Schulz Tévedhetsz című könyvét – amelyben az újságírónő tévedéseink lélektanát elemzi – néhány nappal korábban már idéztem élénk, érzelmekkel teli emlékeink megbízhatósága kapcsán. Most azokat a stratégiákat mutatom be könyve alapján, amellyel tévedéseinket próbáljuk nap mint nap leplezni.
1. “Időkeret” védekezés
Példa: “Tévedtem, de várjuk ki a következő évet.”
Használata során látszólag elismerjük tévedésünket, de csak annyiban, hogy gondolkodásunk előrébb jár a világnál. Jóslatunk “még nem érett be”, de egyszer majd igazunk lesz. Jellemzően sokat hallani politikai elemzők, részvénypiac-figyelők szájából.
2. “Majdnem talált” védekezés
Példa: “Tévedtem, de csak egy kicsit.”
A tévedés beismerését itt nem a jövővel, hanem azzal gyengítjük, hogy nem sok hiányzott jóslatunk teljesüléséhez.
3. “Váratlan esemény” védekezés
Példa: “Igazam lett volna, ha nincs az a kiállítás a meccs végén”.
Az előző védekezés egy speciális változata, amelyben azt állítjuk: már majdnem igazunk lett, amikor egy bizarr esemény keresztbe tett – és ez váratlanul tévedéshez vezetett. Azt feltételezi – bizonyíték nélkül -, hogy ha nincs a váratlan esemény, akkor biztosan igazunk lett volna.
4. “Mások hibáztatása” védekezés
Példa: “Ezt elszúrtam, de csak mert megbíztam Béla számaiban.”
Tévedésüket itt kiszervezzük: hibánkért egy megbízhatatlan forrást, kollégánk vagy főnökünk tévedését okoljuk.
5. “Jobb félni, mint megijedni” védekezés
Példa: “Lehet, hogy csak kacsa volt a fekete autós rémisztgetés, de jobb félni, mint megijedni.”
Tévedésünket itt megfelelő hibának állítjuk be: jobb farkast kiáltani és tévedni, mint hallgatni és vacsorává válni. Ennek az érvelésnek az esetleges “szövődményeiről” itt olvashattok részletesebben.
Fordítsuk meg a helyzeteket
Schulz nem kételkedik abban, hogy olykor tényleg mások vezetnek meg minket, vagy hogy idővel tényleg teljesül egy korai jóslatunk, vagy hogy a váratlan események ne lehetnének hatással várakozásainkra. A gond szerinte az, hogy a másik oldalon állva sosem használjuk vagy fogadjuk el ezeket a védekezéseket.
Nem mondjuk egy szerencsés kimenetelű váratlan esemény után, hogy “igazam volt, de csak egy kicsin múlott”, vagy azt, hogy “a múlt havi győzelem csak mázli volt, nem pedig fordulat, és végül csak kiestünk”. Sőt, a “tévedtem, de” típusú stratégiákat akkor se fogadjuk el, ha az ellenfeleink használják őket – felesleges mentegetőzésként értékeljük őket.
A szerző azt tanácsolja: ne féljünk egyedül maradni tévedésünkkel, és ne távolítsuk el magunktól mindig egy “de”-vel. Próbáljuk néha egész egyszerűen bevallani: tévedtünk. “De” nélkül, ponttal a mondat végén.
Azzal ugyanis, hogy tévedésünket megmagyarázzuk, előfordulhat, hogy már nem is érezzük tévedésnek. Abból pedig nem lesz tanulás.
Fotó: pexels.com
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
Azért a “Váratlan esemény” védekezést megvédeném. Nagyonis elképzelhetőek olyan helyzetek, mikor az abszolút jogos. Azt mondod teszem azt, hogy a következő F1 nagydíjat Hamilton nyeri meg. Vezet 30 másodperccel az utolsó körben, mikor váratlan durrdefekttel kiáll a versenyből. És ilyen azért akad szép számmal sportban, de hétköznapi életben is. Nyilván nem arról van szó, hogy jogos, ha valaki azt mondja X nyeri a választást, aztán mikor Y nyer, arra keni, hogy reggel óta szakadt az eső, és az befolyásolta az eredményt, de vannak szép számmal olyan helyzetek, mikor egy jóslat egy előre nem látható esemény miatt nem bizonyul sikeresnek.
Igen, erre mondja Schulz azt, hogy “nem kételkedik abban, hogy olykor tényleg mások vezetnek meg minket, vagy hogy idővel tényleg teljesül egy korai jóslatunk, vagy hogy a váratlan események ne lehetnének hatással várakozásainkra.”
“Ha én azt mondom, hogy ‘A’, akkor az ‘A1 is lesz. Na jó lehet, hogy kis ‘a’, vagy alfa, vagy alef, esetleg ‘b’ vagy ‘c’ betű de mindenképpen valamilyan alfabetikus karakter valamelyik ábécé elejéről. Na jó, lehet egy 1-es vagy egy 2-es is…” Mondta ezt Szende módon egy humanoid, akinek túl sokáig hittünk – és aztán már késő volt… (c)Hip–Hip-hurrá!