Új kiadványok a HVG Könyvektől, mintha csak az UL rendelésére készülnének: fordítás alatt egy összeesküvés-elméletekről szóló könyv, illetve tegnaptól a boltokban a sajtó által életveszélyesnek tartott sorscsapásokat elemző Pánikológia. Vagyis: mi miatt érdemes pánikba esni, és mi miatt nem.
Szerveiktől megfosztott, halott lányokról beszélnek az emberek Komárom-Esztergom megyében, olvasható a rendőrség honlapján. A hatóságok azonban valamennyi történetet cáfolják. Példatörténet arra, hogyan lesz két szerencsés kimenetelű esetből és egy figyelemfelhívásból rémmese.
Minden, amit péntek tizenharmadikáról tudni kell: kiejthetetlen fogalmak, ködös eredetmagyarázatok, mikor melyik hónapra esett, megjelenése zeneszámokban és filmekben és egyéb babonák, véletlenek.
Augusztus vége, szeptember eleje óta újra terjed egy korábbi – alaptalan – legenda, mely szerint kínai boltok próbafülkéiből vásárlókat rabolnak el szervkereskedők.
“Akkor már sejtettük, hogy valami kurvára nincsen rendben. Az anyu, aki főnővér, megnézte a nagyi pulzusát, és utána akkora hisztit csapott ott a benzinkúton, mint állat. Ugyanis a nagyi teljesen meg volt halva.” És a bonyodalmak csak ezután kezdődtek.
Új sorozat indítását tervezem az Urbanlegends.hu-n, Városi legendák kortárs magyar írók, költők műveiben címen. Első körben Cserna-Szabó András egy novellájával és az abban szereplő legenda eredetével ismerkedhettek meg.
Messiásként várja az ország egy része Sesum apjának Arkant szolgált 300 (meg nem erősített infók szerint a thermopülai csatában is részt vett) katonájának érkezését, akik “talán végre rendet raknak itt, ha már a rendőrség impotens.” A hír terjedése percről percre.
Banki adattolvajok legújabb próbálkozásukban nukleáris katasztrófával riogatnak – figyelmeztet az F-Secure.
Egy újfajta spam tartja rettegésben az Egyesült Államok lakóit az elmúlt hetekben. A levél nem Rolexeket, ingyen szexvideót vagy Viagrát hirdet, hanem egyszerűen fizetésre szólít fel minket – ha kedves az életünk.
Morbid történeteket mikróban szárított kutyákról már hallottunk. Bébiszitterek által megsütött csecsemőkről szintén. A következő történetet kapásból e legendakörbe utaltuk, aztán mégsem. Figyelem: igaz történet következik.
Hogyan lesz a nagymama földi maradványaiból tejpor vagy esetenként pudingpor? Ki lopta el a szőnyegbe csavart nagyit? Képtelen történetek a világháborút követő évekből.
Feliratos változatban is elérhető már az a flash-videó, mely a Pentagon elleni terrorcsapást elemzi. Ennek kapcsán – a Lakatos László weboldalán elhelyezett irodalmak felhasználásával – elmélkedünk az összeesküvés-elméletekről.
Miért jó a maffiafőnök szomszédságában lakni? Mert a tolvajok visszahozzák cuccainkat. Vagy ellopott autónkat. S mindez csupán egy telefon. Legendás történetek, magyar példákkal.
Összegyűjtöttem az elmúlt évtizedből néhány véleményt a rendszerváltás megbundázását hirdető rózsadombi paktumról. A megszólalók nagy többsége kitalációról beszél, de van, aki „irtózatos tehetségű jós”-t emleget.
„Cseppet sem vagyok jól! Fejbe lőttek és most a kezemmel tartom az agyamat, nehogy kifolyjon” – történet a nőről, aki egy bevásárlóközpont parkolójában újjászületett, hogy aztán legendává váljon.
Néhány hete egy párizsi moziban az egyik néző szúrást érzett, mikor leült a helyére. Felemelkedve meglátta, hogy az ülésből egy tű áll ki, mellette egy cetli: “Épp most lettél HIV-pozitív” A párizsi Egészségvédelmi Központ számos hasonló esetről kapott jelentéseket, más városokból is, sok esetben a tűk bankautomaták pénzkidobó nyílásaiból származtak. Az összes megvizsgált tű HIV-pozitívnak bizonyult, tehát nem egyszerűen rossz vicc volt. Vagy?
Ha robbanócukorra vizet iszunk, felrobbanhat a gyomrunkban.
Friss hozzászólások