Emberi jojó téglás hordóval

Így néz ki a magyar nyelven terjedő történet:

“A szakmámat illetően kőműves vagyok. A baleset napján egyedül dolgoztam egy új hatemeletes épület tetején. A munkát befejezve észrevettem, hogy maradt még pár tégla, amelynek a súlya a későbbi mérés szerint száztíz kiló volt. Mivel nem akartam lecipelni, elhatároztam, hogy az épület oldalához erősített hatodik emeleti csigán egy hordóban leengedem őket.
Lent, a földszinten rögzítettem a kötelet, visszamentem a tetőre, behúztam a hordót és beraktam a téglát. Ezután lementem, kioldoztam a kötelet és erősen megmarkoltam, hogy szép lassan leengedjem a száztíz kilónyi téglát. Mint a baleseti jegyzőkönyvből kiderül, én csak hatvanhárom kiló vagyok. Meglepetésemben, hogy ilyen gyorsan felránt a súly, elfelejtettem elengedni a kötelet és gyorsan repültem fölfelé a fal mentén.
A harmadik emelet táján találkoztam az ugyanolyan sebességgel lefelé tartó hordóval. Ez magyarázza a baleseti formanyomtatvány 3. részében szerepeltetett koponyatörést, kulcscsonttörést és kisebb zúzódásokat. Az ütközéstől nem igen lassultam le és csak akkor álltam meg, amikor a jobb kezem ujjai kétizületnyi mélységben beszorultak a csigába, ahogy az említett jegyzőkönyv 2. bekezdésében leírtam. Szerencsére ekkor már visszanyertem a lélekjelenlétemet és a rendkívüli erős fájdalom ellenére is képes voltam kapaszkodni a kötélbe.
Nagyjából ugyanakkor ért földet a téglákkal teli hordó, és kiszakadt a feneke. Maga a hordó téglák nélkül körülbelül 22 kiló, és itt újra felhívnám szíves figyelmét a testsúlyomra. Mint bizonyára sejti, gyors ütemben elindultam a fal mentén.
A harmadik emelet magasságában találkoztam a fölfelé tartó hordóval. Ez magyarázza a két törött bokát, a kitört fogakat, valamint a lábamon és az altestemen található horzsolásokat.
Ezzel egyébként egy kissé jobbra fordult a helyzetem, mert a hordóval történt találkozás némiképp lelassított, ezért a téglákra zuhanva nem szenvedtem olyan súlyos sérüléseket és csak három csigolyám törött el.
Sajnálattal jelentem, hogy ahogy a fájdalomtól mozdulni sem tudva hevertem ott a téglákon, és észrevettem a fejem fölött hat emelet magasan függő hordót, megint elvesztettem az önuralmamat és a hidegvéremet, és elengedtem a kötelet…”

Újfent egy történet, amelynél nincs szükség átnyálazni az elmúlt évtizedek bulvárlapjait, elegendő valamelyik Brunvand-féle nagy legendagyűjteményt fellapozni. Olyannyira az Amerika-szerte terjesztett klasszikus városi legenda magyar változatáról van szó, hogy a fordító még az olyan részletek átírásával sem bajlódott, mint a szerencsétlenség helyszínéül szolgáló hatemeletes épület.

Too Good To Be True című könyvében a szerző leírja: a főként fénymásolatok, de még e-mailen keresztül is főként beszkennelt gépelt papír formájában terjedő (én is így kaptam, lásd felül) történet az elmúlt évszázadban több komédiában (Fred Allen 1930, Gerard Hoffnung 1950), dalszövegben (Dear Boss, Why Paddy’s Not at Work Today), költeményben megjelent.

Magát a sztorit már 1918-ban lejegyezték egy viccgyűjteményben, Pittsburgh-ben, ír dialektusban, de a történet alapja az a mese, amelyben a róka lecsalja a kútba a sajt után áhítozó farkast (A róka meg a sajt). Egyik legfrissebb megjelenése pedig látható a Babe – kismalac a nagyvárosban című filmben.

A hordós történet főszereplője gyakran bevándorló, vagy éppen a Vietnamban állomásozó amerikai hadsereg helyi alkalmazottja, de néha egyszerű, képzetlen szakmunkás (a magyar változat kicsit régies, mesterkélten hivatalos hangvételű „Szakmámat illetően kőműves vagyok” formulája is ez utóbbit sejteti).

Encyclopedia of Urban Legends című könyvében Brunvand felhívja a figyelmet a National Enquirer című lap egy 1992-es cikkére, amelyben egy fényképen Robert Ranahan lakeville-i lakos látható, amint a fenti legendához kísértetiesen hasonlító balesetét illusztrálja – begipszelt jobb kéz és láb, miközben bal kezével egy téglákkal megrakott hordóhoz erősített kötelet szorongat.

Hallgass bele a Why Paddy’s Not at Work Today című számba!