Különböző kutatásokra hivatkozva Malcolm Gladwell 2008-as Kivételesek című könyvében arról írt, hogy körülbelül 10 ezer óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki klasszis legyen saját területén, legyen szó szakmáról, sportról vagy művészetekről.
“Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. Tízezer óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna” – írta Gladwell, aki a felmérések idézése mellett két további példával illusztrálta az általa bemutatott elméletet: a Beatles és Bill Gates sikersztorijával.
A kétkedők válasza
A könyv megjelenése után a 10 ezer órás elméletet több helyről is támadások érték:
– páran rámutattak, hogy Gladwell semmi újat nem mond (ezt egyébként Gladwell nem is állítja, ő sokszor tényleg nem csinál mást, mint különféle elméleteket ültet át kénye-kedve szerint érdekes sztorikba, hogy azok aztán alátámasszák könyve mondanivalóját),
– más szerző a teóriát sarkítva adta a szájába, azaz úgy idézte, mintha Gladwellt azt mondta volna, hogy a sikerhez a 10 ezer órányi gyakorláson kívül semmi másra nincs szükség,
– egy közelmúltban megjelent könyv szerzője, David Epstein pedig a sport világából vett ellenpéldákkal támadta meg elméletét.
A Sports Illustrated újságírója szerint a gyakorlás fontos ugyan, de megvan az oka annak, hogy a sprint számokban a jamaikaiak, a hosszabb távokban a kenyai atléták eredményesek, és hogy a kosarasok között is több a magas ember. Epstein szerint a siker oka sokkal inkább a génekben van. Könyvében bemutat többek között két sikeres magasugrót, akik közül az egyik a 10 ezer óránál jóval többet, a másik pedig jóval kevesebbet gyakorolt, és ír egy brit sportolónőről is, aki 2007-ben szinte újoncként nyert ironman világbajnokságot.
Epstein saját és mások friss kutatásait helyezi szembe a Gladwell által idézett alapforrással, amely állítása szerint mindössze 10 ember vizsgálatán alapult, és amit Gladwell ráadásul félre is értelmezett. Abból ugyanis nem határozható meg a mindenkire vonatkozó, mágikus 10 ezres szám – az csupán egy adott csoport (a tehetséges zeneakadémiai tanulók) egy adott életkorban járó (20 éves) néhány kiválasztott tagjának átlaga (tehát nem közös jellemzője). Volt, aki közülük sokkal kevesebbet gyakorolt, mások sokkal többet. Epstein fő állításairól a legrészletesebben természetesen a könyvből, a leggyorsabban pedig talán ebből az augusztus eleji interjúból tájékozódhattok.
Gladwell válasza Epsteinnek
Epstein könyvére Gladwell a The New Yorker hasábjain válaszolt. Általánosságban elmondta: ő mindig is arról beszélt, hogy a siker a tehetség és a felkészülés megfelelő elegye. Kivételesek című munkájának mondanivalója pedig nem az, hogy 10 ezer óra gyakorlással bárki sztár lehet a maga területén, hanem hogy a tehetségen kívül más tényezők – rejtett előnyök, kivételes lehetőségek, kulturális hagyaték – is befolyásolják az elért eredményeket.
Aztán vitába száll Epstein néhány ellenpéldájával – idézi a sakkozó Polgár lányok kitartó munkáját, ekézi egy kicsit az ausztrál kosarasokat – , végül kijelenti: kognitív területeken továbbra is érvényesnek tartja elméletét. (Ami már igen messze van a könyvéből idézett “kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben … ezt a számot hozza ki végeredményként” állítástól, de hát így jár az, aki hatásvadász túlzásokba esik).
Most akkor mi van? Megbukott Gladwell elmélete vagy sem?
A 10 ezres törvény Gladwell előadásában milliók számára kínálta a konkrét reményt a sikerre, azt hirdetve: hozott anyagtól függetlenül te is lehetsz nagy, ha sokat – egészen pontosan 10 ezer órát – dolgozol az ügy érdekében. A kézzelfogható tanácsnak köszönhetően az elmélet hamar népszerűvé vált, osztotta mindenki, az eredeti tanulmányokról nem is tudva, leginkább Gladwellre hivatkozva.
Pedig a 10 ezres teória Gladwell előadásában nem más, mint néhány régi kutatásból levezetett anekdota – könyve fő mondanivalójának egyik eleme színesen, lebilincselően előadva, azaz alaposan felturbózva. Gladwellt beállítottságunktól függően nevezhetjük mainstream kutatónak, inspirátornak és motivátornak is. Ha előbbiként tekintünk rá, elméletét megrendítő csapás érte, ha utóbbiak valamelyikeként, akkor viszont elérte célját – könyvet és vitát inspirált, és eközben a világ is előrehaladt.
Update | 2014 tavaszán újabb csapás érte Gladwell elméletét: egy zenészeket és sakkozókat vizsgáló kutatás arra jutott, hogy a sikertörténeteknek az egyharmada magyarázható csak a sok gyakorlással. (via)
Update 2 | Egy 2014 júliusában megjelent metaanalízis azokat a kutatásokat összegezte, amelyekben a gyakorlás szerepét is vizsgálták. A kutatók azt találták, hogy a sakkban például 26 százalékban, a zenében 21 százalékban, a sportban 18 százalékban, az oktatásban 4 százalékban, a szakmákban pedig 1 százalékban befolyásolja a sok gyakorlás a teljesítményt. Tehát ők is arra jutottak, hogy fontos ugyan, de egyáltalán nem annyira, mint azt Gladwell írásai sugallják. Hogy ezen felül mi számít még, kiderül a téma friss kutatásait összegző, kétoldalas Slate cikkből.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!
OFF
“Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna.”
Ez ugyan a cikk lényegétől távolabb esik, de a fenti mondatról eszembe jutott valami. Gladwell ezzel azt sugallja, hogy egy “világklasszis” sem úszhatja meg a rengeteg gyakorlást – különben nem éri el azt a bizonyos célt. Mindegy, hogy igaz vagy sem, de érdemes megkülönböztetni azokat, akik mindezt a siker érdekében csinálják, vérrel-verejtékkel, és azokat, akik egyszerűen azért, mert szeretik csinálni. Ez utóbbi luxust valószínűleg inkább a tehetségesek engedhetik meg maguknak. A zene világából: kétlem, hogy Keith Richards azért gitározott volna élete első ~20 évében több, mint 10 ezer órát (pedig nyilván megtette), mert mindenáron világklasszis akart lenni.
Szerintem ez minden területen egy fontos minőségi különbség világklasszis és világklasszis között.
“A Sports Illustrated újságírója szerint a gyakorlás fontos ugyan, de megvan az oka annak, hogy a sprint számokban a jamaikaiak, a hosszabb távokban a kenyai atléták eredményesek, és hogy a kosarasok között is több a magas ember. Epstein szerint a siker oka sokkal inkább a génekben van.”
Így van. Én inkább úgy látom, hogy van egy nagyon hosszú skála, aminek mindenki a génjei alapján elhelyezhető 1-1 adott pontján. Ettől a ponttól pedig mindenki eltérhet negatív és pozitív irányban is bizonyos kereteken belül. Közhelyesen fogalmazva, szupergénekkel is lehet valaki kiégett és lecsúszott senki ha a kultúra és a környezet rossz (pl. ha Kongóban születik meg Einstein vagy Mozart, akkor valószínűleg ők is erre a sorsra jutnak).
És gyengébb adottságokkal, selejtesebb génekkel is hozhatja ki valaki magából a maximumot, ha a megfelelő kultúra és környezet adott a pozitív személyiségfejlődéshez. Pl. paralimpikonok.
Szóval mindkét irányban megfigyelhető a torzítás, de úgy veszem észre, hogy újabban megint azt hirdetik mindenhol (aminek mondjuk logikus alapja is van, elvégre nem sokan szeretnének egy újabb fasizmust vagy azt sem, ha a jövőben egy Szép új világban vagy a Gattaca világában találjuk magunkat), hogy minden rajtad múlik és a genetika csak egy rossz kifogás.
Épp nem rég volt egy cikk az ARVC-ről: http://gepnarancs.hu/2013/09/hirtelen-szivhalal-vegzett-egy-csimpanz-testverparral/
Amíg ilyenekről a kutatóknak sincs semmi fogalma, hogy mi okozza, addig nem kéne ennyire magasan ülniük a lovon a motivátoroknak sem. Mert lehet, hogy ugyanaz az ember, aki mondjuk egy középszerű könyvelőként vagy ügyvédként élne 70 évet, az sportolóként él 28-30 évet és ez alatt még csak olimpiát sem nyer, érmet sem szerez.
És ez csak egyetlen példa volt a sok közül. A géneket még nem térképeztük 100%-ban fel, nem tudjuk mi mit okoz és hogy működik teljes egészében.
Azt csak nagyon elborult emberek vitatják, hogy egy rengeteget gyakorló, de gyengébb génekkel rendelkező ember ne lehetne jobb egy kevesebben gyakorló, de jobb génekkel rendelkezőnél. De ettől még tény marad, hogy a gének tálcán jönnek, így a jobb génekkel rendelkező az adott területen kevesebb küzdelem és erőfeszítés árán fogja ugyanazt az eredményt elérni, vagy ugyanannyi erőfeszítés árán jobb eredményt fog elérni.
Innen pedig egy filozófiai vonulatot is le lehet vezetni, miszerint ennek felismerése az adott faj halálához vezet. Mert a legkiválóbb génekkel születők azért nem fognak maximumot kihozni magukból, mert minek erőlködjenek, ha úgyis tálcán kaptak mindent. A rosszabb génekkel rendelkezők pedig azért nem fogják kihozni magukból a maximumot, mert minek erőlködjenek, amikor jó génekkel rendelkezők kevesebb energiabefektetéssel is előrébb lesznek.
A teknős és a nyuszi meséjének realisztikusabb változata, ahol nagyon ritka a két véglet, avagy a lusta nyúl és a sztahanovista teknős.
Én a gyakorlásban hiszek inkább, az íróval megegyezően.
Azt elismerem hogy aki tehetségesebb annak esetleg adott szint elérése kevesebb időbe kerülhet, de még ez sem biztos.
Nem mindegy ki milyen módszerrel készül, hisz vannak hatékonyabb és kevésbé hatékonyak, sőt van hogy egyik az egyik emberből a maximumot hozza ki az a másiknál már nem igazán működik hatékonyan…
Persze lehetnek kivételek, mint pl. az énekhang ami adott hangszál kialakítást igényel (4 oktáv etc…), nő és férfi agyi működésbeli különbségek, … – de úgy általánosságban a szorgalmat mindig hatékonyabb eszköznek tapasztaltam mint a tehetséget.
Arról már nem is beszélve hogy a tehetséges embereket valóban én is sokszor látom ellustulni, önteltté és ezáltal könnyen lehagyhatóvá válni…
Shaddark: A torzítást is figyelembe vetted? Vagyis sokkal nagyobb jelentőséget és publicitást tulajdonítunk a kirívó eseteknek, legyen az egy nagyon szorgalmas ember, aki hatalmas sikereket ért el legyen az valamilyen területen elért eredmény, pedig tehetségtelen(ebb mint társai) vagy valamilyen betegsége van, stb. Esetleg nagyon mélyről jött és nagyon gazdag lett. Meg a fordítottja, mikor egy nagyon tehetséges ember tékozolta el a tehetségét vagy bukta el a vagyonát.
Ezek egy része valóban igaz, más része ilyen szájról-szájra terjedő anekdotikus történet, amiket különböző emberek általában anyagi érdekből használnak fel. Néha egészen elborult példákat hoznak, minthogy valami energiagyógyász meggyógyította őket az áttétes rákból, vagy nyaktól lefelé lebénult és lábra állt stb. Aztán végül annyian és annyiféleképpen mesélik el a történetet, hogy az emberek jellemzőnek tartják az esetet, pedig lehet, hogy az egész egyetlen publikált esetből merít és az sem teljesen úgy történt, ahogy a belőle keletkezett több száz különbözőképpen megfogalmazott történet elmondja.
Abban viszont igazad van, hogy a gyakorlási módszerek között van különbség.
Az igazság az hogy ami számomra fontos az életben, vagy amit nagyra értékelek azok a dolgok inkább szorgalmat és kitartást kívánnak meg ezért elfogult vagyok :)
Meghallgatom Eminemet meg megnézem Valejjo képeit, szeretem Józef Attilát … … … de nem gondolom hogy az emberiséget az ő munkájuk fikarcnyit is előrébb vinné az útján.
Einstein mondjuk tehetséges és szorgalmas is volt, az ő esetében szerencsés találkozás volt a két “lehetőségnek”, de akik számomra példaképek lehetnének az életben azok inkább csak szorgalmasak és kitartóak voltak.
Mondjuk én a tehetséget se tartom létező dolognak igazából – pl. aki énekes családban nő fel az kicsi korától 10000* annyit kornyikál mint egy normál családban felnövő – erre mindenki azt mondja hogy igen, a gének mert az apja is meg az anyja is…
De tényleg kíváncsi lennék hogy egy zenész család űber tehetséges gyereke ha árvaházban nő fel pl. nem közöttük mennyire lenne jó hallású?
És sorolhatnám vég nélkül amikor – szerintem legalábbis – a tehetség igazából csupán gyerekkori kondicionálás, semmilyen mágikus gén kombinációt nem látok benne.
A gyakorlás nagyon fontos, de a jó genetika azért elengedhetetlen. Láttatok már 140 cm-es fickót nyerni 100 m-en ? Vagy itt vannak a Kitschko fivérek, nem nagyon találtak ellenfélre pedig a többi bokszoló is szorgalmasan csapkodott.
Biztos rengeteg bajnok a megfelelő módszernek, a szorgalmának és a kitartásnak köszönheti a teljesítményt (na meg annak az orvosnak aki ebben “szabályosan” segített neki), de ha ehhez még egy kitűnő genetika is betársul, akkor ez rendesen megturbózza a dolgot (lásd “overall effect”).
http://en.wikipedia.org/wiki/Ishikawa_diagram
Igen, ezzel teljesen egyetértek.
Amiről most beszélünk az a genetikai adottság, ez persze hogy valós dolog, mint kosarasoknál a magasság, térlátást igénylő feladatokhoz a férfi agy, bokszolóknál a robosztus testalkat … ilyesmik.
Érdekes amúgy a Kitschko fivérek példája, mert én a témában pont őket szoktam felhozni tehetség vs “jó munkásember” viszonyban :)
Ők szerintem inkább szorgalmas és kitartó, sportáguk iránt alázatos emberek, akik a monoton, semmilyen ámde precíz és mindig egyforma de hatékony bokszukkal vertek már el nagyon sok állítólagos tehetséget…
De amit a népi “bölcsesség” tehetségnek hív szerintem az a dolog nem is létezik. Írok másik példát. Ha valaki pl. kiskorától a papival együtt olyan hobbinak hódol ami kézügyességet igényel, mire felnő ez magasan jobb lesz mint az átlagembereknek, ekkor mondják azt a “népek” hogy hát igen, apja fia, örökölte a tehetséget. Pedig csak annyi történt hogy gyerekkorától kondicionálva van, megszerettették vele azt az adott dolgot ezért többet és nagyobb intenzitással és ami még számít, nagy örömmel csinálja mint aki csak meg akar felelni a környezetének vagy magának.
És persze ami még számít sokat szerintem az a lélektani típusa az ebereknek. Én pl. INTJ létemre nem igazán tudnék marketinges szakmában érvényesülni, szélhámosként is éhenhalnék se perc alatt :D
De amennyire én tudom ez sem öröklés kérdése hisz nincs olyan szabály hogy INT-nek csak INT-es gyereke lehet, inkább nevelés és környezet függvénye kiből mi lesz. És persze lehet tudatosan átnevelődni is, ha valaki meg akar változni meg is tud, de csak évek hosszú sora alatt, vagy egy nagyon nagy és radikális hatásra esetleg.
http://lelektanitipusok.net/tesztek/teszt_72
Kik azok a “Kitschko” fivérek?
Vagy a Klicskó fivérekre gondoltok?
És szerinted ha a Kitschko fivérek nem lennének 2 méteresek és hozzá arányosan vállas és izmos felépítésűek, akkor is ennyit érne náluk a technika és a gyakorlás?
A papival gyakorló, kondicionált gyerekek meg megint rossz példa, mert ez általában egy ritka dolog, hogy a szülő vagy nagyszülő ilyen intenzíven kondicionálja a gyerekét és e mellé a gyereknek a rendezett környezet is adott, amiben kiteljesedhet, ezért ők a társadalom nagyon kicsi százalékát képviselik a rengeteg gyakorlással. És egy halmazon belüli halmaz (gombostűnyi pont) azon gyerekek száma, akik mellé még jó genetikai adottságokkal is rendelkeznek.
De az ellen nem is volt soha kifogásom, hogy a gyerekekkel ne meséket nézessünk meg hülyeségekkel tömjük a fejüket, hanem valami hasznos dologra neveljük őket. De általában ezek az motivációs trénerek nem a gyerekekhez, hanem a 18 éven felüliekhez, vagy maximum a kamaszokhoz szólnak. Abban a korban pedig már nagyon le van maradva, főleg úgy, hogy ha tudatosan dönti el, hogy ő x dolgot szeretne csinálni. Mert akkor az azt jelenti, hogy eddig a tehetsége nem került természetes módon felszínre (ha van egyáltalán) és csak a gyakorlás fog dominálni. Emiatt sportban már a csontozat és izomzat kifejlődése miatt némi hátránnyal indul és ez mellé még társul az időben elvesztegetett hátrány.
Tehát két azonos tehetséggel és adottságokkal rendelkező ember közül aki 8 évesen kezd valamit, annak feleannyit kell gyakorolni, mint aki 16 évesen kezd valamit. Ez persze nyilván bizonyos mértékben eltérhet, de aki korábban kezdte az akkor is jókora előnyben lesz a másikhoz képest.
Marketinghez nem extrovertált emberek kellenek? Szélhámosnak meg azért nem jók az NT-k, mert mindent nagyon elemeznek, az emberi viselkedést pedig nem láthatják át 100%-ban, ezért hajlamosak inkább túlbecsülni, mint alulbecsülni. Míg az igazi szélhámos nem bonyolítja túl a dolgokat, hanem az emberi hülyeségre alapoz és talál bőven hülyét. Én például gyakran megdöbbenek mennyire felelőtlenek, naivak és bizalmasak az emberek akár idegenekkel szemben is. Még én érzem magam néha paranoiásnak.
““Kitschko” fivérek”
Én copy – pasteztam mert lusta voltam beírni, bár elismerem az én hibám is mert nem tűnt fel. Elnézést kérek a fivérektől még mielőtt megkeresnek kérdőre vonni XD
“akkor is ennyit érne …”
Persze hogy nem, de ezt írtam is, sok helyen számít és nem is kicsit, de a genetikai adottságot én nem tartom tehetségnek, hisz sok arányos testfelépítésű ember is van aki könyvelő lett :)
De amúgy igazad van lényegében.
…”mert ez általában egy ritka dolog”…
Igen, de igazi “tehetségből” sincs azért túl sok … sőt…
Ha abban kiegyezünk hogy Győzike, Máónika meg DJ hipphopp-nyulambulam nem az, akkor az az arány pont fedi a valóságot szerintem :)
“Abban a korban pedig már nagyon le van maradva”
Ez bizony igaz, nem véletlen alakultak ki a történelem során az apáról fiúra szálló szakmák ha jól sejtem, régen amikor kézügyesség, térlátás, adott támájú kombinatorikai készség … stb. kellett egy-egy szakmához bizony sokat számított ez. Szerintem művészeti ágakon még ma is.
Meg persze a sportban, ahol a testfelépítést valamelyik szülőtől/nagyszülőtől azért tényleg örököljük.
De azért ez alakítható, de minnél korábban kezdi valaki annál tovább juthat, ez igaz bizony, sportban egy bizonyos kor után már nem fejlődik az ember csak visszafelé sajnos “hála” az öregedésnek.
“az emberi hülyeségre alapoz és talál bőven hülyét. ”
Ez jó XD
Igen, bár én igyekszem realista is lenni, de ennek ellenére mindig többet várok el mindenkitől mint kellene, – bár ez nem annyira zavar, mások döntéséért ne én legyek ideges, nevetek egy jót ilyenkor. Inkább az ha engem is hülyének néznek és olyasmivel akarnak átverni amin egy 2 éves is simán átlát…
Mert ha már próbálkoznak legalább tiszteljenek meg azzal hogy komolyan vesznek :D
– Ám ahogy öregszem egyre inkább átlátom az embereket, lassan hamarabb/pontosabban tudom ki mit fog tenni adott helyzetben mint ő maga, de ez inkább csak a sok tapasztalás eredménye lehet semmint az elemzésé. A sok mintavétel már egész pontos értékeket ad vissza :))
Ám még mindig nem sikerült definiálnod számomra is érthetően a tehetséget, akor szerinted mi is az egész pontosan? Amiket leírtál azok az én verziómban is így vannak, – bár lehet nem értettem meg valamit belőle.
A népi hit valamiféle mágikus veleszületett képességnek tartja adottdolog végrehajtására, ebből aláírom hogy:
– Genetikai adottság amivel születünk igaz.
De ez nem a tehetség még, hisz akkor minden nagydarab arányos testalkatú ember bokszolna, vagy minden magas ember kosarazna de a valós arány 1000000:1
– Gyakorlás kicsi kortól, olyan környezetben felnőni ami ösztönöz, megszerettet, motivál egy dologra igaz még szerintem.
– mentális alkalmasság, azaz személyiség típus az adott dologhoz megfelelő és jó.
– És ha a 3 dolog megvan és szorgalommal, kitartással párosul szerintem akkor kész is a “tehetség”.
Én nem gondolom hogy valaki úgy születik hogy valami infó szakos tündér keresztanyu a genetikai kódjába beleprogramozza hogy ebből a gyerekből festő lesz mert csak. Ez szerintem butaság. De mindenki ezt hiszi.
Ráadásul lehet amit csinál abban a korban nem is kell a kutyának sem mert más a divat, Rembrandt idején egy mai havi 400 millát kereső szupermodellt ábrázoló kép a kukában végezte volna bármilyen profi is mert max. “utálatos képnek” lehetett volna használni…
Így a művészeti ágakba még azt is belevenném, hogy:
– A környezetnek igénye van arra amit csinál, a “tehetség” megfelel a köz elvárásainak.
“Kik azok a “Kitschko” fivérek?” — Віталій és Володимир Кличко–kra gondoltam, mentségemre szóljon, hogy angolul és franciául is Klitschko-nak írják. http://www.klitschko.com/
Ez a két ember nem csak izomzattal hanem ragyogó reflexekkel is meg lettek áldva, ami nagyon ritka 110 kg fölött.
Én hiszek a genetikában és a tehetségben is. Hogy lehetne különben az, hogy az egyik gyerek 7 évesen is úgy tud zongorázni mint mások 17 évesen ? Ez bizony nem idő, hanem tehetség kérdése. Az ember úgy működik mint egy számítógép, ahol a tudás a software a test pedig hardware szerepét tölti be. Egy jobb, “fejlettebb” alkatrészekből összerakott gép gyorsabb mint butább társa, pedig program nélkül csak egy darab vas az egész.
Ez fordítva is igaz, egy gyengébb gépből is ki lehet hozni szép teljesítményt, ha megfelelő tudást adunk neki. Az ember esetében tehát egy erős és okos “gép” (test) többre képes, viszont ehhez kell neki a tudás is, amit gyakorlással szerez meg. Viszont ha minden könnyen megy, el is lustulhat az egyén.
Shaddark: “hisz sok arányos testfelépítésű ember is van aki könyvelő lett :)”
Biztos van a 7 milliárdból ilyen is, de én még nem láttam Klitschko testfelépítésű könyvelőt egyet sem. A lényeg, hogy jóval ritkább. A szellemi vagy könnyű fizikai munkát végző emberekre inkább a súlyosan mozgásszegény életmód a jellemző.
“Meg persze a sportban, ahol a testfelépítést valamelyik szülőtől/nagyszülőtől azért tényleg örököljük.”
Ezzel vitatkoznék. Alacsonyabb szintű szakmákban, mint földműves meg kovács meg céh inas jellemzően öröklődött apáról-fiúra, de ott inkább a kényszer-tényező volt jellemző. Ezt tudta átadni a sokszor írni és olvasni sem tudó apa a fiúnak, amivel később gondoskodhatott a családjáról. De voltak, akik beadták egyházi tanítókhoz vagy udvari segéd lett és az uralkodó figyelt fel a tehetségére, ebben az esetben viszont ritka volt az apáról-fiúra öröklődés. Mert nem is ismerek olyan költőt vagy írót, akinek a gyereke is az lett volna. De még hadvezérből sem volt túl gyakori. Sőt, ahol kötelező volt ez (uralkodók), ott is nagyon ritkán élt meg több generációt 1-1 dinasztia, pont emiatt pusztult ki és vették át távoli vérrokonok, vagy nem rokon, de a hatalomhoz közel álló emberek a posztot. Mert hiába kapta meg a herceg a trónt, hiába volt vagyon is a neveltetésére, taníttatására, vagy elcseszte, vagy éppen rossz korban született, amikor valami nagyobb erő támadta meg az országot.
Magasabb szintű dolgokban már nem jellemző. Most eszembe jutott Bruce Lee. Hiába volt a fia is harcművész, egy középszerű valaki volt, sosem közelítette meg az apja harctudását. Pedig testfelépítésileg még előnyösebb is volt valamivel.
A tehetségről hasonló a definícióm, mint neked. Annyi különbséggel, hogy azért nem bokszol minden nagydarab arányos testalkatú ember, mert a genetika önmagában semmit sem ér, ha nem aknázzák ki a benne rejlő lehetőségeket. De ugyanakkor fordítva érvényes a dolog. Az emberi szervezet adaptív így meg tud tanulni rengeteg dolgot. De ez még nem jelent mesterséget csak azt, hogy túlél bármilyen körülmények között. Szóval a gyakorlás hasznos, de kizárólag akkor, ha a cél nem az, hogy te most sportban olimpiai bajnok leszel, vagy művészetben beírod magad a történelembe, vagy a tudományos életben is valami nagyot és maradandót fogsz alkotni.
Úgy kell hozzáállni, hogy a sport egészséges a testnek (és ebben az esetben érvényes a “sosem késő elkezdeni” mondás, mert bajnok már nem leszel, de egészségesebb, gyorsabb, rugalmasabb még lehetsz), a művészet fejleszti az elme egyik részét (és ebben az esetben is érvényes a “sosem késő elkezdeni” mondás, mert DaVinci nem lesz belőled, de például rajzolhatsz szépeket, amiket kitehetsz a falra, vagy írhatsz kisebb novellákat vagy verseket, amiket feltölthetsz a netre és talán még fel is fedeznek), a tudományos ismeretek pedig fejlesztik az elme másik részét és itt sem valószínű, hogy Einstein vagy Tesla szintjét el fogod valaha is érni, de ez is az élet nagyon sok területén alkalmazható tudás (ritkábban vernek át, mert tudományos ismeretek birtokában könnyen kiszúrod a kuruzslókat).
“Rembrandt idején egy mai havi 400 millát kereső szupermodellt ábrázoló kép a kukában végezte volna bármilyen profi is mert max. “utálatos képnek” lehetett volna használni…”
Na például a szépségipar az, amikor a genetika adja bele a legtöbbet és ha nem hízik el vagy lesz betegesen anorexiás, csak odafigyel az étrendjére és mozgásra, akkor egy évtized alatt annyit keres, amiből élete végéig meg tud majd élni. De sokszor már a celebeknél is elég, ha megvan bennük az exhibicionista hajlam és mellé minimális magához való ész, hogy sokáig benne maradjon a médiában.
Hat: “Az ember esetében tehát egy erős és okos “gép” (test) többre képes, viszont ehhez kell neki a tudás is, amit gyakorlással szerez meg.”
Ez egy nagyon jó példa. Annyival egészíteném ki, hogy a sorrend a legrosszabbtól a legjobbig.
gyenge gép szoftver nélkül > erős gép szoftver nélkül > gyenge gép optimalizálatlan szoftverekkel > erős gép optimalizálatlan szoftverekkel > gyenge gép optimalizált szoftverekkel > erős gép optimalizált szoftverekkel.
Tehát 6. helyről felküzdheted magad tudással a 4-re, rengeteg gyakorlással és erőfeszítéssel pedig a 2-ra. De ugyanezt az erősebb is megteheti, csak nála 5-3-1 a lépcsőfok.
Az egyetlen előnye a gyengébb gép tulajdonosának, hogy benne erősebb lesz emiatt a kényszer miatt a motiváció, hogy a 2. helyre felküzdje magát, míg az erős gép tulajdonosa lehet, hogy megreked a 3. szinten. De ez nem kőbe vésett alapigazság.