A Frédi és Béni magyar fordítása tényleg olyan jól sikerült, hogy az amerikaiak megvették a magyar verziót, és az alapján újraszinkronizálták az eredetit? – kérdezte egy olvasó még valamikor 2010-es évek elején. Néhány keresést és levelet már akkor megeresztettem, de nem sokra mentem. Pontosabban volt némi elképzelésem a sztori hitelességét illetően, de az önmagában nem ért volna meg egy bejegyzést.

Ma már valamennyivel több eszköz van az ember kezében, úgyhogy az Arcanum online archívuma segítségével utánakaparok kicsit a Romhányi-jelenségnek, az eredeti Flintstones és a magyar fordítás közötti különbségeknek, hogy aztán a cikk végén egy állítólagos visszafordítás történetét is bemutassam.

Hogyan került a képbe Romhányi?

Zseniális. Bravúros. Szellemes. Frappáns. Brilliáns. Leleményes. Groteszkül meghökkentő – ez csupán néhány jelző a Romhányi József-féle Flintstones-fordításról közel fél évszázada áradozó magyar sajtóból. Bár a kőkorszaki díszletek közé helyezett, de elsősorban a hatvanas évek Amerikáját kifigurázó rajzfilmsorozat világa és szereplői önmagukban is viccesek, idehaza mégis Romhányi József rímekbe szedett fordítása tette kultikussá a Flintstone-okat. Amihez persze a kor ismert színészeinek – többek között Csákányi László, Márkus László, Psota Irén és Váradi Hédi – hangja is nagyban hozzájárult.

Hogy miért kellett a magyar verziót – az eredetitől eltérően – rímekbe szedni? És ezzel miért éppen egy addig főként opera-librettóiról ismert zenészt bíztak meg? Romhányi erről így beszél az Ország-Világ egy 1968-as számában:

“Talán az egésznek éppen az a titka, hogy elsősorban muzsikus vagyok. Zenei pályámat, mint hegedűs kezdtem, majd énekelni tanultam, de fiatal korom óta foglalkozom dalszövegfordítással is. Nos, a szavak összecsengése, a bennük rejlő ritmikai játék feltétlen rokonságban van a zene világával. A dalszövegírás is kitűnő gyakorló iskola volt, hiszen a szöveget nagyon pontosan megadott ritmikára, mondhatnám, a zene ‘kényszerzubbonyába’ szorítva kell megírni. Végül, mindig nagyon szerettem játszani és így jutottam el a szavak zeneiségében rejlő lehetőségek játékos kipróbálásáig. 1947-ben, csupán a magam szórakoztatására, bolondos állatversikéket kezdtem firkálni. Tulajdonképpen a versikék sikere hozott közel a könnyűműfajhoz.”

Romhányi a lap újságírójának elmeséli, hogy a Flintstones eredeti angol szövege a sorozatban megjelenő humoros történetekhez képest túl komoly volt, ráadásul annyira szorosan kapcsolódott az amerikai kispolgári családok életéhez, hogy a hazai forgalmazók – a magyar tévé képviselői – attól tartottak: Magyarországon nem értenék meg a poénokat. Ezért döntöttek végül a tévénél a “kicsit karikaturisztikus, groteszk, játékos jellegű szöveg” mellett, és kérték fel a műfaj képviselőjét, Romhányi Józsefet a szöveg átültetésére.

Repülőből “fészekhagyományos rendszerű madárgép”

Romhányi néhány példát is felsorol az Ország-Világ idézett számában:

“E filmekben sorozatosan szerepelnek olyan masinák, amelyek formailag a ma használatos gépezetekre emlékeztetnek, működésük során azonban nem léphetik át a kőkorszak reális lehetőségeit. Ez az anakronizmus állandóan visszatérő, bőséges forrása a humornak. Az eredeti szövegben azonban valamelyik gépezetre például azt mondják ‘hajtókaros szerkezet’. Nyilvánvaló, hogy a rajz stílusához jobban illik a humorosabb hangulatú ’emeltyűs szerkentyű’ kifejezés.

Más esetben igába fogott sasokkal ‘indul a repülőgép’. A mi szövegünkben viszont már a ‘Csörlőcsavaros Sastársasjárat fészekhagyományos rendszerű madárgépe’ startol. Ez a szójátékos halandzsa, azt hiszem jobban illik a rajz anakronizmusához, groteszk stílusához.

Egy másik filmben (‘Frédi amazon és emezen a lemezen’) előfordult például, hogy Frédi hanglemezfelvételt akart készíttetní. A pick-up-ot (nálunk — hibásan — általában piköp-nek ejtik) egy madár (‘mikrobarázdabillegető’) csőre helyettesíti. Amikor Frédi kijelenti, hogy énekelni fog, az eredeti angol szövegben a madár egyszerű szavakkal tiltakozik ellene. A magyar ‘átköltésben’ viszont így hangzik: ‘Oh, csak azt ne! Jaj nekem! Akkor inkább kiköpöm a piköpöm!…’

Ország-Világ

A kezdet így sem volt könnyű

Annak ellenére, hogy egybehangzó vélemények szerint a magyar fordítás nagyban hozzájárult a sorozat hazai sikeréhez, és hogy az éveken át fix szombat esti műsorrá vált a magyar tévében, a kritikusoknak eleinte nem annyira tetszett a magyarított szöveg.

Romhányi szerint ennek talán az volt az oka, hogy az első anyagok gyengébben sikerültek, és kellett egy kis idő, amíg belejöttek a dologba. “Ugyanakkor azokra sem haragudhatunk, akik később is fenntartották elítélő véleményüket. Ez ugyanis játék, és tudomásul kell venni, hogy nem mindenki szeret játszani” – meséli a cikkben Romhányi, aki fordítását egyébként maga sem tekintette irodalomnak:

“Szavak frappáns összecsengése csupán, nem vers, hanem csak szójátékos, itt-ott rímes próza. Játék, pihenés, kikapcsolódás — mind a szerzőnek, mind a nézőnek. S ennek az sem mond ellent, hogy egy-egy fordítás elkészítése iszonyúan sok munkával jár. Ez a munka azonban igen szórakoztató. A szinkron elkészítésekor Gerhardt Pál rendezővel, s a szívvel-lélekkel közreműködő, tehetséges színészgárdával együtt rengeteget nevetünk, újabb és újabb ötletek születnek…”

Szórakoztató munkából “kínzó nyelvgyötrés”

A fentieket Romhányi 1968-ban mondta, de későbbi megnyilatkozásai alapján mintha nem mindig maradt volna meg ez a munka közbeni, önfeledt móka és kacagás.

“Ha újabb adag Flintstone érkezik, természetesen fordítom. Bár őszintén szólva, elfáradtam már kissé az eddigi ötvenkét rész kétezer oldalnyi szövegétől” – mondta például 1975-ben az Ifjúsági Magazinnak arra a kérdésre, számíthatnak-e a nézők további szellemes Romhányi-fordításokra.

1979-re még nyomasztóbbá válhatott Romhányi számára a helyzet. A Hétfői híreknek adott interjúban már arról beszél, hogy – bár a Frédi és Béni első részei nagyon szórakoztatták – idővel kínzóvá vált “ez a nyelvgyötrés”:

“Amikor az ember már minden patronját elsüti, nehéz valami újat kitalálni. Hetvenöt epizód szövegét írtam, s a végén már négyszer annyi idő kellett egy-egy filmrész dialógjaihoz, mint kezdetben. Az ilyen irányú munkához bizonyára kell valamilyen képesség. De én azt vallom: legfontosabb, hogy az ember leüljön és csinálja.”

És Romhányi csinálta és csinálta. Bevallása szerint reggel ötkor kelt, hattól tizenkettőig dolgozott, majd egy kis pihenés után délután ötig folytatta. Ha már fáradtnak érezte magát, néhány napig vagy egy hétig nem csinált semmit, csak olvasott – például esszéket és szociológiát, ami pihentette.

A Vas Népe újságírójának azon kérdésére, meddig bírja még ötletekkel, Romhányi 1981 májusában így válaszolt:

“A szavakkal való játék komoly dolog. Ha csak öncélúan játszik az ember, hogy kierőszakoljon egy kis kuncogást, az csúf dolog, ronthatja is a nyelvet. Ránki György rámragasztotta a gúnynevet: Rimhányó. Nem szégyenlem. Valóban szeretek a szépen, tisztán csergő rímekkel játszani, de gondolat is legyen mögötte. Na, a Frédi és Béni. (…) 73 részhez kellett szöveget írnom, körülbelül háromezer oldal. Eleinte élveztem, de már sok. És legalább 250 részt készítettek belőle az amerikaiak. Csinálom, amennyit kell, de közben bűntudatom van a szöveg miatt. Ha ezt leírva kapja kézbe valaki, azt mondja, erőltetett baromság. Semmi köze az irodalomhoz.”

Oké, de akkor most volt visszafordítás vagy sem?

Ha ezt a cikket az eredeti kérdésre válaszolva, a 2010-es évek elején írom meg, valószínűleg gondolatkísérletekre támaszkodva okoskodom arról, mi szüksége lett volna az amerikaiaknak egy olyan fordításra, ami azért készült, hogy a hatvanas évek magyarjai is élvezhessenek valamit, amit az eredeti szöveg szimpla lefordításával valószínűleg nem sokra értékeltek volna. Nem lehet, hogy az amerikaiak meg épp a sajátos magyar utalásokat nem értették volna meg? Ha pedig a rímes formátum tetszett meg a készítőknek, nem lett volna egyszerűbb sajátot gyártani ahelyett, hogy például a “Kelttészta költészetre” keresnek megfelelő angol szópárt?

Ahogy az archívumból kiderül: a visszafordítás legendája – amelyre bizonyítékot vagy konkrét cáfolatot most sem találtam – már legalább a múlt század kilencvenes éveinek eleje óta ismert. A Kurír egy 1993-as cikkének szerzője például – az 1994-es moziverzió közelgő premierje apropóján – így számolt be az állítólagos szövegkönyv-vásárlásról (kiemelés tőlem):

“Arról nincs információnk, hogy felhasználta-e Spielberg a magyar Rímhányó, alias Romhányi József szövegkönyvét, hiszen mint ismeretes, annak idején az alkotók megvásárolták a magyar szinkron szövegét. Ha nem is Rímhányó-szöveggel, de a film garantált kasszasiker lesz, mivel immár harminc éve töretlen népszerűségnek örvend a rajzolt produkció.”

De hogy ennyi betű után mégse hagyjalak titeket konkrétumok nélkül, íme a visszafordítós történet egy másik változata, amellyel kapcsolatban talán nincs okunk kételkedni. Ugyan nem a rajzfilmmel kapcsolatos, de mind Romhányi flintstone-os szövege, mind annak idegen nyelvre fordítása előjön benne. A sztorira a Képes Újság egy 1968-as számának cikkében bukkantam, amely az 1954-ben alapított Diafilmgyártó Vállalat működését mutatta be.

A cikkből megtudhatjuk, hogy a diafilmezés igencsak nagyot futott az ötvenes évek Magyarországán, aminek köszönhetően a vállalat állítólag százezres, sőt milliós sikerpéldányszámokat ért el. A tévé megérkezésével aztán “sovány évek” következtek, amiből a szakma csak 1964 után kezdett kimászni – többek között mozifilmek, valamint a “konkurrencia”, azaz a televízió által népszerűvé tett műsorok adaptálásával.

És itt jön elő a Frédi és Béni története, de innentől beszéljen Keresztes Mihályné, a vállalat akkori igazgatónője (kiemelés tőlem):

“Sajnos, a két legnagyobb érdeklődéssel kísért tévé-sorozatot, a Foxi Maxi-t és a kőkorszaki szakikat nem gyárthatjuk… Illetve: gyártjuk őket, méghozzá nagy példányszámban, nagy sikerrel, de utolsó darabig — nyugati megrendelésre. Létezik ugyanis egy érdekes jogvédelem: a figura-védettség. Foxi és a Flinstone-család Frédi—Béni duója ilyen védelem alatt áll és ezt csak hallatlanul drágán adná el a gyártó amerikai cég. Mi — deviza híján — nem tudtuk megvásárolni, viszont Hollandia és néhány nyugati ország megvette és minket bíztak meg e sorozatok elkészítésével. Érdekes, hogy nem az eredeti szöveggel mennek ezek az exportfilmek, hanem magyarból. Romhányi József szellemes verseiből fordítva több nyugati nyelvre.”

A külföldön futó Romhányi-szövegek fordításában – és itt most nem csak a Frédi és Bénire kell gondolni, a szerző ugyanis több sikeres magyar rajzfilm szövegírásában is részt vett – egyébként maga az író is részt vett, legalábbis erről számolt be egy Dunántúli Naplónak adott, 1975-ös interjúban.

További érdekesség, hogy az Index 2010-es cikke szerint a Frédi és Béni eredeti magyar szinkronjából 17 rész elveszett, amiket a magyarországi forgalmazó egy dvd-gyűjtemény kiadása előtt megpróbált visszaszerezni. A cikk szerint azonban az MTV archívumában harminc éve leselejtezett epizódokat a Warner felhívására sem sikerült pótolni, így ezeket újra kellett magyarra szinkronizálni az eredeti Romhányi-stílusban.

Hát ennyit sikerült előkaparni az angolra visszafordítós legendáról 2020 elején. Ha valakinek további információi lennének a Romhányi-féle Frédi és Bénik idegen nyelvű felhasználásáról, ne tartsa magában!

Illusztráció: Ország-Világ / Arcanum

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!