Nehéz helyzetben van az ember, ha azt kell bizonyítia, hogy mondott-e valaki valamit – kezdi a sportos Churchill-idézettel foglalkozó, 2005-ös cikkét a Die Zeit legendavadásza. És a munka akkor is elvégezve, ha az egyébként ma már nagyrészt digitalizált archívumokban semmi nyoma egy adott idézetnek.
Forrás hiányában ilyenkor azokra a jelekre érdemes hagyatkozni, amelyek esetleg valószínűtlenítik az adott idézet hitelességét. Ezek egyike volt a Die Zeit cikk keletkezésének idejében az, hogy a mondat leginkább német nyelvterületen volt ismert – és forrást sehol sem jelöltek. A másik pedig az egykori brit államférfi életvitele, merthogy Churchill többféle sportot is űzött.
Foglalkozott az idézettel 2015-ben – német megkeresésre – a The Churchill Project is, amely szintén hamisként jelölte meg a mondatot. Az itteni cikk szerint Churchill még az ötvenes éveiben is lovaspólózott, sőt még a hetvenes éveiben is lovagolt.
Fiatalkori önéletrajzából pedig az is kiderül, hogy a sport – különösen annak lovas fajtái – korábban sem volt idegen tőle. My Early Life című, 1930-as könyvében például azt tanácsolja az apáknak: pénz helyett adjanak fiaiknak lovat, mert az élet egyetlen nyeregben töltött pillanata sem vész kárba. És hogy egy galoppversenyen nyakat törni tulajdonképpen nagyon szép halál. (1922 áprilisában maga is leesett egy lóról, de ő megúszta a “nagyon szép halált”.)
Még korábban, a 19. század utolsó éveiben a 4. huszárezred katonájaként jó és agresszív lovaspólós hírében állt. Családjának írott leveleiből többek között kiderül, mennyire fontos volt számára a sport. 1898 decemberében például arról írt, hogy a következő év áprilisában elhagyja a sereget, ahová csak a pólóbajnokság kedvéért tért vissza. 1899 februárjában – boka- és vállsérülése ellenére – vállalta a játékot, és csapatával megnyerték az 1899-es tornát.
Még fiatalabb korában pedig a vívásban is jeleskedett, a Harrowon például országos iskolai bajnoki címet szerzett.
Összefoglalva: ha mondott is valaha ilyet (aminek hiteles írott nyoma nincs), legfeljebb viccnek szánhatta, és saját életét egészen másképp élte.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!
Mondhatta, bor illetve whisky befolyásolta állapotban leginkább. Ez pedig gyakori volt nála. Sir Alan Broke vezérkari főnök mondta egyszer nagyjából a következőt: A miniszterelnök mellett dolgozva az ember vagy megszökik onnan vagy alkoholista lesz.
Az hogy alkoholista volt, és hogy állandóan bevolt rúgva ugyanúgy urbanlegend mint a fenti neki tulajdonított mondás.
Ahogy én olvastam róla több helyen a munkatársak állítólag gyakran cserélődtek mellette. Nem bírták sokáig a dohányszagot, a szivarfüstöt a gyakori piálást és a sok éjszakázást.
Én azt a sztorit olvastam valahol hogy egyszer megkérdezték tőle egy fogadáson nyolcvanvalahány évesen az állandó szivarjával meg konyakjával, nem mondta-e az orvosa hogy ezek ártanak az egészségnek. Ő meg: “De, mondta. De ő már nagyon régen meghalt.”
Egy régi vicc következik, egy változata az 1909-es “Dalmady: Mendemondák a természettudomány világából” könyvben is szerepel:
Száz éves embert kérdez a riporter, mi a hosszú élet titka. Az meg mondja, hogy semmi ital, semmi dohányzás, rendszeres sport, egészséges életmód stb. De egyszer csak megjegyzi: Apám, aki most 130 éves, sokkal erősebb és egészségesebb mint én, csak hát fiatal kora óta állandóan részeg.
Van pár anyag a neten Churchillről és az alkohollal való kapcsolatáról:
https://winstonchurchill.org/resources/myths/alcohol-abuser/
https://winstonchurchill.hillsdale.edu/myth-churchill-alcohol/
https://richardlangworth.com/alcohol
@kakambuki
Szerintem inkább a hatalmas munkabírással együtt járó, a munkatársak irányában megmutatkozó teljesítmény-elvárást nem bírták mellette. Végül is az éjszakázás stimmel.
Érdekes, hogy a szerző az idézet első két elemével egyáltalán nem foglalkozik.
Churchill köztudottan rengeteget szivarozott. Szinte egész nap eregette a füstöt, ami a háborús idők szűkös, földalatti helyiségeiben különösen egészségromboló lehetett nemcsak rá, de a munkatársaira nézve is.
Ami a sportot illeti, fiatalon biztosan sokat vívott és lovagolt, de erről később leszokott (nem úgy, mint az alkoholról és a szivarról). Nyilván nem a sok sport miatt hízott meg annyira. Súlyosan elhízva, a 30-as évektől nem tudom elképzelni, hogy bármilyen sportot rendszeresen űzött volna, legalábbis olyan mértékben, hogy annak az egészségére nézve érezhető hatása lett volna. A lovaglás persze elképzelhető (fotó is van róla), de csak ritkán és egészen könnyű formában, amit nemigen lehet sportnak nevezni (jó ha fel tudták ültetni a lóra és életveszélyes lett volna, ha ekkora súllyal leesik). Tehát ettől még nyugodtan mondhatta azt, hogy semmi sport.
Végül az alkohol. Bár az angolok nem szívesen néznek szembe azzal, hogy kedvenc történelmi hősük részeges fickó volt, és igyekeznek az egészet mítosznak minősíteni, Churchill alkoholizmusa meglehetősen jól dokumentált történelmi tény. Eleinte gyerekkorától fogva rendszeresen visszatérő depressziós periódusain segítette át az ivás, de 1940-re már úgy megszokta, hogy alkoholfüggővé vált. Az ébredéstől kezdve késő éjjelig rövid szünetekkel, folyton ivott. Nem annyit, hogy hányjon, a földön fetrengjen vagy teljesen használhatatlan legyen az agya, de épp eleget ahhoz, hogy ne legyen teljesen józan és rózsaszínűbbnek lássa a világot a valóságosnál. Ezt a mennyiséget egész nap, minden napszakban többször is megitta. Ha újra jött a depresszió, még többet ivott. A szervezete természetesen idővel hozzászokott az alkoholhoz, így egyre nagyobb adagokra volt szüksége ahhoz, hogy normálisan működjön. Ez alkoholizmus volt minden mérce szerint. Vedelte a pezsgőt, a bort, a brandyt, a whiskyt és a sherryt. A háborús megbeszéléseken rendszeresen részegen, de minimum érezhetően ittas állapotban vett részt és közben is ivott (ezt számos magas rangú katonatiszt naplója bizonyítja). Sokszor hozott részeg fejjel döntést, aminek természetesen súlyos következményei voltak a háború alakulására is. Az évek során egész vagyont költött italokra. Otthon még többet ivott, mint amikor dolgozott. Arról nem szól a fáma, hogy a sűrű alkoholfogyasztás milyen hatással volt rá, amikor gyógyszert szedett, de lehetnek sejtéseink. Mindenesetre a második világháború után már az alkohol sem volt elég, és áttért az amfetaminra (Benzedrine). Az alkoholfüggőség mellé belépett a drogfüggőség is (az 50-es években, második miniszterelnöksége alatt, de elképzelhető, hogy már a háború idején), ami tovább rombolta amúgy is gyenge egészségét.
A mellette dolgozó, kemény fából faragott katonatiszteknek nem a munkatempóval, a füsttel vagy más apróságokkal gyűlt meg a bajuk, hanem Churchill stratégiai tudatlanságával, elhibázott döntéseivel, elképesztő keményfejűségével és alkoholos gőzben fogant, rémálomba illő ötleteivel. Hatalmas erőfeszítésükbe került lebeszélni őt az olyan vad ötletekről, mint például a német városok mérges gázzal való elárasztása. Alan Brooke tábornoknak, amint ez a naplójából kiderül, nem a németek, hanem Churchill ellen kellett igazán kemény csatákat vívnia.
Churchill a pszichológusok szerint nárcisztikus, egoista, megalomániás személyiség volt, aki állandóan a saját dicsőségét hajszolta, ráadásul imádta a háborút, és az első perctől az utolsóig ki akarta élvezni azt, hogy parancsolhat. A brit tábornokoknak tényleg nagyon nehéz dolguk lehetett vele.
Tehát az idézetben foglaltak nagyon is illettek rá, függetlenül attól, hogy tényleg ő mondta-e vagy valaki, aki ránézett.
Akit érdekel Churchill egészségi (főleg pszichés) állapota és alkoholizmusa, nézze meg ezt:
https://www.youtube.com/watch?v=DRiR_ylJu8o
(Beszámíthatatlan államférfiak – Churchill)