Az Antanténusz tényleg egy 5 ezer éves sumér napima?

Az ősz elején többen is elküldtetek egy Facebookon terjedő szöveget, amely az antanténusz szórakaténusz kezdetű mondóka eredetének feltárását ígérte. A sztori így hangzott:

“Antanténusz szórakaténusz. Egyik kedvenc mondókám amit a kicsikkel tanítok 🙂 Szándékosan vagy mégsem? Itt a háttere… kb 5000 éves sumér napima 🙂 Volt egyszer egy sumér konferencia többek közt egy angol tudós tartott elõadást arról, hogy megfejtett egy töredékes sumér agyagtáblát amin szerepelt egy sumér ima. Elkezdte mondani „Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, … Ekkor felállt a három magyar tudós aki részt vett a konferencián és elkezdték énekelni, hogy: Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz Az angól tudósnak kiestek a jegyzetek a kezébõl és csak annyit tudott kinyögni, hogy önök ezt honnét tudják? Azt válaszolták, hogy nem tudjuk, hogy honnét, valószínüleg még gyerek korunkban tanultuk a szüleinktõl vagy a nagyszüleinktõl. „Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz” A nyersfordítás: „Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, ûzzed Bambuszt!” A suméroknál ugyanis a Dunguz a Nap (istenség), a Bambuz az éj (sötétség istene) volt.” Ennek a mondókának a kissé már eltorzult változata amit mi tudunk. Van egy másik változata is a: Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak!”

Az említett sumér konferenciáról és a három (!) magyar tudós Holt költők társaságát megidéző, spontán talpra szökkenéséről nincs értelme sokat beszélni, főleg úgy, hogy egyetlen konkrét, ellenőrizhető nyomot sem kapunk a szöveg szerzőjétől. Érdekes lehet viszont a történetben megfogalmazott elmélet apropóján szót ejteni a halandzsa mondókák eredetéről, azok funkcióiról, valamint a különféle értelmezési kísérletekről.

Éppen ezért felkerestem a téma egy hazai szakértőjét, Tamás Ildikó folklórkutatót, aki előbb egy kis haladékot kért a válaszadásra, cserében viszont egy önálló cikkben válaszolt kérdéseimre. Az alábbiakban az ő írásának szerkesztett változatát olvashatjátok.

Hajlam az értelmesítésre

Az értelmetlen szöveg vagy szó értelmesítésére való hajlam mindig is jelen volt az emberi gondolkodásban. Jól példázzák ezt a népetimológiák, amikor egy számunkra új, ismeretlen szót úgy teszünk a szókincsünk részévé, hogy abban ösztönösen ismerőset keresünk.

Az elsajátítás óhatatlanul együtt jár a módosítással is. A népköltési szövegek, a gyerekek nyelvhasználata, de a hétköznapi nyelv is tele van ilyen jelenségekkel: a múzsából „morzsa”, Diogenészből „Dió Dénes”, Jairusból „Jaj Ilus” lett a népmesében, mondában. Az új, most alakulóban lévő dolgokat rögtön észrevesszük, sőt többnyire viccesnek is találjuk, de sokan rácsodálkoznak, amikor például a tubarózsáról kiderül, mi is volt az eredetijében.

Az értelmesítés egy másik jellemző, az előzővel ellentétben tudatos eljárási módja a feltételezett egykori jelentés kinyomozása az értelmetlen szövegekben. Ezek a próbálkozások azonban komoly munkával is csak ritkán vezetnek eredményre. Ennek ellenére a tudományos kutatásokban is sokáig tartotta magát az az elv, hogy a szokatlan vagy jelentésnélküli szavak és szövegek félrehallásból jöttek létre, és a többszörös szóbeli áttételből fakadó szövegromlás eredményei.

Különösen igaz ez a gyermekfolklór, főként a halandzsa-szavakat tartalmazó mondókák kutatására. Egyesek szerint a kiszámolók összefüggésbe hozhatók régi, mágikus szövegtípusokkal, archaikus népi imádságokkal, vagy akár káromkodásokkal. A folklorisztikai szakirodalomban is vannak olyan megfejtési kísérletek, amelyek egy-egy kiszámoló halandzsa-szavainak eredetét számnevekre vezetik vissza.

Nehezen bizonyítható elméletek

Talán a magyar nyelvterületen is számos variánssal rendelkező, nemzetközileg is elterjedt antanténusz kezdetű mondóka esetében bukkannak fel leggyakrabban megoldást kínáló elméletek. Az antanténusznak több megfejtési kísérlete is ismert (például sumér napima; különböző – egymástól akár nagyon távol eső nyelvekből eredeztethető – számnevek sorolása; ősmagyar szövegemlék stb.), ezek az elméletek azonban bizonyíthatatlanok.

A valódi források, hivatkozások nélküli szövegekkel, és a mindent megoldó és megmondó sommás állításokkal érdemes óvatosnak lenni, hiszen az ilyen írások célja a figyelemfelkeltés. Néhány, kifejezetten fonetikai alapokon és a szöveg egységekre tagolásán nyugvó magyarázat már ott érvényét veszti, hogy nem veszi figyelembe a folklór azon sajátosságát, hogy változatokban létezik.

A nyomtatott irodalom természetesen egy-egy szövegváltozatot dominánsabbá tehet, de érdemes figyelembe venni az antanténusz számtalan variánsát, amelyekre az elemzések máris érvényüket vesztik. Ezek a szövegváltozatok mind hangalakilag, mind a szegmentálás módjában, vagy akár az értelmesítés mértékében óriási különbségeket mutatnak. Mindössze néhány példa a számtalan variáns közül:

Antanténusz, Szól akaténusz,
Szól aka likeluka, Alabala bambuszka.
(Dávod, Bács-Bodrog)

***
Ándándénusz, Szollákáténusz,
Szolláká-tikitáká Álábálá bambuszka,
Te vagy már a fogócska.
(Mezőcsávás, Maros-Torda)

***
Andunden, Deszuddri den,
Deszettiri bumbeletta, Deszettiri bumm.
(Diósförgepatony, Pozsony)

***

Ándum desz, Deszundárum desz,
Kopra vicse, ördög vigye Ezek közül ezt.
(Tápé, Csongrád)

***
Dajdujdesz, Derentei fesz,
Ádám legyek, vőfély legyek, Kati kuli pesz.
(helynév nélkül; Kiss Áron 1891. 44.)

***
Enden dekiden, Cé, dé kanpedlé,
Előre ki, bumeszleki, Ej-fej prüccs, Ezt a kezed le!
(Pered, Pozsony)

Egy alapos kutatás során persze kirajzolódhatnak bizonyos összefüggések és kapcsolatok, de a tartalom megfejtésére és az eredeti funkció megtalálására irányuló törekvések megbízható végeredménnyel nemigen kecsegtethetnek, legfeljebb értelmezési lehetőségeket kínálnak.

Szövegromlás vagy eleve halandzsa?

A halandzsa, a nonszensz vagy a szürreális kifejezésmód nemcsak a gyermekfolklórban fordul elő. A verbális kommunikáció normáinak áthágására, értelmetlennek tűnő nyelvezet kitalálására minden korszakban megfogalmazódott az igény (gondoljunk csak a makaróniversekre, a diákköltészet tonaludátuszaira, a futurista halandzsákra vagy a dadaista kalapversekre).

A kulcskérdés tehát inkább az, hogy a logikai összefüggéseket látszólag nélkülöző, vagy kizárólag halandzsa-szavakból összeálló mondókák hosszú idő során bekövetkezett szövegromlások sorozataiból magyarázhatók-e, vagy elképzelhető, hogy eredetüktől fogva halandzsa-alkotások.

Saját mondóka-elemzéseimben – a korábbi „jelentésnyomozó” attitűddel szemben – a jelentés dimenzióját rugalmasabb kategóriaként kezelem, és nagyobb súlyt helyezek a formai, stiláris összetevőkre. Az foglalkoztat, milyen egyéni vagy folklór folyamatok vezetnek a vizsgálat tárgyát alkotó halandzsa-szövegek újratermeléséhez és megőrzéséhez.

A halandzsa-szövegek stilisztikai-poétikai jellemzői között érdemes megemlíteni az ismétlést, a rímeket, az alliterációkat, a kicsinyítő képzők, továbbá a hangutánzó- és ikerszók feltűnően magas előfordulási arányát, miként az alábbi példaszövegben is tapasztalhatjuk:

Ende dívó dávolda, Dávoldai sikolda.
Epepó, cimbalom, Cáni, cáni, bumm, bumm, bumm.

Túlságosan leegyszerűsített magyarázat lenne, hogy minden torzult, félrehallott szöveg spontán módon pont ezekkel a költői eszközökkel formálódjon és öröklődjön. Sokkal valószínűbb, hogy mindez már az alkotás folyamatában is meghatározó volt.

Ezt a magyarázatot erősítik a kognitív szemantika eredményei is. A statisztikák alapján nem azonos arányban vesz részt minden beszédhang és hangszerkezet bizonyos jelentések (például a hangélmény) kifejezésében. Benő Attila statisztikai mérésekkel kimutatta, hogy elsősorban a zárhangok (b, d, g, p, t, k, m, n) vannak jelen kifejezetten nagy arányban az expresszív szavakban. A halandzsa-mondókákban is kimutatható e hangok dominanciája, ahogy azt az antanténusz kezdetű mondóka is szemlélteti (zárhangok száma: 16 db, egyéb mássalhangzók száma összesen 9 db!):

Antanténusz, Szól akaténusz, Szól ala likeluka, Alabala bambuszka.

Elképzelhető-e, hogy a sorozatos félrehallások folyamatában ugyanezek a hangok maradnak fenn leginkább a szűrőn? Effajta hangváltozások nyelvészeti törvényszerűségekkel nem magyarázhatók. Valószínűbb, hogy ezek a szövegek eleve a hangalakilag motiváltabb szavakból, expresszív hangsorokból építkeznek, és ezzel párhuzamosan, konkrét jelentések helyett képlékenyebb jelentésfelhővel, magasabb érzelmi tartalommal rendelkeznek. Hiszen pont ez jellemzi a gyermeknyelvet és a költészetet is.

Van-e létjogosultsága a vallástörténeti olvasatoknak?

A fejlődéslélektan szerint a gyermek kétévesen másoknak mentális állapotokat, három-négy éves korban pedig hiedelmeket tulajdonít. Amikor először szembesül azzal, hogy egy adott szó kimondása segítségére lehet céljai és vágyai elérésében, az bizonyára valamiféle mágikus aktushoz hasonlítható. Ez azonban nem vonatkoztatható a régmúltból átörökített vallási megnyilvánulásokra, hanem újra és újra születő, a nyelvi szocializáció részét képező folyamat. És természetesen minden kultúrában tetten érhető az az elképzelés, hogy a természetfelettivel történő kommunikációhoz a hétköznapitól eltérő nyelvezetre van szükség.

Véleményem szerint a rendelkezésre álló folklórszövegek alapján a nonszensz szövegek is az átörökítődő (és minden bizonnyal közösségi szabályozás alatt álló) hagyomány részét képezik, amelyekhez – szituációfüggően – szakrális és profán tartalmak egyaránt kapcsolódhatnak. Miként az értelmes szavakhoz, a halandzsához is tapadnak egyéni és közösségi jelentések, érzések és esztétikai minőség. A halandzsa tehát nemcsak torzult „végeredmény” lehet, éppen ellenkezőleg: lehet az alkotás eredeti célja is.

A halandzsa egyik célja tehát éppen az lehet, hogy nekimegyünk a nyelv korlátainak. Máskor egyszerű gyönyörködés a hangszimbolikában és egy kreatív, kifejező játék a nyelvvel. Gondoljunk például Weöres Sándor „puha forró”, vagy éppen „gyors, gyöngyöző, vidám” hangjaira. Vagy épp Karinthy következő szavaira:

„Mert nekem a szó, azonkívül, amit jelent, érzéki gyönyörűség is, külön, önálló életű zengése a nyelvnek, szájnak, fognak, toroknak […] bevallom, hogy én minden szót, ami eszméletembe kerül, mielőtt felhasználnám, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom – játszom vele, mint macska az egérrel…”.

Illusztráció: Kovács Andrea: Your Smell / kurszan.com