Élővilág | Urban Legends

Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka

A kocsonyás miskolci legenda ma már országszerte ismert, egy frissen megjelent könyv szerzői azonban most több mint hatvan további helyi legendát mutatnak be.

Egy pusztító világjárvány réme

A média szerint évek óta „időszerű”, sőt „nagyon időszerű” egy pusztító világjárvány kitörése. A minap magyarul is megjelent Pánikológia című könyv egy fejezete a néhány éve hatalmas pánikot generáló madárinfluenza és atípusos tüdőgyulladás hatását elemezve józanságra int, egyben felhívja a figyelmet a pontos diagnózisok és határozott megelőző intézkedések fontosságára.

Mennyi az esélye, hogy a földönkívüliek ránk találjanak?

Avagy mi történik, ha szkepticizmusunkat félretesszük egy pillanatra, és az idegenek látogatását nem a pszichológia, hanem a valószínűség-számítás szemszögéből közelítjük. Sci-fi tilitoli becsült számokkal – egy alapképlet pro és kontra.

9 tipp, amivel leleplezheted a szenzációhajhász médiát

Új kiadványok a HVG Könyvektől, mintha csak az UL rendelésére készülnének: fordítás alatt egy összeesküvés-elméletekről szóló könyv, illetve tegnaptól a boltokban a sajtó által életveszélyesnek tartott sorscsapásokat elemző Pánikológia. Vagyis: mi miatt érdemes pánikba esni, és mi miatt nem.

Darwin pintyeinek mítosza

Mai laikus értelmezésekben az evolúcióelmélet felfedezése összefonódott Darwin föld körüli útjával, azon belül is a Galápagos-szigeteken élő pintyek tanulmányozásával. Ez a Darwinhoz és a pintyekhez kapcsolódó történet azonban kevés valóságalapot tartalmaz – foglalta össze a tudomány álláspontját Zemplén Gábor tudománytörténész.

Az amerikaiak tovább kergetik saját Loch Ness-i szörnyüket

Egy YouTube-ra felrakott videó újra felélesztette a vitát, van-e vízi szörny a Champlain tóban. A kriptozoológusok örvendeznek, a szkeptikusok óvatosságra intenek.

Hogyan számoljuk ki a kutyák “emberi életkorát”?

A napokban ünnepelte születésnapját Chanel, a világ legöregebbnek mondott kutyája. A kis tacskó 21 éves, amit a születésnapjáról beszámoló lapok egyike 120, másika 147 emberi évre saccolt. Utóbbi számítás alapja a közismert “egy emberi év hét kutyaévnek felel meg”-formula lehetett, de vajon mi az igazság?

Harminc méteres óriáskígyó Borneón?

Két gyenge minőségű kép megy körbe rekordgyorsasággal az interneten. Jó szöveggel minden elmegy, még két olyan manipulált kép is, amit már tíz éve is szégyelltünk volna.

Legenda a Gucci-tolvaj kengururól

Új sorozat indítását tervezem az Urbanlegends.hu-n, Városi legendák kortárs magyar írók, költők műveiben címen. Első körben Cserna-Szabó András egy novellájával és az abban szereplő legenda eredetével ismerkedhettek meg.

A kaméleon színe, a medve árnyéka és az óriáspatkány

Idő hiányában íme három, állatokkal kapcsolatos anyag a sajtóból: egy tévhitoszlató kutatás, egy népi megfigyelés és egy szenzációs felfedezés utóélete.

A lovasszobrok legendája

Megmutatják-e a lovasszobrok lovainak lábai, hogy gazdájuk milyen körülmények között halt meg? Avagy: négy láb jó halál, két láb hősi halál?

Macskamosó

Nem új történet, de a YouTube-ra csak tavaly év végén került fel egy videó, mely egy háziállatmosót mutat be, működés közben. Gyógyfürdő vagy rémálom?

Góliát Partiban

Mindig örülünk, ha összefutunk egy régi ismerőssel. Most Parti Nagy Lajos új novellagyűjteményét lapozva botlottunk bele Góliátba, a CIA kémbálnájába, pontosabb annak szépirodalmi változatába, Palpustaiba.

Tevés árnyékjáték a sivatagban

Tevék vonulnak a sivatagban. Első ránézésre semmi különös. Alaposabban megvizsgálva a képet azonban a természetfotózás egy meghökkentő fogására bukkanhatunk.

Újabb partra vetett szörnyek

Az alábbi, barátságos kinézetű kreatúráról készült fotót már több olvasónk is beküldte, hogy derítsük ki: mi ez a partra vetett, mumifikált tengeri szörnynek látszó teremtmény?

Óriásnyúl Németországból

Nem tettük volna fel, ha nem gondoljuk első ránézésre mi is fake-nek a képet. A német óriásnyúlról azonban a New York Post számolt be 2006. február 3-án. A Snopes.com bemutat egy skót góliátot is, 1999-ből.

Meglepő meglepetéspartik

Meglepetéspartik, amelyek nem várt meglepetést hoznak. Lebukott férj, magányos menedzserlány és esküvőre készülő ifjú pár. Kényelmetlen szituációk, hatalmas lebukások. Keressük e történetek közös pontjait.

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

.most

Baráti kör