Aki csak kicsit is szereti a labdarúgást, annak nem kell magyarázni, hogy kit takar ez a név: Diego Maradona. Ő ma a világ 1. számú játékosa, a szupersztár, és ha minden igaz, ő mutatkozik be ma, április 1-én délután fél 5-kor a nagyközönségnek a békéscsabai Előre-pályán” – írta a Békés Megyei Népújság 1986. április elsejei számában. Igen, az április elsejeiben…

Ma már erre a dátumra alaposan ki van hegyezve a fülünk – kábé ez az egyetlen nap, amikor úgy szemlézzük a netet, ahogy egyébként minden nap kellene.

Mivel magyarázta a Népújság a látogatást?

A lap a történetet egy századforduló idején kivándorolt sarkadi cigányzenésszel – Maradó Józseffel, spoiler: Maradona állítólagos nagyapjával – kezdte. A cikk szerint a hegedűs egy nyugat-európai haknizás után átkelt az óceánon, és – miután az észak-amerikai földrészt hidegnek találta – összezenélt pénzéből Dél-Amerikában nyitott mulatót.

A cikk szerint a későbbi focisztár gyerekkorában sokat hallott zenész őséről, és hosszú ideje készült a nagypapa szülőföldjének meglátogatására. Csapata, a Napoli Argentína elleni meccse után magánrepülőre ült, és Békéscsabára utazott, hogy helyben tanulmányozza a sokat hallott húsvéti népszokásokat. Ennek apropóján szervezett meg a helyi klub, az Előre egy nyilvános bemutató edzést Maradonával a pályán – olvasható a cikkben.

A lap azt is tudni vélte, hogy “a világhírű sztár szerződése lejártával, a nyáron, haza kíván költözni ősei földjére”, és “a jövő szezontól a csabai Előrében rúgná a bőrt”. És állítólag ezért nemhogy pénzt nem kér, “de vagyonát is a csabai labdarúgás fellendítésébe szeretné fektetni”. Elhozná például az Előrébe Platinit és Socratest, edzőnek pedig a legendás Puskás Öcsit, aki egy korábbi csabai látogatása során állítólag bajnoki címet ígért a városnak.

A Népújság cikkét egy Puskás-fotóval illusztráltak, amelyen Puskás Öcsi látható Pásztor József helyi focistával.

Ki dől be egy ilyen átlátszó átverésnek?

A lap másnapi cikke szerint nem kevesen: “egész nap csengtek a telefonok a sportkörnél, mint ahogy szerkesztőségünkben sem pihenhetett a telefonközpontos”. Mindez történt annak ellenére, hogy az újság egy évvel azelőtt egy metróépítést ígért be a hiszékeny békéscsabai olvasóknak – tehát volt előzménye az április elsejei tréfálkozásoknak.

A cikkből persze az is kiderül, hogy a telefonálók közül sokan voltak olyanok, akik vették a lapot. A lap szerint jelentkezett például Maradó Róza, a kivándorolt Maradó József testvérének unokája, aki a díszpáholyban kért helyet népes családjának. Egy másik vicces kedvű hívó arról számolt be, hogy pénzt gyűjtene egy sarkadi Maradona-szoborra. Egy harmadik, magát terroristának nevező férfi pedig azzal fenyegetőzött: ha nem fizetnek neki két vagon 99 forintos Skála-paradicsomot, megtartja magának magának a túszul ejtett világsztárt.

A lap olyan bizonytalan szkeptikusokról is beszámolt, akik nem szívesen égették volna le magukat hiszékenységük miatt, de talán ennél is jobban bánták volna, ha túlzott óvatosságuk miatt lemaradnak a nagy találkozásról. “Mezőkovácsházáról beszélek, jönnénk be vagy húszan, csak nem tudjuk, igaz-e a hír, vagy csak olyan, mint a tavalyi metró, mert hogy április elseje van?” – érdeklődött például egyikőjük.

A lap szerint azok, akik nem értették a tréfát, “a pokolba kívánták őket, vagy éppen veréssel fenyegetőztek”. Több mint három évtizeddel későbbről nem tudom megállapítani, hogy egy vicc a viccben típusú illusztrációról van-e szó, vagy a fotó tényleg azon a délutánon készült, de a lap a tréfa másnapi leleplezése alatt egy képet is megjelenített, az alábbi aláírással: “Az Előre-pálya előtt délután ötkor”. (via Bors)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!