A múlt heti szóbeszédmarketinges olvasónapló után egy másik könyv és egy másik téma: irodalmi átverések Melissa Katsoulis Telling Tales: History of Literary Hoaxes című könyvéből.
A naponta sok kis színes hírt - köztük nem egyszer hoaxokat is - közlő MTI tegnap elismerte, hogy tévedett, és visszavonta a Piros lap helyett
Internetre feltöltött videójában azt állította, hogy több mint 500 férfit fertőzött meg a HIV vírusával. A felvételről, amely nagy pánikot okozott Detroitban, mára kiderült, hogy
Közeleg az év vége, itt az ideje a szokásos visszatekintésnek: Marx és Horalki, Táborfalva és Győr, PIN-kódok és mobilátverések, emberrablások és szervkereskedelem, szörnyek és celebhalálok,
Azt hitték, dokumentumfilmben szerepelnek, és mindenüket megmutatták az amerikai filmeseknek. Aztán jót röhögtek rajtuk mozilátogatók milliói. Ráadásul egy kártérítési ügybe is belerángatták őket, ahol szintén
Heteken át hívogattak bulvárlapokat, hogy kitalált celebsztorikat sózzanak rájuk. Most a Guardian weboldalán harangozzák be október végén megjelenő filmjüket. Tippek amatőr médiahackereknek.
Öt évvel ezelőtt indult az Urbanlegends.hu, ennek apropóján íme a tegnap beígért best of. A válogatásba főleg olyan témák kerültek, amik itt jelentek meg először
Az UL mostanra már szokásos évzáró listája, ezúttal amerikai elnökválasztással, ál-értelmiségi képzővel és ál-vírusirtókkal, gyerekrabló mercisekkel és befektető kalózokkal.
A világ élelmiszer-ellátásának nehézségeire akarja ráirányítani a figyelmet az a projekt, amely azt állítja magáról: emberi zsiradékból állít elő kekszet a fejlődő országok megsegítésére -
Friss hozzászólások