Szólt-e Kossuth rádió a káposztából? És a fogtömésekből?

Nézzük először a fogtöméseket. A Die Zeit legendavadásza szerint töméssel nem lehet rádióadást fogni, pontosabban elméletileg nem kizárt, de nagyon valószínűtlen. Először is egy antennára van szükség, amikkel az elektromágneses hullámok foghatók. Bizonyos testrészek vagy idegen testek (mint például a fogtömés) működhetnek oszcillátorként, még ha ehhez kicsit kicsik is. Rádióamatőrök tapasztalatai szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy az adó közelében a fogtöméses emberek adás helyett iszonyatos fájdalmat érezzenek fogukban.

Drösser szerint ahhoz, hogy ne csak a hullámok energiáját fogjuk a tömésünkkel, hanem az adást is, szükségünk van egy demodulátorra. A tömés betöltheti ennek a diódaféleségnek a szerepét, de a dekódolt adás megjelenítéséhez egy hangszóróra is szükség lenne – ilyen pedig normális esetben nincs a fejünkben.

A technikát a Mythbusters-sorozat szereplői is kipróbálták, de hiába próbálkoztak egy szájban egyszerre több fémmel is, nekik sem jött össze semmi. Idéztek viszont filmjükben egy 1981-es miami esetet, amit – egyedülálló módon az elmúlt 50 évben – egy orvosi lap is közölt. Ebben egy vietnami veterán azt állította, a fejébe fúródott srapnelekkel fogja a rádióadásokat. Kivételes képességét tesztelték is, és a férfi – legalábbis az esetről beszámoló bulvárlap szerint – anélkül tudta, mikor ér véget egy szám, hogy hallotta volna a kontrollrádiót.

A fogtöméses vétel egyik legismertebb legendájának főszereplője Lucille Ball színésznő, aki azt állította, hogy kezelt fogainak köszönhetően japán kémeket leplezett le (a fenti videóban a 3. perctől). A színésznő elmesélése szerint 1942-ben – kicsivel azt követően, hogy Amerika belépett a háborúba, és pár nappal azután, hogy egy rádióadást hallott tömései közvetítésével – forgatásról hazafelé morzejeleket fogott. Szemfülessége nyomán másnap kiszállt az FBI, és elkapta a titkos japán kémeket. A Snopes szerint a sokat és jókat anekdotázó Lucille sztorija több dolog miatt is valószínűtlen, akit érdekli, miért, itt elolvashatja.

Arra, hogy milyen más primitív eszközökkel lehet adást fogni, Drösser egy olvasóját idézi, aki szerint ha valaki az 50-es évek Berlinjében ki is kapcsolta rádióját, a sütőjében tovább hallgathatta az adást, az amerikai szektor rádióadója ugyanis 1949 után megsokszorozta adóteljesítményét. Padisák Mihály pedig – akit Miska bácsiként levelesládája útján ismert meg az ország – nemrégiben megjelent, Félszáz év a mikrofon előtt című könyvében egy másik kezdetleges rádiómegszólaltatási technikát mutat be. 1968-ban a mexikói olimpia eseményeit szerette volna követni szentendrei nyaralójában, ahol se víz, se áram nem volt. Mivel akkoriban még nem voltak elemes rádiók, egy kollégájával egy kristálydetektoros rádiót eszkábáltatott, két mandulafa közé kihúztak egy rézdrótot, és azon hallgatták éjjelente a közvetítéseket.

És mi van a káposztával?

“Ez is olyan, mint a harmatos saláta amin a Kossuth rádió szól reggelente az adótorony tövében. Senki sem hiszi el pedig valóság.”

“A solti káposzta kacskaringós levelére pedig az van ráírva – tessék megkapaszkodni –, hogy Kossuth rádió, Budapest. (…) Azt mondja, ott, az adótorony tövében, ha a káposztafejet tartja valaki a füléhez, az is a központi muzsikát húzza bele. Ő esküszik rá. Biztosan nem igaz, de azért jó. A kitalálója arra akarta fölhozni példának, hogy olyan erős a térerő, akármi megszólalhat” – találtam példákat a legendára a neten.

Amikor először hallottam a történetet, laikusként arra gondoltam, hogy egy végletekig túlzó példáról van szó, amelynek üzenete: a tornyok közelében olyan erős a sugárzás, hogy még egy olyan semleges és természetes dolog, mint a káposzta is képes adást fogni. Mindenképpen érdekelt azonban a szakértők véleménye is, ezért körbeküldtem pár helyre egy levelet, amelyben az után érdeklődtem, lehet-e valami valóságmagja a történetnek. Arra is kíváncsi voltam, mik azok a legprimitívebb eszközök, amik a tornyok közelében megszólaltathatják az adást.

Elsőként egy fizikus válaszolt, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy népi színezésről van szó, “de az ufóbb változatnak is van fizikai alapja”. Szerinte ugyanis a káposzta levelei a káposzta törzsével együtt antennát alkothatnak. A rendes vevőkészülékek (bonyolult elektronikával) veszik az elektromágneses vivő hullámokat, és egy membránra már csak a hangfrekvenciás komponensű hanghullámokat erősítik fel. Ilyesmi zajlik esetünkben is, csak persze esetlegesen és erősítés nélkül. A beérkező (vivő) elektromágneses hullámok rezgésbe hoznak töltéseket (ami mindig igaz, de általában nem észlelhető), így botcsinálta antennáink a hullámok útjába kerülve mechanikai rezgésbe kerülhetnek, és hanghullámokat kelthetnek szerencsés esetben.

Dallos László, a Magyar Rádióamatőr Szövetség főtitkára ugyan nem érezte kompetensnek magát a témában (lévén az általuk használt berendezések töredék energiával dolgoznak a nagyteljesítményű rádióadókhoz képest), mindenesetre – fizikusunkhoz hasonlóan – úgy gondolta, lehet alapja a felvetésnek, ha arra gondolunk, hogy minden olyan anyag szóba jöhet egy nagy teljesítményű adás közeltéri detektálására, amely valamilyen módon félvezető tulajdonságokra képes. “Ez lehet akár egy kerítés vagy egy káposzta, a lényeg, hogy egyenirányító diódaként képes legyen leválasztani a vivőfrekvenciáról a műsortartalmat. Nekem is volt egy öreg adókezelő barátom a székesfehérvári állomáson, akitől azt hallottam, hogy az antennához közeli szolgálati lakásokban még a vécétartályból is hallani lehetett az ily módon detektált műsort” – mesélte Dallos, hozzátéve: ezek azonban csak szóbeszéd útján terjedő információk, személyes tapasztalat nincs mögötte.

A torony tövéből jelentjük

A sztorihoz a legtöbb szálon Horváth János egykori rádiós tiszt kapcsolódott, aki a 70-es évek elején négy évig Lakihegyen lakott, másfél kilométerre a nagyadótól. „Ennél közelebb nem nagyon lehetett akkoriban megközelíteni, mert meglehetősen őrizték, a közelében még a füvet is szinte naponta kaszálták” – meséli Horváth, hozzátéve: se a környékbeli bolgárkertészetekben nem szólt a rádióadás, se az akkoriban divatos amalgámtömésű fogakat nem lehetett vevőként használni. Viszont a térerő az adótorony körzetében valóban nagy volt, úgyhogy egy jó földelés és egy pár méteres drót közé kapcsolt kisfeszültségű izzóval ingyen lehetett világítani. A dolog persze nem volt kockázatmentes, magyarázza Horváth, mert az elektromágneses tér nagyobb tételben való megcsapolása észrevehetően csökkentette a vételi terjedést. Éppen ezért szorgalmasan vadásztak akkoriban az ilyen dolgokra, és komoly büntetés járt érte.

Ami a káposztás vétel technikai oldalát illeti, akkoriban a Kossuth középhullámú AM-adás volt, ami azt jelenti, hogy a sugározandó hangjelet egy egyszerű trükkel ráültetették egy erős, állandó frekvenciájú szabályos vivőhullámra, és ezt sugározták ki. A több száz kilowattos vivőjel elvitte a hangjeleket a vevőbe, ami legegyszerűbb esetben, az adó közelében egy antenna, egy földelés, egy dióda, valamint egy sokmenetes régimódi fülhallgató, ami nem emészti fel azt a kis jelet, amit kapunk. E kis készülék lényege az egyenirányító dióda, ami eleinte egy alkalmas félvezető fémet tartalmazó kristály volt, később elektroncső, még később germániumdióda lett. A dióda szétválasztja a vivőhullámot hangzó tartalomtól (ez a demodulálás), ekkor a szabályos vivőjel kioltódik, és a kapott kisfeszültségű, alacsony frekvenciájú hangjel a fülhallgató tekercsében változó erősségű mágnesen teret állít elő, és a fém membránt rezgetve hallhatóvá alakítja azt.

Összefoglalva tehát: kell az antenna és a földelés, meg valami, ami diódaként tud viselkedni, és kell még a megszólaltatáshoz egy nagy bemenő impedanciával rendelkező eszköz (ez tekintsük nagyon nagy “ellenállású” eszköznek az egyszerűség érdekében) – summázza az elmondottakat Horváth. A káposzta esetén az antenna és a földelés talán még megvan, a diódaszerű dolog viszont már kétséges (bár ma már léteznek peptid-alapú félvezetők, de az már egy másik világ), azonban a mindezt megszólaltatni képes, nagyon nagy ellenállású dolog valahogy nem jön össze egy vizes, oldott ásványi anyagokkal teli növényben – mutat rá a káposztatechnológia képtelenségére Horváth.

Update | Jóska hívta fel a figyelmem egy tévéműsorra, amelyben a szerkesztők fémpénzt és fűszálat érintenek az adótorony kerítéséhez, így szólaltatva meg rádióadásokat.

Adótorony

Uploaded by Venesz Roland on 2015-02-28.

Fotó: fortepan.hu + retronom.hu