„Sose félj te öcsém, ha Atilla, a székely
mondja neked. Hírlik, Zala földjén székelyek élnek,
s innen ered Kolon elfeledett neve is. Ha te testvér
vagy, kötelességünk seregünkkel az…” – ám belegajdult
székely Atilla a szóba, s a pultról úgy lefolyott, mint
ökrök nyála az ökröknek szájárul a nyárnak
szemtelenül gatyaromlasztó derekán. Kolon István
néhány percet várt, hogy a sánta Atilla talán egy
konkrétommal is él, hogy az ősi Bakonyt milyen úton
kellene visszacsatolni, de székely Atilla a durmót
úgy hajtotta, ahogy nagyapámat a némberek. Így hát
hetyke kalapját homloka éléhez boronálván
búcsút monda a szépivü tájnak, az útravalót bár
Kézdin hagyta, a büszke rokonság zálogaképpen.”
– idéz meg Szálinger Balázs Zalai Passió című eposzában egy gyerekkorában hallott helyi legendát a székely-zalai rokonságról. Megkeresésemre válaszolva a szerző ezt tette hozzá emlékeihez:
“Amiről én hallottam gyerekkoromban, Erdélyben nem nagyon, aztán az egyetemen, történelem illetve antropológia tárgyaknál előkerült. Megkérdeztem egyszer egy professzorasszonyt, aki nemhogy nem volt meglepődve, de azt mondta, ő is azt tanítja, hogy egy egységnyi székely ment Őrségbe (illetve “megcsinálni Őrséget”), kilenc egység ment Székelyföldre. A falunevek nagyon hasonlóak (Íjász, Csatár, Lovászi, Zalalövő, Felsőőr, Alsóőr), a tájszólás is (Erdélyben azt hitték rólam, hogy affektálom a helyi akcentust – közben pedig csak 19 éves voltam, és nem kopott le rólam a hazai), a faluszerkezetek is.”
Mit mondanak a történészek?
Megkerestem Zsoldos Attilát, az Árpád-kori magyar történelem szakértőjét, aki szerint a székelység a 12–13. század fordulója táján kezdett megtelepedni a mai Székelyföldön (a folyamat eltartott vagy egy évszázadig). Korábban a Kárpát-medence számos más pontján tudunk kimutatni székely településterületeket, ezek egyike a mai Őrség (illetve tágabb értelemben Nyugat-Magyarország).
Annak bizonyítékai közé, hogy a székelység egy része korábban az Őrségben élt, bizonyos nyelvjárási sajátosságok, illetve a helynévanyag egy része sorolható. Nincs ugyanis egységes székely nyelvjárás, mutat rá Zsoldos, a mai székelység által beszélt nyelv más sajátosságai a Kárpát-medence más tájaira utalnak.
Így tehát azt elmondhatjuk, hogy az Őrségnek és a székelységnek valóban van köze egymáshoz, ám ezt a kapcsolatot kizárólagosnak feltüntetni (kizárva például a korai székelységre utaló baranyai, Pozsony környéki, bihari adatokat), tévedés lenne.
Hasonlóan ír a kérdésről Egyed Ákos történész is A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című művében. Szerinte Magyarországon a székelyek a mosoni, pozsonyi részeken, továbbá az Őrségben és az Őrvidéken, a Temes-Alduna térségében és Bihar megyében éltek. Az itt élők nyelvi anyagában sok olyan reliktum van, ami csak a székelységnél figyelhető meg – idézi Benkő Lórándot Egyed.
Az egyik elmélet szerint a hasonlóságok a korábbi együttélésre utalnak, és feltehetően valamikor – talán a 10. században – a honfoglalás folyamán szakadtak el egymástól. László Gyula ennek ellentmondva úgy véli, hogy a nyugati határvidékre inkább az egységes székely tömbből telepítették a határőröket.
“Odafigyelnek Erdélyre”
A legendának tehát történelmi alapjai vannak, és az erre alapuló kapcsolat a zalaiak és a székelyek között hagyományosan szoros. “Zalában például jobban odafigyelnek Erdélyre: a mai Zalai Hírlapban biztos, hogy van megint egy oldalas interjú valamelyik erdélyi pappal vagy akárkivel. Nagyon sok zalai városnak van testvérvárosa Erdélyben, gimnáziumi cserekapcsolatok vannak – sokkal inkább, mint az ország többi megyéjében” – nyilatkozta egy korábbi interjújában Szálinger.
Csak egy példa a zala.hu oldalról: “Felvetődött, hogy felkutatják a megyénkbeli székely emlékeket. Zala a történelmi Magyarország határmegyéje volt, így már a honfoglalás után telepítettek erre a területre székelyeket határvédelmi feladatokkal. Göcsej és az Őrség lakossága, nyelve és a Székelyföld közti rokonságot már sokan megállapították és a mai napig kimutatható. A témához kapcsolódóan egy közös, székely-zalai szakácskönyv kiadása is felmerült.”
És a végére valami teljesen más, szintén Szálingerhez kapcsolódóan. “Nos, a városi legenda szerint az új pamfletben magára ismert egy fővárosi kerületi önkormányzat (ahol korábban a szerző dolgozott), és igyekszik felvásárolni a fellelhető példányokat. Ha ez igaz, a szerző tanulhat valamit arról, hogy a jó témaválasztás hogyan hozhat megalkuvás nélkül üzleti sikert… ” – olvasható egy kritikában. Szálinger erre csak ennyit mondott: “Sajnos megkaptam a kimutatást… Hát nem.”
Illusztráció: Fortepan / Vojnich Pál
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
Egy marhaság az egész,én itt élek száz éve,ismerem az Örséget/ugye nem itt van Csatár?/ismerem Zalát,a szerzőt szerencsére nem.
Kiderülhetne a szövegből, hogy nemcsak Őrségre, hanem egész Zalára gondolnak itt, Csatár például tényleg nem Őrségben van, de az egész Zaláról szól, nem Őrségről. Sőt, Őrség egy része sem Zala. Meg ez egy vígeposz, amiben valami összzalai öntudat van, jórészt irónikusan, aki ismeri, az tudja, mi a tétje, meg mi nem. Olvasni kellene, Anonymus.
Azért kizárni sem lehet,mert fellelhető egy, egy adat régebbi könyvekben,újságokban.Most “tapogatózom” a magyar-szlovén határ közelében található oltár kút kérdésében, csak az idősek emlékeznek erre( ma csak egy mocsár van belőle), de az elnevezése “Oltár kút”.Ez régebben egy jó vizű forrás volt, csak ki kellene tisztítani.Ezt a forrást egy régebbi Lendva története c könyvből egy Chichagóból hazatelepült(Lendvára) Úr a mutatta meg, mert egyébként teljesen feledésben merült.Az írás szerint Attila hadai az Oltár kútnál mutattak be áldozatokat és a környező nagy réten legeltették lovaikat.Úgy gondolom, hogy ez a a két ország közös érdeke lenne, hogy ezt egy kicsit “felfuttassák” és további kutatásokat végezzenek, esetleg ásatásokat a környéken.Szívesen venném ha bárki lát ebben lehetőséget megosztaná ill támogatná.Üdv: farkastibor06@t-online.hu
Sok a zagyvaság, ezek a finnugristák mindent elkövetnek, hogy a Hun, Szkíta eredetet eltöröljék. A székelyek igenis a hunok leszármazottai, benne van a helységneveikben a rovásírásukban stb. Az is tény, hogy a magyarok bejövetelekor a nyelvükön beszélő népeket találtak a medence keleti részein a székelyeket, akiket kitartásuk és odaadásuk végett később más határvonalak védelmére is használtak. Így kerültek a történelmi Magyarország különböző peremvidékeire is belőlük.
A székelyek történelmét az Arvisura c. könyv alapján lehet nagyjából rekonstruálni, ami a kezdeteket jelenti.
Ők nem Álmossal ill. Árpáddal -vagyis a magyarokkal- érkeztek..ezt talán sokan tudják.
Ősahazájukról sokat leghetne írni, ez messze Távolkeleten volt. Még Székely Dózsa Györzy halálakor (1516) alkalmazott (izzó) a temesvári vesztőhelyről származó vaskoronát is a Balhas tó környékére vitték vissza ( A tó alatt sokan éltek ekkor még Alma Atáig).
A hívatkozott könyv szerint a székelyek lakhelyei elsősorban Pozsony és környékén, továbbá Szeged-Maros mente környékén voltak, valamikor Atilla korában ( 450 körűl). A Pozsony nemzetség is székely. A felsorolt helyeken kívűl Aranyosszéken éltek az ősi időkben székelyek, Esküllő vezetésével. A mai helyzet pedig -mint látható- egy keletebbre húzódott népről beszél.
Az Arvisura nehéz olvasmány, de aki igazán megakarja a dolgot érteni annak ajánlom. Nem adják könnyen az ismereteket, pláne, ha egy ősi népről van szó. Különben Csabával ittmaradt székelyek (Atilla fiával) is Szeged térségében éltek—eleinte.
Anonymusról: szándékosan “nem tudják” a nevét: Pósa András volt Ő ,aki a kancellárián élt főként és egy felhívásra =(1270 körűl) készítette el a Gestát, sanos ez hemzseg a hibáktól..ugyanekkor készített egy ilyesmit (a Magyarok Krónikáját) Kézai székely pap, továbbá Csák Máté is írt egy ilyen történelmet.. továbbá még ketten. A Pósa féle és a Kézai féle maradt meg a nagy -szándékos- eltüntetésekkor…
Haggyátok a hunszkítasumér ilyesmi eredeteket. Nem igazak vagy részigazságok teljesként való hirdetései. Mért lenne szándékos eltüntetés?
Ne okoskodj, civil, hanem nézz utána. Ha kell, külhoni forrásban, de ne higgy. A tudomány nem hit kérdése!
Kedves hozzászólók! Hazudjunk magunknak dicső múltat! Erről szól a délibábos történelemszemlélet. Senkit nem érdekel, hogy egy szintre kerülünk a sokat bírált dákóromán elmélettel. A történelemtudomány által régóta ismert, hogy a nyugati határt is védték székelyek. Mint minden csatlakozott népelemnek az a kitüntetés jutott számukra, hogy az első vonalban vérezhettek el. Ne essetek abba a hibába, mint a szép emlékű Bodor György aki minden bokorban székelyt keresett, és talált is. Nem komikus, hogy például a “meggyes” helynevű településeken is bizonyítottan székely eredetet feltételez? Hová lettek a székely-magyarok Pozsony környékéről, vagy a Burgenlandi részekről? Ha még ott lennének akkor, “mindent vissza!” Térjünk magunkhoz:-minden revíziónak az alapja a többség. /a vitatott területen, lásd Wilson-i elvek./ Az, hogy ki volt ott előbb, huszadrendű. Annál jobb nekünk, minél előbb elismerjük: Erdély (is) elveszett. Negyven éve kutatom, hogyan lehetne visszaszerezni. Rossz hírem van:-sehogy. Ámbár, ha egy lehetetlen cél érdekében meg akartok dögleni az magánügy. De, ha az összmagyarságot is belerántjátok az már nem csak a ti dolgotok.