Az alábbi szöveget közreadója maga is városi legendaként jelölte meg, megjegyezve, hogy “hallotta már a katonaságnál, kabaréban (ott Szolnok-Pest távon) és egy kukoricacímerezésen is.”

“Ismerősök (vagy ismerősök ismerősei) hétvégére mentek Eger környékére, péntek este tudtak elindulni, sötétben utaztak – Békésből vagy Békéscsabából indultak. Valahol Szarvas után jártak, az egyik kisebb falun hajtottak keresztül, ahol (péntek, sötét este) az út közepén feküdt egy kerékpáros: szerencséjére semmi baja nem volt, max hogy csontrészeg volt az öreg: a srácok egy platós kisteherrel utaztak és nagyon, de nagyon felidegesítették magukat (majdnem áthajtottak a részeg öregen, aki az út közepén aludt a kerékpárjával): elöször az öreget a kerékpárral együtt az út mellé akarták húzni, de inkább feldobták a teherautó hátuljába, majd a cél elött pár faluval letették, egy fa alá. Hogy másnap az öreg hogy ébredt, azt nem tudjuk, de valószínüleg a legközelebbi piálásakor elgondolkozott azon, hogy megéri részeg hazatekerni, ha nem Örményesen ébred, hanem Andornaktályán (kb 100 km eltérés).”

A sztori alapja valószínűleg egy vándoranekdota lehet, amivel én először 2008-ban találkoztam, egy Delhusa Gjonról szóló cikkben.

“Nyíregyházán volt bulink éjjel, másnap pedig a Balatonon. A technikusokkal mentünk egy ócska busszal a Balaton felé. Az egyik kanyarban kis híján elütöttük az út mentén szundikáló embert. Nagyon káromkodtunk a kocsiban, mert minden hangosítási eszköz a nyakunkba borult. Megtorlást agyaltunk ki. Beraktuk a részeget hátra az erősítők közé a kerékpárjával együtt, és Balatonföldváron tettük csak ki hajnalban. Amikor még mindig aludt. El lehet képzelni az ébredését. Csak ahhoz legalább egy óra kellett, hogy észbe kapjon, nem Nyíregyházán van…”

A történet azonban ennél jóval régebbi, már az 1986-os kiadású Pop múzeum – Anekdoták a hőskortól napjainkig 1. című könyvben is megjelenik, annak főszereplője egy Pék nevezetű road. Ő viszont nem Nyíregyházából a Balatonra, hanem állítólag csak 80 kilométert hurcolta áldozatát. Igaz, az ő polgári neve Balaton László, tehát a Balaton ebből a sztoriból sem marad el.

“A kamionsofőrök mellett a rockzenészek az országutak elsőszámú vándorai. Beszáguldozzák az egész országot, mert Békéscsaba után rendszerint Sopronban lép fel az együttes és fordítva! S mint az autósoknak általában, nekik is a kivilágítatlan kerékpáron közlekedők fő ellenségeik. Pék, a roadok egyik doayenje nemes bosszút vett az állandó rettegésért. Télvíz idején az utolsó pillanatban tudott megállni az úttesten keresztben fekvő részeg kerékpáros előtt. Biciklijével együtt feltette a zárt teherautóra, s 80 kilométerrel odébb lepakolta. Bizonyára jót csodálkozott a fickó, amikor kialudta mámorát: hogyan sikerült neki tökrészegen, a jeges úton, két óra leforgása alatt 80 kilométert lehajtania?!”

Ugyanez a verzió, korrekt hivatkozással, és egy kis színezéssel így mutálódott 2009-re:

“Volt egy kitűnő könyv számtalan pop- és rockipari mókás történettel. Ott olvastam, hogy az egyik zenekar valahol a Nyírségben haknizott télen még az átkosban. Éjjel jöttek a road-ok hazafelé a dobozos IFÁ-val és valami isteni mázli, kormánnyal bírkózás és a fagyban leízzadás árán sikerült kikerülni egy az út kellős közepén, részegen alvó bringást. Amikor sikerült valahogy megállni, akkor rohantak oda és meglepve tapasztalták, hogy az emberen egy karcolás sincs és édesdeden tentizik. Fogták, felpakolták bringástul a dobozba és jó kétszáz kilométerrel odébb lepakolták egy faluban egy közvilágítási lámpa alá. Állítólag finom, puha derékaljat is csináltak neki avarból az árokban. Gondold el, amikor reggel felébredt és nem volt neki ismerős a környék, aztán valaki felvilágosította, hogy 200+ km-re van otthonról. Hogy csodálkozhatott, hogy hogy tudott ennyit letekerni!”

Városi legenda vs. anekdota

Mindig érdekes az évtizedek óta olvasott forrást és az abból maradt emléket egymás mellett látni. A párhuzamba állítás jól mutatja a történetszínezés (“isteni mázli, kormánnyal bírkózás és a fagyban leízzadás”, “Állítólag finom, puha derékaljat is csináltak neki avarból az árokban“) és a túlzás (80 km -> 200 km) sztoritorzító folyamatait.

A példa kapcsán jól látszik a különbség a legenda és az anekdota között, valamint az is, hogy az egyes történetfajták verifikálásához hogyan érdemes nyúlni. Míg az “ismerősöm ismerősei” típusú verziókat könnyen zárójelbe tehetjük hasonló történetek bemutatásával és a forrás bekérésével, a személyes műfajú anekdotáknál jóval nehezebb a dolgunk.

Nem mondhatjuk Dzsoninak, hogy “nem, te nem csináltál ilyet, max hallhattál valami hasonlót“, mert arra ő azt mondja, hogy “csak jobban tudom, mit csináltam“. Vagy elszégyelli magát, és letagad mindent. Ahogy azonban előbbi nem megerősítés, úgy utóbbi sem cáfolat. Cáfolat maximum valami olyasmi lehetne, ha valaki bebizonyítaná, Dzsoni soha nem tette ki lábát Budapestről, vagy hogy még életében nem bulizott Nyíregyházán. De akkor is mondhatná, hogy rosszul emlékezik a helyszínekre.

Emberrablás?

Könnyebben megcáfolható az a sztorival kapcsolatban gyakran felbukkanó jogi tévhit (vagy inkább jogos óhaj), mely a történet szimplán idióta főhőseit emberrablással vádolja meg. Keserű Imre, a JogIQ blog szerzője szerint emberrablásról már csak azért sem lehet szó az ügy kapcsán, mert az emberrablás “elkövetési magatartása kétmozzanatú: az első az eszközcselekmény, a második a célcselekmény.

Az eszközcselekmény a passzív alanynak (az elszállított részegnek) a személyi szabadságától való megfosztása, a célcselekmény pedig az, hogy a részeg szabadon bocsátását valamely követelés teljesítésétől teszi függővé az elkövető. A történet kapcsán – Imre szerint – maximum a személyi szabadság megsértése bűncselekményt lehetne megállapítani.

Update 2014 | A Cink posztja szerint a történet felbukkan Czifrik Balázs Az alvó és az éber című novellájában is:

“Utazni valahova, mint az a részeg biciklista, akit ismerőseim egy vidéki éjjelen az árokból összekapartak, bepakolták a kocsi csomagtartójába, s Pesten kirakták a Margit-híd lábánál.”

Update 2019 | A legenda az Index Mi Vidékünk sorozatának egy szentesi cikkében is megjelenik, Cserna-Szabó András író tolmácsolásában:

“A Delelő tele volt legendával. Például azt beszélték, a csirkegyár teherautó-sofőrjei azzal szórakoznak, hogy hajnalban felvesznek egy stoppost. A Delelő környékén, a Csongrádi út mentén mély, fűvel vastagon és puhán kibélelt árok húzódik. A hajnali hazatérők záráskor felszálltak biciklijükre. Majd a sötétben – az alkoholtól elbizonytalanodva – belehuppantak bringástól a pihe-puha árokba. Ott aztán elaludtak, mert kényelmes volt. Ekkor jött a hajnali kamionos. Ment, vitte a kacsát meg a tyúkot, mondjuk, Nyíregyházára. Megállt a Delelőnél. És feltette az alvó bringást a teherautó platójára járművestül. Majd pár óra múlva Nyíregyháza-külsőn letette egy ugyanolyan kocsma előtti árokba. A tag később felkelt a biciklije mellett. Először fogalma sem volt, hol van. Aztán amikor megtudta, na akkor meg kurvára meg volt lepődve. Hogy bebaszva elbicajozott Szentesről Nyíregyházáig. Meg volt lepődve, de azért büszke is volt magára. Visszafelé már inkább vonattal jött. Legközelebb kicsit kevesebbet ivott a Delelőben. Nehogy megint nagy utazásra induljon hajnalban. Szóval ilyen legendák divatoztak a Delelőben.”

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!