Hamis drogriadó borzolta a kedélyeket Nagy-Britanniában. Az iskolásokat támadó veszélyről kiderült, hogy kitaláció.
Hol 4, hol 2 éves az a kislány, akinek egy videófelvétel tanulsága szerint drogot adnak tinédzser szülei. A sztori wiw-üzenőfalesélyes, ezért már a leadbe ideírom:
Az utóbbi években a sajtó többször is foglalkozott a randidrogok segítségével elkövetett nemi erőszakkal. Egy friss kutatás szerint ez leginkább csak mítosz.
Újra útnak indult egy világszerte ismert történet az áruházban elrabolt, majd kopaszra borotvált kisgyermekről, akit csak percek és a szerencse mentett meg attól, hogy gyermekkereskedők
A legenda szerint az amerikai katonák a második világháborúban Lucky Strike-ot szívtak, és a 20 szálas dobozból egy darab füves volt – írta még januárban
"Ha elolvasod, megváltozol tőle. Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a lány min ment keresztül". Egy világsikert aratott naplóregényt a mai napig úgy reklámoznak, hogy az egy
NASA-kutatók pókokat különböző drogokkal kezeltek, majd megnézték, milyen hálót szőnek ezután. Változatos kreációk születtek, amiknek nem sok közük volt az eredeti légyfogó berendezéshez.
A Sziget 0. napján (műhelytitok: ez az a rendezvény, ami miatt az oldal szerda óta nem frissült) ismét drogkereső kutyákkal kutatták át a Hajógyári-szigetet. Ennek
Friss hozzászólások