Tényleg elefántot vittek egy műegyetemi kollégiumi versenyre?

“Hallottam egy legendát több helyről. BME-n van minden évben egy vetélkedő a karok között már elég rég. Egyszer a feladat a legnagyobb állat beszerzése volt, és elvileg volt elefánt a Kruspér utcában, de mégis egy lovas rendőr lett a legnagyobb állat a zsűri szerint. (…) Kíváncsi vagyok, mi igaz az elefántos sztoriból…” – tette fel a kérdést István jó pár hónappal ezelőtt, majd később Facebook-kommentekben is presszionált a sztori felgöngyölítésére. Lássuk, mit sikerült kideríteni a történetről az Arcanum archívumából.

Bobi az elefánton

A sztori elefántvonultató része valóban megtörtént – méghozzá az 1985-ös Vásárhelyi Napokon, és az Esti Hírlapnak fotója is volt az esetről. A lap szerint a Műegyetem építészmérnöki kari kollégiumának névadójára emlékező hagyományos versenysorozaton az öt évfolyam csapatai egyéni ötleteikkel igyekeznek a díjakat elnyerni. “A harmadik évfolyam hallgatóinak idei ötlete a szó eredeti értelmében ‘állati’: állatok felvonultatásával szervezték a szlalom versenyt. Képünkön: elefántok kerülgetik — kerülgetnék? — a jelzőbójákat”.

Ennél részletesebb beszámolót közölt az az évi versenyről A Jövő Mérnöke című lap, persze csak miután jól lesajnálták az Esti Hírlapból tájékozódó olvasókat:

“Mindazoknak, akik ebből a sajtóorgánumból merítik ismereteiket, felhívjuk a figyelmét, hogy a képaláírással ellentétben a Vásárhelyi kollégium és az ott rendezett VN ’85 még mindig az építőkariaké! Lapzártáig az egyetemen nem történt olyan szervezeti változás, amely az építőmérnöki kart beolvasztotta volna az építészmérnökibe, s a kollégiumot sem foglalták el a Bercsényi utcaiak.”

A cikkből megtudhatjuk, hogy a szóban forgó elefánt dán volt, legalábbis a Budapesten vendégszereplő dán Benneweis cirkuszi társaság tagja, és a harmadik évfolyam húzta be a programba az amúgy utazás tematikájú versenysorozat harmadik napján. A cikk szerint “csütörtökön, amikor Amerika meghódításáért folyt a küzdelem, a hangulat a tetőpontjára hágott: Bobi, a III. évfolyam uralkodójelöltje pedig a Budapesten vendégszereplő dán Benneweis cirkusz elefántjára, amelyen roppant impozáns látványt nyújtott feje fölé tartott csíkos parapléjával“.

Volt ezek mellett abban az évben Empire State Building-mászás (a Schönherz kollégiumban), rabszolgavásár, amelyen az évfolyamoknak kellett tanár-patrónust szerezniük, vagy épp „mozgó vetélkedő”, ahol – sok egyéb mellett – házasságlevelet, börtönből szabaduló levelet kellett szerezniük a csapatoknak.

Az elefántok bevonását azonban nehéz volt überelni, így az az évi VN Kupát végül a harmadik évfolyam nyerte. A performansz olyan emlékezetesre sikerült, hogy arról a Népszabadság még a következő évi versenyről tudósító beszámolójában is megemlékezett:

“Tavaly ilyenkor például nagyot néztek a környék lakói a felvonuló három elefánt láttán, amit az építőmérnök jelöltek ‘szereztek be’ a vetélkedésükhöz, és vonultattak fel nagy büszkén a zsűri előtt.”

Fiúk Napja

A Jövő Mérnöke egyébként már a kezdetektől beszámolt a hatvanas évek eleje óta rendszeresen megtartott Vásárhelyi Napokról. Egy 1969-es számukban például az addigra már szintén hagyományossá vált, nemi sztereotípiáktól nem mentes Fiúk napját így mutatta be egy szervező lány tolmácsolásában:

“Nem tudni, mivel érdemelték ki a fiúk, hogy egy álló napig csak őket ünnepeljük, és különböző programokkal igyekszünk emlékezetessé tenni ezt a napot. Bár az idén egy kis csalódást is okoztunk nekik. Ugyanis tavaly ágyba kapták a reggelit, de ezt az idén, a tavalyi viselkedésük miatt (no-no! a szerk.) nem vállalták a lányok. Egyik legsikeresebb program volt talán a TYUK SC bemutatkozása, azaz a lányok-fiúk focimeccs. (…)

És az est fénypontja! Kértünk tíz önkéntes jelentkezőt, a srácok összesúgtak: ‘ez lesz a sörivó verseny!’ —, millió jelentkező! A tíz kiválasztott — szerencsétlenek — csak a folyosón tudta meg, hogy a férfi szépségversenyre jelentkezett. Fürdőnadrágban kellett visszajönniük és elvonulni az öttagú lányzsűri előtt. A zsűri igen alapos munkát végzett, egy hirtelenjében kerített centivel különböző méreteket is vettek a ‘paciensekről’, és hosszas tanakodás után döntöttek a helyezésekről.

A szépségverseny után, a kedélyek megnyugtatására, a sörivó versenyt is megrendeztük. A győztes három üveg ingyen sörhöz jutott. No persze, a sörivásból senki nem maradt ki. De ezt a fiúk számára egy kicsit megnehezítettük. Ismerve fiaink aktivitását a tánc terén, minden lány nevét felragasztottuk egy-egy sörösüveg aljára. A fiúknak ezekből az üvegekből kellett kihúzni azt a lányt, ill. lánynevet, akivel majd elkezdi a táncot.”

A Drönk-bártól a miniszteri előadásokon át a vetélkedőkig

A Drönk-bár nevű kocsma keletkezését bemutató rész, amit ugyancsak az 1969-es beszámolóból szedtem, arról árulkodik, hogy a Vásárhelyi Napokon elfogasztott alkoholmennyiség hatása talán a beszámoló megírásáig is kitartott:

“Keress egy pincét — minél ócskább, annál könnyebben adják oda. A többi már gyerekjáték! Néhány kiló szög, egy kalapács, és nem árt, ha akad, aki ért a famunkához is! Az eredmény: egy hangulatos házi „pokol”, gyertyavilágítással, csapra vert hordóval, foghagymás pirítóssal, ahol Dante és Goethe (meg mindazoknak, akik a túlvilág gyönyöreit megírták) teljes sztoriját végigélheti a szórakozni vágyó közönség, több felvonásban (literre átszámítható) a purgatóriumom keresztül a mennyországig!

Sok mindenre fény derült. Pl., hogy befordultam a konyhába, és ott valami 116 éves barna kislány, aki a szerelem virága, és tévedésből jött a világra (műszaki hiba), jól elszabta a gatyám szárát. De nem derült ki, hogy él-e még az öreg cigány, és hogy járnak-e még a Mészölybe a srácok? Szóval elkezdtük azzal, hogy igyál jó barátom, folytattuk Tiszán innen és befejeztük a Kispilicsi faluvégen, ugyanis már én többet nem, nem iszom — lévén záróra.

Milyen volt a hangulat? Sajnos, literekben nem tudom kifejezni, mert a rendezőség ezt bizalmas adatként kezeli, így csak egyetlen jellemző példát: a fotópályázat zsűrizését végző fotóművészvendég este nyolckor leugrott a bárba öt percre, fél kilenckor telefonon odahívta a feleségét, éjjel kettőkor, a záróra után pedig csak az érdekelte, hogy mikor nyitnak legközelebb.”

Persze a Vásárhelyi Napok nem csak efféle ún. “görbe napokból” állt: kulturális események, szakmai előadások egyaránt megjelentek a programban. És hát a propaganda sem maradhatott ki, például talán épp azon a miniszteri látogatáson is így volt, ahol az egybegyűltek “feszült figyelemmel tekintettek az előadóra, és a csendet csak a filmfelvevő berregése és a fényképezőgépek kattogása törte meg”. Voltak emellett koncertek, előadások, kiállítások – és gyűjtővetélkedők kifulladásig: evőeszközgyűjtés, szemüvegesember-gyűjtés, régikocsigyűjtés, szexmagazin- és Bánfihajszesz-gyűjtés stb.

Vásárhelyi ki-kicsoda és Alkotmány a hetvenes évek végéről

Egy 1977-es beszámoló egészoldalas gyorstalpalóval hozta képbe a nem bennfentes olvasókat. Ebből kiderül a folyó évi “új kormány” névsora (miniszterelnök: Kiss Ferenc, (báb)uralkodó: Fejes Lajos, stb.), valamint az aktuális alkotmány bizonyos részletei (államforma: modulátus, pénznem: Jelen és Áron – 1 Jelennek 1 kóla, 1 Áronnak egy üveg sör felel meg, stb).

Az Alkotmány szerint abban az évben minden miniszter köteles volt a saját napjának megkezdése előtt ajándékkal hódolatát kifejezni az uralkodónak. Amennyiben az uralkodó az ajándékot megfelelőnek találta, engedélyt adott a nap megkezdésére. Az állampolgároknak is le voltak fektetve a jogai: többek között jól érezhették magukat a Napokon, egyetemi feladataikat elhetelhették, valamint elhalmozhatták az uralkodót mindenféle ajándékkal.

A Vásárhelyi Napok végéről az uralkodói eskü határozott: “Alávetjük magunkat az építőmérnöki kar 4 szaknemzete szövetségének elnöksége (dékáni tanács) által szabott feltételnek, mely szerint: amennyiben április 2. 18 óráig életképes, nem koraszülött és nem előregyártott, hanem helyszínen monolit technológiával készült fiú utódot trónöröklés céljából felmutatni nem tudunk, úgy a jelzett nap 24. órájának végén a hatalom visszaszáll a Jelen dinasztiára.”

A későbbi években a diákok a Fővarázsló vezetésével vették birtokba a kollégiumot, hogy “az évente egyszer adódó lehetőséget kihasználva, apait-anyait beleadva hirdessék egy képzeletbeli díákmennyország lehetőségét” – mint az példáül a Tükör című folyóirat egy 1981-es számában olvasható.

“Meztelenségnormák”

1986-ban egy vetkőzős program verte ki a biztosítékot a névadó Vásárhelyi egyik rokonánál. A versenyszámot így mutatta be Kemény Krisztina A Nagy Szív-Ász Mulató című cikkében:

“A harcok a szárazföld mellett a vizekre is kiterjedtek: az uszoda medencéjében tág teret adtak a további viaskodásnak. A negyedéveseknél rangos személy emelte a verseny színvonalát Dr. Kárpáti György személyében. Ő azonban nem vett részt a gúla építésében, melynél a leendő revüsztárok kendőzetlenül mutatták be… tudományukat. A zsűri húsz pontot ajánlott meg a gúlában részt vevő monokinis lányoknak, s csupán tízet a nudista fiúknak. Kezdetben a zsűri és a férfi nézősereg legnagyobb sajnálatára csupán az ifjak vállalkoztak a nagy mutatványra. Annál kitörőbb taps fogadta azt a két lányt, akik a csapatért meghozták az áldozatot.”

Az uszodai program először Becska Zsolt Nándornak szúrt szemet, aki – még ugyanabban a számban – így írt erről: “… ami az uszodai vetkőzésben zavart, hogy ez a maga helyén elfogadható és természetes valami, a „produkció” szintjére süllyedt, s a „produkció” fejenként x ponttal megvásárolhatóvá lett. Úgy hiszem, fölösleges s a vetélkedő hangulatához nem illő ötlet volt.” A szerző írása Volna egy javaslatom című, a diák olvasók körében bizonyára nagy röhögést kiváltó záró részében arról írt: “A VN egyik napján lehelne túrát szervezni a hegyekbe, ilyenkor márciusban olyan szép a természet, s éppen eleget ücsörgünk a szobáinkban”.

De az ügy nem ért véget egy pro és kontra tálalással. Az olvasók két számmal később Vásárhelyi Boldizsár levelét olvashatták A Jövő Mérnökében: “Ahhoz, hogy ki, ki előtt hogy vetkőzik le, semmi közöm. (…) Az ellen viszont, mint a Vásárhelyi név viselője, a családi hagyomány szerint Vásárhelyi Pál rokona és az egyetemen 40 éven át (17 évig professzorként) tanított édesapám fia, mérnök, A LEGHATÁROZOTTABBAN TILTAKOZOM, hogy ilyen, erkölcsi felfogásommal nem összeegyeztethető ‘szórakoztatást’ ‘Vásárhelyi’-nek nevezett ‘napokon’ vagy akármin műveljenek!”

És a ti kapcsolódó történeteitek?

Hát ezeket sikerült korabeli lapokból összegyűjteni a Vásárhelyi Napok legendáriumából, ami nyilván közel sem teljes, hiszen még egy egyetemi lapba sem mehet minden. Valószínűleg jócskán lesznek olyan olvasók, akik a fentieknél emlékezetesebb történeteket is ismernek, és hát nem csak ez az egy kollégium van az országban. A kommentek között szabad az emlékgyűjtés – legendák és valós emlékek egyaránt jöhetnek!

Nyitókép alapja: KÉPÍTŐ Fotókör