Az 1956-os totónyertes sztorija azt követően vált országszerte ismert történetté, miután a különös esetből Szabó Illés volt újságíró Telitalálat címmel könyvet írt, majd filmet rendezett – írtuk anno Legendavadászat című könyvünkben.

A bevallottan fikciós elemeket is tartalmazó mű szerint H. Béla targoncavezetőnek telitalálata lett a totón, balszerencséjére azonban az átadás időpontja 1956. október 23-ára esett. Mivel félt, hogy nyereményét elrabolják, a pénzt elásta egy játszótéren. A család fekete báránya, Pista azonban rábeszélte Bélát, hogy cseréljék be a pénzt aranyra és valutára. Elindultak az uzsoráshoz, de Pista váratlanul meghalt. H. Bélát időközben elhagyta felesége, ezt követően Béla a közeli kocsmába költözött és vendégségbe hívta a lakóközösséget. Később Rózsika, H. Béla albérlője is megjelent a kocsmában, és egymásba szerettek. A forradalom leverése után mindennek vége szakadt, amikor a kocsmát porrá lőtte egy szovjet tank. Béla ugyan életben maradt, Rózsikát és a pénzt azonban örökre elveszítette.

A szerző verziója

A fikció és a valóság közötti választóvonal feltárása érdekében felkerestük Szabó Illést, akitől megtudtuk: a nyertes valódi neve Radspiller Béla, aki a fővárosi, Illatos úti Hungária Vegyi Művekben dolgozott targoncavezetőként – ugyanott, ahol Szabó Illés édesapja is. Elmondása szerint a nyertessel vagy annak családjával nem tudta felvenni a kapcsolatot.

Radspiller – mesélte Szabó – a forradalom kitörésekor nem tudott mit kezdeni a pénzzel. Előbb elásta, majd újra elővette a pénzt, végül úgy döntött, úgy védi meg vagyonát, ha mindenki számára látható helyre teszi. Ez a helyi kocsma volt, és erről az egész utca tudott. Szabó Illés szerint a pénzhez mégsem nyúlt senki, gazdája egyfajta szent tehénnek számított. A pénz – mai értékén legalább egymilliárd forintnak megfelelő összeg – kiemelte a közösségből Radspiller Bélát. A forradalom leverése után – az író szerint – egyik napról a másikra teljesen eltűnt a Radspiller-család.

Könyvében erről így ír: „Mintha azt hallották volna, hogy az egész utca, ahol lakott, merev részeg volt a forradalom alatt, meg mintha… Igen, mintha ’57 áprilisában beállított volna a gyárba, hogy tartoznak neki még háromszáz forinttal… Azon túl semmi. Eltűnt, hírét se hallották. (…) Még a családtagjai sem kerültek elő.”

A család másképp emlékezik

Radspiller szerencsés-szerencsétlen története itt akár véget is érhetett volna, ám a nem túl gyakori családnév nem hagyott minket nyugodni. A cégnyilvántartásban találtunk is egy személyt, N. Tibornét, akinek az édesanyját az adatok szerint Radspiller Ilonának hívták. Szerencsénk volt: a vonal túloldalán Radspiller Béla unokája jelentkezett, akinek a segítségével elértük Radspiller Béla fiát.

Ő azonban – az édesapja emlékére hivatkozva – elzárkózott a nyilatkozattól. Azt viszont határozottan állította, hogy édesapja nem tűnt el és külföldre sem távozott. Ugyan valóban otthagyta munkahelyét, és máshol talált állást, ám – a saját fia állítása szerint – nem verte el a hatalmas vagyont, ahogy arra volt munkatársai következtettek. Az ifjabb Radspiller állítólag többször is felkereste Szabó Illést, hogy kegyeleti okokból változtasson könyvén, de nem sikerült elérnie, hogy az író véghezvigye a valósághoz közelítő módosításokat a regényben.

Az egykori targoncavezető négy évvel a rendszerváltás után hunyt el, 1994-ben.

Update | 2009-ben találtam egy nyereményről szóló híradást az MTI akkor elindított híradatbázisában.

Update 2 | A nyereményátadás fotón: “Rádspiller Béla, a Hungária Vegyi Művek cellatermi égetője 640 ezer forintot nyert a totón. A nyereményt az üzem ebédlőjében fizették ki. A képen feleségével, legkisebb gyermekével és a totónyereménnyel. Budapest, 1956. október 23. Fotó: Jármai Béla (MTI)”

Update 3 | Néhány évvel később az Index újra elővette a sztorit, és hozzátett pár részletet a történethez. Pálffy Lászlótól, a Szerencsejáték Zrt. játéktörténeti szakértőjétől például megtudták, hogy a nyeremény pontos összege 648 789 forint volt. A rekordpénz Pálffy szerint elsősorban annak köszönhető, hogy több nagy meglepetés is született a heti meccseken, például a magyar és osztrák B-válogatottak budapesti meccsén minden szakember hazai győzelmet várt a döntetlen helyett. A másik ok az volt, hogy akkoriban rekordokat döntögetett a totózók száma. 1955-56-ban egymillió felett volt a hetente átlagosan eladott szelvény, 1956-ban pedig egyszer kétmillió felett is járt.

Fotó: fortepan.hu / Telitalálat

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!