Több tízezren hallgatták meg azt a hangfelvételt a YouTube-on, amiben egy férfi azon veszekszik egy ügyfélszolgálatossal, hogy az áruházban üres pizzát adtak el neki. Aztán
Folytatva az irodalmi sorozatot, ma a Szomorú vasárnap című kultikus dal történetével ismerkedhettek meg, Müller Péter musicaljének szövegével illusztrálva.
Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére ítélték halálra. Elhunyt egy színész, már átszállították a bonctani intézetbe is, este mégis fellépett a Lear
A videóhoz kapcsolt szöveg szerint a Hamász tévéjének szerkesztői megunták, hogy egész éjszaka a bombázások képeit kell bámulniuk, és csatornát váltottak, méghozzá egy lengyel szexadóra.
A Museum of Hoaxes weboldalon találtam ezt a rövid videót, amely a Vészhelyzet című sorozat miliőjébe illeszt be tucatnyi városi legendát.
Komment nélkül jött a kép, amelyről rövid keresgetés után kiderült, hogy az azon látható varázslatos hely létezik, sőt léte már régóta ismert.
Az ünnepi szünetre a Fórumon vitára feltett sztorikból válogattam egy csokorra valót. Bejgli mellé mobillal főt tojást, világító Mountain Dew-t és mindent oldó Coca-Colát sikerült
A videó kísérletező kedvű amatőröket mutat, akik éppen héliummal töltött lufikkal tűzdelik teli öreg autójukat, ahogyan azt a Ford reklámjaiban látták. Nem hisznek benne, az
Hol 4, hol 2 éves az a kislány, akinek egy videófelvétel tanulsága szerint drogot adnak tinédzser szülei. A sztori wiw-üzenőfalesélyes, ezért már a leadbe ideírom:
A korábban már e fórumon is bemutatott szemetesbe pöckölők sikerén felbuzdulva a Ray-Ban sikeres gerillavideót dobott a nagyobb videomegosztókra. Aztán jött a bikinis testépítőcsaj a
Közel volt az UL a tűzhöz, így nyomozni sem kellett. Egyik szerzőnk a gyakorlatban illusztrálta, mi az a médiahack. A tanmesét elejétől a végéig dokumentálja
Megdöbbentő képekkel illusztrálva terjed egy levél az interneten arról, hogy Guatemalában hatalmas lyuk keletkezett a főváros közepén. További fotók, linkek és videó.
Friss hozzászólások