A minap az egyébként szeretett és tisztelt Laudator blogon egy Trianonnal kapcsolatos szlogenértelmező írásra bukkantam. Gyanús volt, ezért sebtében megkerestem két, a kort jól ismerő történészt.

Offline szabadságon voltam június elején, így Lőrincz László azon a héten megjelent anyaga is elkerülte a figyelmemet. Most pótolom: a trianoni bűnbakkeresés divatját űzők ismét gyakran emlegetik azt az esetet, amikor is egy román nemzetiségi képviselő, bizonyos Alexandru Vaida-Voevod 1907-ben a magyar parlamentben először „magyargyalázott”.

Olvasónk kérdezett rá egy legendára, mely szerint az Ipoly azért lett határfolyó, mert a határmegállapító bizottság éppen áradás idején járta be a területet. Ezt követően megállapították, a folyó hajózható, s alkalmas határnak.

Ablonczy Balázs történész segítségével elemezzük az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelmét, melyben “az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozva az egyenlő elbírálás elvének biztosítását kérik a Magyar Nép számára Trianon ügyében”.

Georges Clemenceau-nak magyar menye volt s az ő iránta érzett gyűlölet testesült meg a trianoni döntésekben