Miközben az ausztráliai tüzek legkevesebb 24 embert halálát, 1400 otthon és több millió állat elpusztulását okozták, a médiában és a közösségi oldalakon a tüzekhez hasonló gyorsasággal terjed a dezinformáció, amellyel ki-ki a maga elméletét, világlátását próbálja alátámasztani.

A klímaváltozás tagadói például előszeretettel húznak elő egy számot, miszerint az ausztrál hatóságok eddig közel 200 embert tartóztattak le szándékos gyújtogatás miatt. A gyújtogatók számának felturbózása ugyanis hatékony narratíva az extrém hőség és szárazság szerepének kicsinyítésére, ugyanis azt sejteti, mintha nem is a megváltozó környezeti körülmények, hanem a gonosz gyújtogató lenne a fő oka a tüzeknek.

A Snopes utánanézett a “közel 200”-as számnak, és az alábbi torzításokat találta:

– a rendőrség 2019 novembere óta 183 embert vádolt meg bozóttűzzel kapcsolatos bűncselekmény miatt (ez lehet tehát a “közel 200-as” szám alapja),
– ebből a 183-ből azonban csak 24 embert vádoltak meg szándékos gyújtogatással (ez viszont már nagysárendbeli különbség),
– további 53 ellen a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt indult eljárás, 47 ellen pedig cigi vagy gyufa eldobása miatt (ez legfeljebb hanyagság, de nem szándékos gyújtogatás).

A Snopes által idézett Guardian újságírója szerint gyújtogatók sajnos valóban léteznek, és mindig egyik faktorai a tüzeknek, de szerepük kiemelése elfedi a hosszabb és egyre veszélyesebb erdőtüzek valós okát.

Illusztráció: Monil Andharia / Unsplash

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!