A 13-14 éveseknek szóló, iskolai oktatásba beépíthető InfoGrund-órasorozat 2019-ben két városban – Zalaegerszegen és Budapesten – debütált. Az ide vezető útról, valamint a képzések, iskolai órák tapasztalatairól szól ez ma közzétett beszámoló.

Jó hír, hogy az Idea Alapítvány programját az Oktatási Hivatal 970/10/2019 alapításiengedély-számon akkreditálta az év elején, így az azon résztvevő tanárok a jövőben pontokat is kaphatnak érte.

Idén – a tavalyi kettőhöz képest – hat képzést terveztünk be. Az első félévben szeretnénk csinálni egy képzést a százhalombattai tanárok részére, valamint egy második budapesti kört azoknak a jelentkezőknek, akik az első képzésről lemaradtak.

Ezek eredményeiről és a második félévről itt számolunk majd be.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!