélemények megismerése nem feltétlenül járul hozzá a táborok közeledéséhez, sőt akár radikalizálhatja is az embereket korábbi álláspontjuk mellett.

Vizsgálódásaik során Fletcherék feltárták, hogy az Egyesült Államokban az egyes csatornák közönségeinek buborékjai távolabb állnak egymástól, mint más országokban. Az online és offline hírkörnyezetek összehasonlítása során pedig azt találták: az online hírkörnyezetek polarizáltabbak az offline-aknál – talán azért, mert az online világban több az ösztönző a pártos tartalmak előállítására.

Fletcher szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a keresőkön és közösségi oldalakon keresztüli hírfogyasztás változatosabb lehet. De – mint azt a fent említett példák is mutatják – megvan annak az esélye, hogy ez a változatosság ugyanúgy egyfajta polarizációt szül.

Ami leginkább azért érdekes, mert ez épp ellentétes azzal, mint aminek a szűrőbuborék-hatás hipotézise szerint történnie kellene. Vagyis a változatosabb hírfogyasztás akár hasonló eredményt hozhat, mint amit az egyoldalú tájékozódást leíró szűrőbuborék-hatásnak tulajdonítanak.

Ez pedig azért van, mert a szűrőbuborék-hatás nem képes megragadni a valós mechanizmusokat. Ha a jövőben is erre a hatásra fókuszálunk, megvan a veszélye annak, hogy nem ismerjük fel a mélyebb, a társadalmi és politikai megosztottságban rejlő okokat – figyelmeztet Fletcher.

Fotó: Thomas Kinto / Unsplash

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!