Hozzászólások ehhez: Mit mondott Litván, és mit (nem) Gerő?

Szerző: Litván Katalin

Litván Katalin — Fri, 01 Jan 2010 22:24:27 +0000

…Ez volt az a bizonyos szöveg, amely akkor tényleg bombaként robbant, és néhány nap alatt elterjedt a híre. És az volt a kérdés – ezt is tudtam -, hogy ezek után vagy lecsukat vagy nem. De akkor neki már mindkét megoldás rossz volt. Másként ugyan, de szinte egyformán rossz volt. És én azt tippeltem, hogy nem fog lecsukatni, mert ehhez már nincs elég ereje, és ebben az esetben a példa ragadós lesz – aminthogy az is lett -, és hozzá fog járulni az ő kibuktatásához. Mert Rákosi eltávolítása volt akkor a továbblépés, a kibontakozás első számú feltétele.” (Hogyan láttam a 20. századot? Tóbiás Áron rádióinterjúja Litván Györggyel, Társadalmi szemle, 1997. 8-9. sz., Elhangzott 1995. január 9-én a Magyar Rádióban)

A fentiekből látszik, hogy a felszólalás abszolút tudatos volt, nem pedig egy váratlan, szinte akaratlan elszólás. Az emberek pedig pontosan megértették, hogy mi hangzott el – én hat és fél éves voltam, és nagyon jól emlékszem, hogy egy-két nap múlva jött szemben egy férfi az utcán, és apám nyakába borult, majd a kezembe nyomott egy kis plüssmackót: egy Váci utcai játékkészítő „maszek” volt, akiben Rákosi esetleges eltávolítása azonnal felkeltette a reményt, hogy vége lesz a maszekok minden módon való sanyargatásának is. A mackó megvan. Apám 2006 novemberében halt meg, az interjú majd 12 évvel előbb hangzott el a rádióban.

Szerző: Litván Katalin

Litván Katalin — Fri, 01 Jan 2010 22:10:30 +0000

„És akkor a szünet után, amikor már mindenféle előkészített hozzászólások elhangzottak, én is elmondtam a magamét, ami a többiekétől eltérően őszinte beszéd volt, és arról szólt, hogy itt most a kommunista párt vagy mozgalom nagy lehetőséget kapott a megújulásra. De Magyarországon ennek az a fő akadálya, hogy ugyanaz a vezetés akarja állítólag megvalósítani az új politikát, amelyik a bűnöket elkövette, és ebben nem hisz senki. És akkor aztán ehhez toldottam egy előre pontosan átgondolt mondatot: hogy teljes felelősséggel ki kell mondani, hogy sem a magyar nép, sem a párttagság zöme nem bízik többé a jelenlegi vezetésben,személy szerint elsősorban Rákosi Mátyásban.

Szerző: Máté András

Máté András — Sat, 19 Dec 2009 17:10:27 +0000

Mikor jönnek már rá a történészek és a történészkedő újságírók, hogy egy politikai megnyilvánulást csak a kor, az akkori „illemszabályok”, kötelező kódok ismeretében lehet értelmezni? Mikor jönnek rá arra, hogy az, ahogy a közemberek között elterjedt, nem feltétlenül legenda, hanem egyszerűen a kódolt beszéd lefordítása közönséges magyar nyelvre? Ma még rengetegen ismerik ezeket a kódokat, csak nem akarnak emlékezni rá, mert nem szívesen szembesülnek azzal, hogy akkor mit gondoltak, miben hittek.
Litván nyilván kb. azt mondta, amit a jegyzőkönyv feljegyzett, főleg, ha maga is így emlékezett rá. De ez pontosan annyit jelentett, hogy Rákosi távozását követelte. Akkor egyszerűen nem lehetett direktebben fogalmazni egy pártgyűlésen – ez volt a kötelező nyelv. És Gerő sem fasiszta csőcselékezett – ezt a nyelvezetet a kommunisták használták addig, amíg voltak kampánygyűlések és hasonló alkalmak, meg használták a sajtóban a külpolitikában, az „imperialistákat” „bírálva”, esetleg a már perbefogott „ellenségről” megemlékezve. De a folyton precíz, hidegfejű mérnökember benyomását kelteni igyekvő Gerő nem beszélhetett így egy tüntetésről, amit végeredményben engedtek lefolyni. Ha „fasiszta csőcselék” volt, akkor szét kellett volna lőni. Az ő szájából az is épp elég fenyegetően hangzott, ahogy ténylegesen fogalmazott, és ezt a nép egyáltalán nem értette félre. A harmadik nevezetes átfogalmazási történet pedig a Mindszenty-beszéd. Szó szerint valóban nem mondta azt, hogy vissza akarják kapni az egyházi nagybirtokot, csak éppen ez volt az értelme annak, amit mondott. A katolikus egyház képviselőinek éppúgy megvolt a maguk kódja, mint a kommunistáknak, és ezt a nép éppúgy megértette.

Szerző: Hell István

Hell István — Mon, 14 Dec 2009 11:32:23 +0000

Litvántól magától többször is hallottam ezt a történetet, de nemcsak én, hanem a családtagjai és más ismerősei, politikai barátai is. Kb. a korabeli jegyzőkönyvnek megfelelően mondta el ő is. Nem mintha ez a felszólalása nem lett volna vakmerő (ő maga is várta, hogy hozzálép-e két bőrkabátos, hogy elvigye).