A történet röviden: 1983. szeptember 26-án egy szovjet műholdas jelentés arról számolt be, hogy amerikai atomrakéták tartanak Szovjetunió felé. Az ügyeletes ezen az éjszakán egy Sztanyiszlav Petrov nevű tiszt volt.
A jelzés olyan történelmi pillanatban érkezett, amikor Washington és Moszkva között igen feszült volt a viszony. A riasztással egyidőben a NATO provokatív hadgyakorlatokat folytatott, a szovjetek pedig három hete lőttek le egy légterükbe keveredett dél-koreai repülőt.
Petrovnak kellett döntenie a fenyegetés valódiságáról, és ezt azonnal jelezni az operatív központnak. Valami miatt azonban habozott. Hibát gyanított – kevesellte az ellenséges rakéták számát és a földi radarok sem erősítették meg a támadást -, ezért a riasztást két alkalommal is hamisnak minősítette.
Ha egy állam nukleáris támadást indít, nem öt rakétával teszi meg. Ezzel igen kicsi károkat tudna csak okozni – mesélt utólag Petrov döntésének indokairól. Mivel sejtésére kézzel fogható bizonyítéka nem volt, csak bizakodni tudott igazában.
Sztanyiszlav Petrov jól döntött
Hamarosan kiderült, hogy jól mérte fel a helyzetet, még ha logikus gondolkozása révén akár csapdába is eshetett volna. Elemzők szerint ugyanis az amerikaiak megtévesztésként tényleg kezdhettek volna egy támadást kevés rakétával.
Petrov hideg fejéért előbb dicséretet kapott, aztán – hogy a riasztási rendszer okozta súlyos blamázst csökkentsék – mondvacsinált ürüggyel mégis felelősségre vonták. Később kiderült, hogy a téves riasztást a nap felhőkről visszavert sugarai okozták.
Tényleg atomháború következett volna?
Hogy az atomháború bekövetkezett volna-e, ha Petrov lenyomja a rendszergombot, a Lemil hadászati blog szerzője szerint nem egyértelmű. Az viszont biztos, hogy a riasztás “egy paranoid és végtelenül bizonytalan felső vezetés elé került volna a szovjet oldalon, ami soha nem jó kombináció, ha a világ sorsáról van szó”.
Ugyanitt arról írnak, hogy Sztanyiszlav Petrov – aki a vele készült interjúkban tagadja, hogy hőstettet hajtott volna végre – a 2000-es években különböző nemzetközi elismerésekben részesült. Ezek egyike kapcsán Moszkva képviselői fontosnak tartották újra elmondani, hogy Petrov nem mentette meg a világot semmitől, egy ember ugyanis nem tudja befolyásolni a rendszer működését.
Az esemény 30. jubileumi évében egyébként egy 95 perces, sztárstatisztákkal teletűzdelt dokumentumfilm is készült Petrov rendhagyó éjszakai ügyeletéről. És ez még csak nem is az első erről szóló doksi volt.
Update | Sztanyiszlav Petrov végül – 77 éves korában – 2017-ben hunyt el.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!
Remek történet, bevallom, még nem hallottam róla – pedig, ahogy látom, illett volna…
Ma is okosabban fekszem le, mint ahogy keltem :)
Köszi a cikket.
bio
Szegény anyám mondta mindig ( mat -fiz szakos tanár volt- Isten nyugosztalja) hogy anno borzongva feküdt- kelt, mert akkoriban egy-két “zseni” szovjet politikus tudománya abban merült ki, hogy az atombomba, csak egy olyan bomba, ami nagyobbat robban, akkor a világ bármikor egy atomháború kellős közepében találhatja magát.
Uh, ez nagyon jó cikk volt. Ahogy olvastam már a címet, már akkor rendesen belenyilalt a fejembe valami, eszembejutott egy általános iskolás vagy talán középiskolás törióra, amikor pont valami hasonlóról volt szó, hogy “egy gombnyomásnyira” voltunk egy újabb nagy háborútól.
“Hamarosan kiderült, hogy jól mérte fel a helyzetet, még ha logikus gondolkozása révén akár csapdába is eshetett volna – elemzők szerint ugyanis az amerikaiak megtévesztésként tényleg kezdhettek volna egy támadást kevés rakétával.”
Ezekkel az elemzőkkel azért én vitába szállnék. Kötve hiszem, hogy 5 rakétával semlegesíteni tudták volna a nukleáris válaszcsapásért felelős teljes vezetés-irányítási rendszert. A becsapódás után, vagy a radarokon megjelenő következő – több rakétát tartalmazó – hullám után megtörtént volna a szovjet válaszlépés. A szárazföldi telepítésű szovjet rakéták megsemmisítésével sem értek volna el sokat, mert rengeteg volt belőlük szanaszét szórva, nem is beszélve rakétahordozó tengeralattjárókról, melyeknek nem ismerhetik a tartózkodási helyét.