Nyald ki a seggem. Írta Kosztolányi Dezső

Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba – olvasható Serf András cikkében. Írásában a szerző példaként idézi Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versét is, ahol a kezdőbetűkből a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki:

Nyár, nyár, nyár

(Karinthy Frigyesnek, uri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.)

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár, még egyre vár.
Kár
így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Karinthy vs. Kosztolányi

Poénjaikhoz mindketten felhasználták például a felbérelt autogramkérőket. Egyszer egy egész gyereksereg rohanta meg Karinthyt, aki nagy büszkén kezdte osztogatni az aláírásait, ám a szignókat a lurkók értetlenkedve fogadták: „Ja, hát ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!” – és visszaadták a papírokat.

Kosztolányitól pedig egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. „Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?” – kérdezte a költő gyanútlanul. „Tetszik tudni – hangzott a betanított válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.”

Az Így írtok ti szerzője persze maga is a pályatársak állandó céltáblája volt. Szokásos kirakatnéző körútjai egyikén történt, hogy a műszaki bolt kínálatán merengve két fiatalember izgatott párbeszédére lett figyelmes: „Ez a legnagyobb magyar író – mondta az egyik. – Jól nézd meg, nem mindennap látni ilyen nagy embert.” Karinthy dagadt a büszkeségtől, de persze úgy tett, mint aki nem hallja. „De hát ki ez az ember? – kérdezte a másik. – Hát nem tudod? Hunyady Sándor.” A leforrázva távozó írónak pedig a szemközti járdáról kajánul integetett a prózaíró pályatárs, Hunyady.

Később, a kommunista diktatúra éveiben a humor, az ugratás eszközei (a gúnyvers, a paródia és más nyelvi játékok) sok esetben az irodalmi túlélést is jelentették a mellőzött alkotóknak.

Update 2015 | Az Irodalomtörténet 1969-es számában találtam a fenti versen kívül még két témába illő dokumentumot. Az alábbi két levél Grätzer Józsefnek, Karinthy Frigyes hajdani „titkárának” a hagyatékából került elő, és része annak a tréfasorozatnak, amelyet Kosztolányi eszelt ki Karinthy szórakoztatására-bosszantására. Ahogy azt a leveleket közlő Hajós Géza írja, “a levél és a levelezőlap szövege a korabeli kisember esengő-sürgető folyamodvány-stílusát imitálja igen finoman”. Hajós a levélből kipontozta a trágár-komikus „lényeget”, amelyet egyébként Kosztolányi a fent idézett költemény versfőibe is belerejtett.

Főtitkárság
Budapest, 1926. I. 12.

Igen tisztelt titkár uram, bocsánatot kell kérnem öntől, hogy mint ismeretlen zavarom s egy számomra nagyon fontos és sürgős ügyben kérem jóindulatát és hathatós közbenjárását, melynek — egy pillanatra sem kétkedem — bizonyára foganatja lesz, Teljes tisztelettel kérem Önt, legyen szíves a Mesternél nekem egy magánkihallgatást kieszközölni, hogy személyesen előadhassam kérésemet, A nap, vagy éjszaka bármely órája megfelelő lenne, föltéve, hogy a Mestert nem zavarnám túlságosan valamely hosszabb lélegzetű irodalmi munkája megalkotása közben. Minthogy ezt a súlyos felelősséget az irodalom ítélőszéke előtt semmikép sem akarnám magamra venni, önhöz fordulok.

Az audencia egyetlen tárgya:

s…. mnek Karinthy Mester által való azonnali kiny… ása.

Gyors és remélhetőleg kedvező válaszát várva vagyok kedves és nagyrabecsült Főtitkár uramnak

alázatos és mindig kész híve:

Kosztolányi Dezső

NGS Karinthy Frigyes író urnak

Budapest I, Verpeléti út 2. II. 2.
Budapest, 1926. I. 19.

Igen tisztelt főtitkár uram, bocsánatot kérek, hogy újra háborgatom önt abban az ügyben, melyben a főtitkár úr múltkor szíves volt lakásomra telefonálni. De a választ, melyet kilátásba helyezett, még mindig nem kaptam meg. Mondanom sem kell, hogy milyen nagy reménységgel várom. Az életem, a sorsom függ kedvező elintézésétől. Karinthy Mesternek talán szíveskedjék megemlíteni, hogy családos ember vagyok, gyermekem van, s nem kétkedem, ismerve az ő áldott jó szívét, hogy ezek után készörömest szánja rá magát arra a neki csekély, de nekem rendkívüli nagy szívességre, amelyre kértem.

Igaz tisztelettel

híve: Kosztolányi Dezső

Update 2016 | És még mindig a seggnyalásnál maradva, egy ezzel kapcsolatos Kosztolányi-Karinthy-anekdota megjelenik Kalmár Tibor A nagy nevettetők: Sztorik a pesti éjszakából című gyűjteményében is:

“Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.”