Az alábbi népi bölcsességre egy olvasó hívta fel a figyelmem:

Közel egyidőben két ismerősömtől is hallottam a következő sztorit és rákeresve a neten, szinte szóról-szóra megtalálni több példányban. Mindegyik úgy kezdődik, hogy egy korboncnok ismerősöm szerint (sosem egy korboncnok mondja közvetlenül), annyi tartósítószert eszünk mostanában, hogy észrevehetően később kezdenek a hullák bomlani a hullaházban“.

És valóban, az állításra rákeresve az alábbi hozzászólásokkal találkozhat az ember:

Nemrég egy cikkben olvastam, hogy 50 éve a hullák fél év alatt bomlottak el. Mostanában ugyanehhez már több, mint 5 év kell“.

Nekem is mondta egy korboncnok öreg bácsi, hogy amíg régen a hullát rögtön a fagyasztóba kellett rakni mielőtt elkezd rohadni, bomlani, ma már a sok tartósítószer miatt amit megevett, nyugodtan elvan napokig a melegben.”

Az állítás egy facebookos hozzászóló szerint elhangzott a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található Kegyeleti Múzeumban is.

Részt vettünk egy tárlatvezetésen … ott is szóba került ez a téma, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen időközönként lehet újrahasznosítani a temetkezési területeket. Ekkor hangzott el, hogy az eltemetett holttestek a régi gyakorlattal ellentétben sokkal hosszabb idő alatt bomlanak le, a bennük található tartósítószerek miatt“.

A szakértő még nem találkozott a jelenséggel

A sztorit első hallásra a „népi továbbgondolás” kategóriába soroltam, de kíváncsi voltam egy szakértő véleményére is. Ezért megkerestem Dunay Györgyöt, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet tudományos munkatársát.

Dunay szerint intézetükben évente 2500-2600 különböző helyről származó és igen különböző ok miatt meghalt személy boncolását végzik, de a hivatkozott jelenséggel még nem találkoztak.

A “jelenségnek” természettudományos magyarázata sincs

Dunay szerint valóban rengeteg tartósítószer kerülhet a szervezetbe, de az anyagcsere során ezek részben lebomlanak, részben kémiailag átalakulnak, így tartósító hatásukat a továbbiakban nem tudják kifejteni.

Dunay úgy véli: az átalakulás során keletkező (esetleg felhalmozódó) kémiai anyagok ugyan valóban előnytelen hatásokat eredményezhetnek, de ami a mi történetünket illeti, szerinte városi legendáról van szó.

Update | 2015 nyarán egy magyar online életmódmagazin oldalain megjelent egy cikk, amely német tudósokra hivatkozva állította: “az elmúlt 20-30 évben az eltemetett halottak nem bomlanak le többé”. Az erről készült bejegyzést itt olvashatjátok el.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!