Az eszkimóknak tényleg rengeteg szavuk van a hóra?

Steven Pinker pszichológus 1994-ben megjelent, The Language Instinct című könyvében bebizonyította, hogy a történet a sokszáz eszkimó havas szóról nem más, mint mese.

Népszerűségét minden bizonnyal annak köszönheti – túl azon, hogy Douglas Adams Viszlát, és kösz a halakat című könyvében is olvasható –, hogy könnyen elhihető. Egy olyan helyen, ahol mindent hó borít, nem elképzelhetetlen, hogy az ottlakók e számukra meghatározó elemre több kifejezést használnak, mint mi, akik csupán évente néhány héten át látjuk ezt a természeti jelenséget.

Nagy DE

Egységes eszkimó nyelv azonban nem létezik. A pontos szám megállapítását pedig az is nehezíti, hogy az eszkimók poliszintetikus nyelvet beszélnek, azaz olykor egész mondatokat tömörítenek egyetlen hosszú szóba.

Ez – érdekes módon – akár igazzá is tehetné a legendát. Ebben az értelmezésben ugyanis nem többszáz, hanem szinte végtelen számú variánsról beszélhetnénk, hiszen minden olyan – a mi értelmezésünk szerint egybeírt – mondatot ide kellene számítunk, amiben a hó szó szerepel. A szóbeszéd változataiból és az azokhoz csatolt magyarázatokból azonban kiderül, a legenda terjesztői nem erre gondolnak.

Nem ritka más nyelvben sem

Megkerülve a fenti definíciós hibát, elmondható: a valóságban az eszkimóknak nincs több szavuk a hóra, mint akármelyik más nyelvnek. A The Dictionary of the West Greenlandic Eskimo Language (C. W. Schultz-Lorentzen, Copenhagan: Reitzels, 1927) szótárban kettő szerepel. A qanik a levegőben lévő hópehelyre, illetve az aput a földön lévő hóra.

Az általános hóra Sergio Benvenuto (Városi legendák, 2004) szerint a grönlandi eszkimók az aputot, a kanadaiak az aputit, az alaszkaiak pedig az apunt használják. Ha nagyon kell, a nyelvészek akár tucatnyi további szót is össze tudnak gyűjteni, mint azt tették a The Yup’ik Eskimo Dictionary (Steven A. Jacobson, Fairbanks: University of Alaska, 1984) nagylelkű szerkesztői, akik 24-et találtak.

Közel ennyit azonban akár az angolból is összegyűjthetünk, mint azt tette Geoffrey K. Pullum professzor a The Great Eskimo Vocabulary Hoax and Other Irreverent Essays on the Study of Language című könyvében: snow, sleet, slush, blizzard, avalanche, hail, hardpack, powder, flurry, dusting, snizzling, rime, ice, frost, hoarfrost, snowball, iceball, cornice.

A Die Zeit Stimmts rovata szerint az Alpok hegyvidékein lakók közel húsz szót használnak a hideg csapadék formáira, többek között a Locker-, a Wild-, a Neu- és a Pappschnee, a filzige Schnee, az Oberflächenreif, a Firn, a Sulz, a Pulver- és a Faulschnee.

Az 1999-es Magyar szókincstár szerint a magyar nyelvben a havazás főnévre 9 (hóesés, hószakadás, hóhullás, hószitálás, hószállingózás, hózápor, hózivatar, hóvihar, hóförgeteg), a havazik igére 9 (szállingózik, hulldogál, harmatozik, szitál, permetez, pilinkézik, pilinkél, pelyhedzik, havazkál), a hó szóra pedig 3 (hópehely, hópihe, hókristály) formát használhatunk, és akkor még nem beszéltünk a hideg csapadékok fent említett más formáiról, mint például a latyak, a lavina és a jég egyéb összetételeiről.

Bartos Tibor Magyar szótár-ában (Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára, 2002) az alábbi szavak szerepelnek a hóra: pillehó, pele (Gyergyó), hópelyhek, hópihék, pilinke, porhó, tűhó, dara, havas eső, havazás, hóesés, hófúvás, hóvihar, hóförgeteg, hótorlasz, hóakadály, átfúvások.

Honnan hát ez a téveszme?

A szóbeszéd terjedését Laura Martin antropológus dokumentálta. Eszerint 1911-ben egy Franz Boas nevű kollégája megállapította, hogy az eszkimóknak négy szavuk van a hó fogalmára. Az antropológus ezzel azt akarta bizonyítani, hogy még a primitívnek mondott nyelvek is milyen komplexek.

A példát előszeretettel használták érveléseik során a relativista nyelvészek is, akik szerint minden nyelv másképp értelmezi a világot, ezért nem is vethető össze más nyelvekkel. A négyes szám előbb hétre nőtt, idővel aztán elérte a százat, majd a kétszázat – egy extrém esetben pedig a négyszázat is.

A legendát nem kevés iróniával kezelő Geoffrey Pullum nyelvész úgy véli: még ha tényleg sok szó lenne a hó különböző fajtáira az északi-sarki nyelvekben, ez sem lenne önmagában túl érdekes. A lótenyésztők is különböző elnevezéseket használnak a fajtákra, a lovak méretére és korára, a botanikusok a levelek különböző alakjaira, a nyomdászok pedig a különböző betűtípusokra, mégsem vonunk le ebből messzemenő következtetéseket.

„Kinek jutna eszébe hasonló badarságokat írni a nyomdászokról, mint amiket rossz nyelvészeti tankönyvekben olvashatunk az eszkimó nyelvről? Válasszunk egy tankönyvet véletlenszerűen … a következő komoly állítással: ’Teljesen nyilvánvaló, hogy az eszkimók kultúrájában a hónak olyan nagy a jelentôsége, hogy az a fogalmi kör, amely az angolban egy szónak és egy gondolatnak felel meg, az eszkimóban több elkülönül osztályra bomlik…’ Képzeljük el a következőt: ’Teljesen nyilvánvaló, hogy a nyomdászok kultúrájában a betűtípusnak olyan nagy a jelentôsége, hogy az a fogalmi kör, amely a nem nyomdászok között egy szónak és egy gondolatnak felel meg, a nyomdászok nyelvében több elkülönült osztályra bomlik…’ Dögunalom, még ha igaz is. Csakis a jégtorlaszok legendás, szabad szerelmet valló, fókazsírt majszoló vadászainak köszönhető, hogy egy ilyen elcsépelt közhely elmélkedésre adhatott okot köreinkben”

– véli Pullum.