Előadását Claire Wardle egy történettel kezdi, a HIV vírussal fertőzött banán rémmeséjével – amelynek narancsos változatával már az Urbanlegends.hu-n is találkozhattatok. A közösségi tartalmakkal és tényellenőrzéssel foglalkozó szakember szerint az ehhez hasonló, kitalált sztorikat egyszerűen csak “zombi szóbeszédnek” nevezi. Nevethetünk is rajtuk, mondván, hogy “ugyan már, ki vesz be ma már ilyeneket”, de ezek a történetek mégiscsak évek óta pörögnek a neten, annak ellenére, hogy tényellenőrzők nem egy alkalommal megcáfolták már őket – mutat rá. Népszerűségük oka pedig az, hogy a legmélyebb félelmeinkre és sebezhetőségünkre reflektálnak.

Prezentációjában Warde szót ejt az úgynevezett álhírek különböző fajtáiról, beszél a különböző műfajokra tévesen használt “fake news” kifejezés káros hatásairól, illetve a szó politikusok általi kifordításáról, valamint arról is, hogy ezeknek a tartalmaknak egy jelentős része nem is kamu, hanem csak kontextusából kiragadott.

Wardle arra keresi a választ, miként tartsuk fenn az internetet úgy, hogy az továbbra is biztosítsa a véleménynyilvánítás szabadságát, de közben az ott terjesztett tartalom se legyen káros hatással a demokráciára, közösségeinkre, valamint fizikai és mentális jóllétünkre. Mielőtt felvázolná saját koncepcióit, Wardle megemlít három tényezőt, ami befolyásolja a megoldáskeresést:

– az első az információhoz való kapcsolatunk, ami nem racionális, hanem inkább érzelmi, és amivel az elénk kerülő tartalmakat kiválogató algoritmusok is tisztában vannak, sőt ki is használják,

– a második az, hogy nehéz meghatározni, mi számít “problémás” vagy “káros” tartalomnak, és ha a kormányok ebbe a folyamatba megpróbálnak beavatkozni, annak a legtöbbször csak rossz vége lesz, arról nem is beszélve, hogy még ha el is tudnánk dönteni, mely tartalmakat vegyük le, napjaink végtelen információmennyiségen akkor sem tudnánk ezt a feladatot a gyakorlatban elvégezni.

– a harmadszor pedig: bár szeretünk minden felelősséget az online platformokra – a Google-re, a Twitterre, a Facebookra. stb. – hárítani, de a tömegmédia és a választott tisztviselők is vaskosan benne vannak a szóbeszédek és konteók terjesztésében – sőt mi magunk is, amikor könnyelműen megosztunk egy ellenőrizetlen információt.

Wardle szerint mindezeknek köszönhetően nincs egyszerű gyógyír a jelenségre. Hiba lenne a platformok üzemeltetőitől vagy a kormányoktól várni a könnyű megoldást. Nézőpontja szerint leginkább a technológia használói lehetnek azok, akik megteremtik a minőségi információs környezet alapjait, és erre néhány ötletet is felvázol.

Ki lehetne építeni például szerinte – a Wikipédia átlátható modelljét mintául véve – egy olyan rendszert, amelyben a kollektív bölcsesség és tapasztalat segítené a komplex tartalommoderálási döntések meghozatalát.

Vagy épp az emberek saját, személyre szabott hírfolyamaik tartalmát dobhatnák be egy nagy közös – természetesen anonimizált és adatvédelmi/etikai szempontból megfelelően kialakított – adattárba, ahol a tudósok számára tanulmányozhatóvá válhatnának az információs szisztéma addig elérhetetlen területei, valamint az online gyűlölködés és dezinformáció hosszú távú hatásai.

Wardle harmadik ötlete pedig egy szakértői rendszer létrehozása (ahogy ő nevezi: a pontok összekötése), amelyben tényellenőrzők, akadémikusok, aktivisták, civilek, programozók és oktatók dolgozhatnának közösen a probléma megoldásán.

Claire Wardle előadását itt nézhetitek meg teljes egészében.

Fotó: Marla Aufmuth / TED

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!