A madárinfluenza 1997-es kitörése váratlanul érte a betegségek járványos terjedésével foglalkozó epidemiológusokat, mivel úgy gondolták, hogy a vírus nem kerülhet át a madarakról az emberekre közvetítő állatfaj segítsége nélkül. A felkészületlenség ellenére a betegség további terjedését sikerült megelőzni – olvasható a könyvben.

A H5N1 vírus 2003-ban bukkant fel újra, ezúttal kissé veszélyesebb formában, és az Egészségügyi Világszervezet hamarosan világjárvánnyá nyilvánította a madárinfluenzát. 2005 őszén és telén a vírus emberre veszélyes változata egyre nyugatabbra húzódott, amiről az európai sajtó növekvő nyugtalansággal számolt be.

Vajon miért cikkeztek ennyit egy olyan betegségről, amely világszerte alig pár száz ember halálát okozta?

A Pánikológia című könyv szerzője szerint a legfőbb ok az lehet, amit a szenzációhajhász sajtó az első világháború végén lesújtó influenzajárvány „kísértetének” nevezett. Ez a vírus legalább egymilliárd ember megbetegedését és 60 millió halálát okozta.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS) 2002 novemberében kezdett terjedni. Összesen több mint 8 ezer ember fertőződött meg, és közülük 774-en meg is haltak. A modern járvány terjedését jól illusztrálja annak az orvosnak az esete, aki az első kínai betegek egy részét kezelte, majd Hongkongba utazott egy esküvőre, ahol 16 vendégnek adta át a fertőzést. Ez a 16 ember és mások, akiket már ők fertőztek meg, egy napon belül fél tucat távoli országba juttatták el a vírust.

A SARS története példaértékű arra, hogy egy erős vírus miként terjedhet tovább. De arra is, hogy miképpen tartható kordában – olvasható a Pánikológiában. Bár a SARS rövid időn belül háromszor annyi ember halálát okozta, mint a madárinfluenza, a betegek elkülönítése által hatékonyan meg tudták fékezni. A megoldást a nyitottság és a gyors tájékoztatás jelentette, azzal a fajta adminisztratív tagadással szemben, ami időt adhat a vírusnak a terjedéshez.

A kormány és a sajtó felelőssége

A nyugati kormányok és sajtó azonban a tények ellenére inkább csak saját népszerűségükre gondolnak. A vírusszint az Egyesült Államokban volt a legalacsonyabb, ennek ellenére itt volt tapasztalható a leghisztérikusabb sajtóvisszhang. A New York Times például azzal riogatott, hogy az USA-ban raktáron levő vakcina „csak mintegy az emberek felénél hatékony”. A szerző csak a cikk vége táján ismerte el, hogy „a járvány még nem érte el Amerikát”.

A madárinfluenza körüli médiahisztéria leleplezésére a szerzők könyvükben azt is bemutatják, mit kell tennünk annak érdekében, hogy elkapjuk a kórt. A madárinfluenza csak akkor terjedhet tovább, ha az egészséges madár fertőzött állatok ürülékével szennyezett vízből iszik. Tehát ha el szeretnénk kapni a madárinfluenzát, a legokosabb, ha egy vudu áldozati szertartáson magunkra kenjük egy fertőzött csirke belsőségeit, vagy hajlékunkat baromfifélékkel osztjuk meg. És még e kivételes esetekben is csak akkor fertőződhetünk meg, ha a madárinfluenza vírusa olyan formában van jelen, amely képes megtámadni az emberi sejteket.

A mutáció réme

A „mutáció” a rémtörténetek egyik kedvelt kifejezése – mutat rá a Pánikológia című könyv szerzője. Úgy hangzik, mintha egy világvége sci-fiből került volna elő, hogy irányíthatatlan folyamatokat indítson el. Pedig a mutáció irányultság nélküli evolúciós folyamat. Annak érdekében, hogy a H5N1 vírus ne csak a madarak bélrendszerében, hanem az emberi légzőszervek meglehetősen eltérő környezetében is életképes maradjon, egy sor mutáción kellett átesnie. Ezek a mutációk vagy létrejönnek, vagy nem, és ha a mutációk emberi vírust eredményeznek, akkor még mindig nem biztos, hogy halálos kimenetelű betegséget okoz.

Paradox módon azok a vírusok, amelyek rendkívül fertőzőek és patogének (azaz a fertőzött szervezetek nagy százalékánál halált okoznak), globális szinten nem feltétlenül veszélyesek, mivel rövid időn belül túl sok gazdaszervezetet ölnek meg ahhoz, hogy tovább terjedjenek. A világjárványokat olyan vírusok okozzák, amelyek csak mérsékelten patogének, de nagyon fertőzőek. Az 1918-as influenzavírus éppen ilyen volt. A világ népességének több mint felét megfertőzte, de csak minden 20. betegnek okozta a halálát. A 2006-ban terjedő H5N1 vírus különösen patogén volt (a megfertőződött emberek több mint felével végzett), de sokkal nehezebb volt elkapni.

Nem a H5N1 lett az “időszerű” járvány

A média gyakran hangoztatja, hogy már „nagyon időszerű” egy világjárvány kitörése. Ez a kijelentés a Pánikológia című könyv szerzői szerint nélkülöz mindenféle virológiai hátteret, és egyszerűen arra támaszkodik, hogy a történelem során időközönként újabb és újabb járványok tűntek fel. Azonban minél tovább „próbálkozik” a H5N1, annál kevésbé valószínű, hogy sikerül emberek között terjedő vírussá alakulnia.

A vírusok a szerzők szerint nem olyanok, mint a vulkánok, amelyekben a nyomás fokozatosan emelkedik, majd végül kitörnek. És attól, hogy a betegség továbbra sem terjedt el széles körben, a jövendő járvány még sem valószínűbb, sem súlyosabb nem lesz. A madárinfluenza a könyv írásának idejében Európában és Amerikában egyetlen emberáldozatot sem követelt, de világszerte is csak kevesebb mint 300 ember halálát okozta. A szerzők azonban rámutatnak, hogy a “hétköznapi” téli influenza ezzel szemben évente legalább 30 ezer amerikai és 12 ezer angol életét oltja ki.

A cikk – amely a Pánikológia című könyv egy szerkesztett fejezete – a kiadó engedélyével készült. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!