2016 augusztusában a dél-karolinai Greenville-ben furcsán viselkedő bohócokat láttak sétálni az erdőben. Néhány nappal később Észak-Karolinából, majd más keleti parti államból is hasonló jelentések érkeztek. A közösségi oldalak jelentésein felbuzdulva a média azonnal lecsapott ezekre a beszámolókra, országos hisztériát generálva a jelenségből. Október elejéig már több mint száz bejelentést tettek beöltözött alakokról szerte az Egyesült Államokban, sőt addigra már Európa több országában is bohócokat véltek látni.

Bohócok állítólagos megjelenése az Egyesült Államokban 2016-ban

A hírbe hozott maszkosok az elmondások szerint néha csak sétáltak egyet az utcán, más beszámolók szerint viszont gyerekeket próbáltak becsalogatni az erdőbe, vagy épp késsel fenyegetőztek. A hírek hatására Amerika-szerte iskolákat zártak be a rendőrségi vizsgálat idejére, aggódó szülők pedig az utcára se nagyon merték kiengedni gyermekeiket. Mindez történt annak ellenére, hogy – mint a rendőrségi vizsgálatokból kiderült – a beszámolók többsége alaptalan volt, a kisszámú valós bohócmegjelenés pedig inkább volt a médiahájpot meglovagló idióta ugratás, mint valós fenyegetés.

Aztán a tömeghisztéria, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ült. A média ejtette az ügyet, és felkapott más veszedelmeket, amelyek miatt aggódni lehet.

Tényleg jobb félni, mint megijedni?

Valahányszor felbukkan egy gyerekeket fenyegető veszély híre az interneten, majd kiderül, hogy a félelem alaptalan volt, az aggódó szülők első reakciója az: “nem baj, jobb félni, mint megijedni”. És a biztonság kedvéért még jó néhány héten keresztül nem engedik ki az utcára gyerekeiket, beleolvasnak az e-mailjeikbe, nyomon követik netezési szokásaikat – egészségtelen módon rátelepedve életükre. A reakció érthető, hiszen egy szülő számára elsődleges fontosságú gyermeke biztonsága.

A féltés azonban nem jelenti azt, hogy egy felelős szülő ne próbálhatna meg tájékozódni a szóban forgó fenyegetésekről, majd a begyűjtött információk alapján felmérni a szóban forgó veszély bekövetkeztének valószínűségét. A világ amúgy is tele van mindenféle valós veszélyforrással. Minek még olyanok miatt is aggódni, amelyeket csak a saját érdekeit – lapeladás, nézettség, kattintás – hajszoló sajtó szeretne komoly fenyegetésnek láttatni?

Folyamatos rettegésben élni kitalált vagy a média által felfújt veszélyforrások miatt nemcsak idő- és energiapocsékolás, hanem esetenként káros is lehet. Ez a fajta figyelem sem a szülőnek, sem a gyereknek nem jó, ráadásul az okozott károk bizonyos helyzetekben másokra is kihathatnak.

Valóságteremtő fantázia

A kitüntetett figyelem nemcsak indokolatlan félelmet ébreszt, hanem fel is erősíthet egyedi előfordulású eseteket, vagy valóságossá tehet kitalált szituációkat. Folklórkutatók ostension néven emlegetik azt a jelenséget, amikor valakinek egy szóbeszéd ad ötletet egy cselekedet végrehajtására. Megtörtént ilyesmi például a bevezetőben említett bohóchisztéria során is, amikor is a rendőrség valóban begyűjtött néhány bohócruhás személyt. Róluk azonban hamar kiderült, hogy nem bohócruhába öltözött gyermekgyilkosok voltak, hanem olyan vicceskedő alakok, akik a sajtóbeszámolókat látva úgy gondolták, jó móka így sokkolni környezetüket. De megemlíthetjük annak a 18 éves ohiói lánynak az ügyét is, aki azért talált ki egy ellene irányuló késes bohóctámadást, mert késésben volt a munkából.

Knockout játék

A médiahájpok valóságteremtő képességére erőszakosabb példák is léteznek. 2013 őszén idehaza is megjelent néhány cikk a knockout “játékról”, amelyet a sajtó akkor új bűnözési trendként mutatott be (a kegyetlen bátorságpróba során egyetlen ütéssel kell leteríteni a véletlenszerűen kiválasztott áldozatot). És bár az amerikai rendőrség gyorsan világossá tette, hogy statisztikái szerint nincs szó trendről, mindössze ritka utcai támadásokról, a médiát ez nem zavarta a knockout-jelenség szenzációvá fújásában. A sajtóhisztéria hatására tömegével jelentek meg a kamubeszámolók (egy St. Louis-i nő például a knockoutra próbálta fogni a barátja által okozott sérüléseit), sőt a média egy olyan esetről is hírt adott, amelyben egy 27 éves texasi férfi – aki a hírekből kapott inspirációt cselekedetéhez – kiütött egy 79 éves férfit az utcán.

Hírbe hozott áldozatok

Veszélyes lehet a légből kapott vádak keringetése akkor is, ha ezzel ártatlan embereket keverünk bajba. 2015-ben egy ausztrál nő a Facebookon tette közzé annak az általa molesztálónak nevezett férfinak a fotóját, aki egy plázában lefotózta három gyermekét, hogy aztán a képet – ki tudja, milyen perverz vágyak kiszolgálása érdekében – elküldje saját, 16 éves gyermekének. A megbélyegzett férfi – miután egy ismerőse figyelmeztette az addigra már ezrek által megosztott felhívásra – azonnal a rendőrségre sietett, hogy tisztázza magát. Állítása szerint ő csak az áruházban kiállított Darth Vader figura előtt akart szelfizni egyet, hogy elküldje Star Wars-rajongó gyermekeinek – akik közül az egyik valóban 16 éves volt. A rendőrök által is igazolt verzió azonban már nem tudta megállítani az eset facebookos változatának terjedését, aminek köszönhetően a férfi halálos fenyegetéseket kapott. És bár utólag a kamutörténetet elindító nő megbánta felelőtlen tettét, és bocsánatot kért, ez sem könnyítette meg a hírbe hozott férfi életét.

Szintén 2015-ben Miskolcon az terjedt el egy rendszám nélküli fekete kocsiról, hogy szervkereskedők szólítanak le benne ülve fiatal lányokat. Ezt a fotóval illusztrált felhívást is ezrek osztották ész nélkül, amíg nem jelentkezett az autó tulajdonosa. “Bármily furcsa, nem molesztálunk gyerekeket, és nem is raboljuk el őket” – írta a nő facebookos bejegyzésében, ami viszont már jóval kevesebb emberhez jutott el.

De legalább nem lincselték őt meg a facebookos bejegyzés által megvadított, önjelölt rendteremtők. A 23 éves toledói Chad Leskó 2013-ban nála valamivel rosszabbul járt: a verést ugyan ő is megúszta, de rendőrt hívtak rá és kipaterolták egy parkból, miután gyermeke anyja azt írta róla a Facebookon, megerőszakolt három kislányt és a saját fiát.

Valós problémák elfedése

A sajtó által felkapott ügyek alkalmasak lehetnek a valós problémák elfedésére is. Amikor például 2017 tavaszán a magyar sajtóba is eljutott a tinédzsereket öngyilkosságba hajszoló, kék bálnaként emlegetett közösségi oldalak híre, több olyan cikk is megjelent, amelyben újságírók öngyilkossági tervekre utaló jeleket gyűjtöttek össze. E cikkek hatására hirtelen minden szülő bálna- és lepkerajzok után kezdett kutatni gyermekei füzeteiben, és ha nem talált, nyugodtan dőlt hátra: megcselekedte, amit meg kellett cselekednie a tragédia elkerülése érdekében.

De a közösségi média középpontba helyezése egy ilyen komplex kérdéskörben csak tévútra vezet. Nem arról van szó, hogy ne lehetne olyan gyerek, akinek az utolsó lökést egy kék bálna-szerű oldal adja meg, még ha ezt utólag nehéz is bizonyítani. Viszont ha egy közösségi oldalt kiáltunk ki főbűnösnek a gyermeköngyilkosságok ügyében, elfedjük a tragédiákhoz vezető valódi okokat – például a családi, iskolai, baráti és egyéb környezeti konfliktusokat, valamint a személyes jellemvonásokat, pszichiátriai betegségeket.

Hasonló jelenségre hívja fel a figyelmet az HBO közelmúltban bemutatott dokumentumfilmje is. A Slenderman: Az internet réme életre kel című film annak a 2014-es gyilkossági kísérletnek a történetét mutatja be, amely során két tinédzser barátnő egy kitalált internetes figura kedvéért megpróbált meggyilkolni egy 12 éves lányt. A film alkotói nem akartak az egyedi esetből általános tanulságokat levonni, éppen ezért nem sugallták sem azt, hogy az internet vagy a technológia ördögtől való lenne, sem pedig hogy a gyilkosságra ösztönző rémmeséket be kellene tiltani. Ehelyett a konkrét ügyre koncentrálva, azt szenzációmentesen bemutatva próbálták feltárni a tragédiához vezető tényleges és komplex okokat.

A film tanulságát érdemes megszívlelni: nagy tragédiákat nehéz előre látni, de a megelőzés érdekében talán hasznosabb az adott eset körülményeit részletesen megismerni, mint reflexből rettegni mindentől, ami új, más, furcsa és egyszer valahol valakinek bajt okozott.

A cikk eredetileg a HVG Extra: A nő című magazinban jelent meg 2017-ben. 

Update | Ebben a cikkben pedig összegyűjtöttem néhány hasznos tanácsot a gyerekeket fenyegető közösségi oldalak és zaklatásra használt felhasználói profilok elleni védekezéshez.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!