A szöveg szerint a felvétel két egymásra tett hangsávból áll: az egyiken a tücskök természetes éneke hallható, a másik pedig a lassított verzió.

God’s Cricket Chorus (sample)

Jim Wilson & David Carson – God’s Cricket Chorus (1992). The story behind GOD’S CRICKETS. This unusual recording contains two tracks: 1. the natural sound of crickets chirping 2. the sound of the crickets slowed down to match and mirror the length of the average lifespan of a human being.

Bár a neten többen arról beszélnek, a kórushang valójában nem pusztán lelassított tücsökzene, hanem a felvételre egy női énekes is rásegített, ez csak részben igaz. Valóban létezik egy olyan verzió, amiben az alapanyagra Bonnie Jo Hunt is ráénekel, ezen azonban hallani, az operaénekes mikor kapcsolódik a dallamhoz (valahol 1:25 környékén) – a neten azonban mostanában nem ez a verzió terjed.

Ettől függetlenül nem feltétlenül kell elhinnünk a szerzőnek, hogy a lassításon kívül semmi mást nem csinált a tücsökhanggal. A Snopes szerint a felvételről nyilatkozók mondatai azt sejtetik, többről lehet szó, mint egy folyamatos ciripelés lelassításáról. Kritikusok úgy vélik, Wilson esetleg különböző fokozatú lassítások felvételeit pakolta egymásra, így hozva létre a kórusra hasonlító hangzást.

Működik-e hangmoduláció nélkül?

A felvétel kapcsán megkerestem Fodor Attilát (Fine Cut Bodies), aki az imPro modern zenei iskolában samplinget oktat. Attila szerint nem az a kérdés, a felvétel tényleg tücsökhangból készült-e (hiszen szinte bármilyen hangból ki lehet keverni bármit), hanem az, hogy a szerző igazat mond-e akkor, amikor azt állítja: semmilyen hangmodulációt nem használt a ciripelés lelassításán kívül.

Részletes, számításokkal és hangmintával alátámasztott fejtegetésének lényege: mivel a lassítások során oktávváltások is történnek, a végeredmény – azaz a jelenlegi “kórusfelvétel” – nem nagyon jöhetett létre szimpla lassítással. Ha ugyanis fele olyan gyorsan játszunk le egy felvételt, az fele akkora frekvencián fog megszólalni, tehát egy oktávval mélyebben – mondja. Márpedig ha a végeredményben lévő, 6-800Hz körüli „kórus” eredeti hangmagasságát kiszámoljuk – folytatja -, akkor láthatjuk: egy normál tücsök ilyen magas frekvenciának már a közelébe sem jut, és ilyen hangokat rögzíteni képes hangfelvevőt se nagyon tudott volna előteremteni Wilson akkoriban.

Akkor mégis miről lehet szó?

A kérdésre Attila három – egy valószínű, egy feltételes és egy vicces – megoldást szállított: 1.) a kórushangzás nem szimpla lassítás, hanem különböző lassítások egymásra layerezésével lett megkomponálva, akár egyéb effektek használatával is (ez egyébként a Snopes megoldása is, bár Attila szerint még így is nehéz elképzelni, miként lett az egyszerű szinusz alapú ciripelésből komplex kórus hangszín); 2.) a hatást valamilyen felerősített zaj okozta a mágnesszalagról (például hibásan törölt korábbi felvétel); 3) szellemek játéka.

Egyébként – mutat rá Attila – ha lassításon kívül más technikákat is használhat egy zenész, akkor hasonló alapanyagokból ennél komplexebb dolgokat is készíthet (lásd még field recording) – itt van például Matthew Herbert Plat du Jour albuma, ami az alábbi “összetevőkből” készült.

Fotó: Ayaaa/Flickr.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
Címke