Minden az 1990-es taxisblokáddal kezdődött, egészen pontosan annak másnapján, amikor is asztmás rohammal küszködő emberek tömege árasztotta el az orvosi ügyeleteket. A betegség nem reagált a szokásos kezelésekre, de a taxisblokád után mindenkinél elmúltak a tünetek. Amikor a tudósok utánanéztek, hogy a környezeti hatásokat tekintve miben különböztek ezek a napok a többitől, csupán egyetlen tényezőt találtak: a forgalomkorlátozásnak köszönhetően Budapest levegője 1938 óta nem tapasztalt tisztaságot ért el.

Ezzel a rejtélyes megfigyeléssel kezdődik A Wapra-jelentés című, 1996-os áldokumentumfilm, amelynek alkotói – többek között Kocsis Tibor operatőr-rendező, illetve a forgatókönyvírásban közreműködő Réz András – a légszennyezettség problémájára hívták fel a figyelmet a szatíra eszközével.

A taxisblokádos nyitány után a film készítői további interjúrészletekkel teszik titokzatosabbá a Budapesten megfigyelt jelenségeket. Egy forgalmas csomópont melletti iskola pedagógusa a tanulók teljesítményének ugrásszerű megnövekedéséről számol be. A pszichológus az óvodások, iskolások “drámai” fejlődéséről beszél. Egy óvónő szerint a gyerekek babázás helyett lexikonokat olvasnak, egyesek pedig korukat meghazudtolva sakkoznak.

Az áldokumentumfilmben idézett kutatók sejtése szerint ennek egyedüli oka a légszennyezettség: minél nagyobb egy adott helyen a szmog, annál figyelemre méltóbb a környéken a gyerekek fejlődése. Ezt a paradoxont az alkotásban olyan közismert tudósok megnyilatkozásai erősítik meg, mint például Ranschburg Jenő pszichológus vagy Czeizel Endre genetikus. Utóbbi egyenesen nemzetközi beavatkozást kér a helyzet tisztázására – így jelennek meg Magyarországon a környezetszennyezés emberre való hatását vizsgáló, Wapra nevű szervezet fehér ruhás képviselői.

Érzékeny műszereikkel Budapest-szerte mintát vesznek a levegőből, sakkoznak és dominóznak kis zseni óvodásokkal, felmérik a diákok angoltudását és programozási ismereteit. A vizsgálódásaik során összegyűjtött mintákat aztán a Wapra amszterdami központjába viszik, ahol két és fél hónapos intenzív kutakodás után megerősítik a gyanút: a gyerekek IQ-jának növekedése szoros összefüggésben áll a légszennyezettség mértékével.

Az áldokumentumfilm innentől kezdve új fokozatba kapcsol az abszurditás. A Wapra megállapításaival felvértezve Budapesten új programok indulnak: az iskolák kihelyezik testnevelés óráikat a legforgalmasabb közlekedési csomópontokba, a kórházak pedig légzőszervi megbetegedésekben szenvedő páncienseiket a Keleti pályaudvar előtti járdaszigetekre telepítik. Knézy Jenő arról beszél egy fiktív Telesport-részletben, hogy a teljesítményserkentő budapesti levegő veszélybe sodorhat jó néhány korábbi sportrekordot, Aigner Szilárd meteorológus pedig a fővárosi levegő kitisztulásának veszélyeire figyelmeztet.

És ha valakinek ennyi abszurd részlet sem lenne elég a felismeréshez, a film végén – biztos, ami biztos alapon – az alábbi üzenet fogadja:

“A film a képzelet műve, a valóság ennél megrendítőbb”

Wapra, magyar!

Kocsis Tibor rendező-operatőr munkája 1997-ben került országos közönség elé az MTV 1-en, és – legalábbis a másnapi lapok szerint – az “okos értelmező keretbe helyezés” ellenére sem mindenkinek sikerült első nekifutásra felismerni a szatirikus jelleget. Az okos keret alatt azt kell érteni, hogy a 20 perces áldokumentumfilm – a közelgő környezetvédelmi világnap alkalmából – egy több mint három órás műsorblokkban kapott helyet, amelyben A Wapra-jelentés előtt és után az alkotók beszéltek rendhagyó felvilágosító munkájukról.

Ezzel a körítéssel sem volt megelégedve azonban a Népszabadság újságírója, aki Teletréfa című cikkében Kocsisék próbálkozását Orson Welles hírhedt rádiójátékának hatásához hasonlította (amelyről azóta egyébként kiderült, hogy nem teljesen úgy volt, ahogy az egyik legelterjedtebb történet elmeséli). Írásában a szerző rámutat, hogy a rossz ütemben bekapcsolódó vagy épp a film vége előtt továbbkapcsoló nézőknek esélyük sem volt a megértésre, a téma továbbgondolására.

Szerinte ugyanis Orson Welles kora óta “csak butábbak lettünk”, egyben “fáradtabbak és szórakozottabbak”. “Nemcsak az a baj, hogy nincs érzékünk a túlságosan finom filmes idézőjelekhez, amelyekbe a képek sugallta állítások olyan trükkösen foglaltatnak, hogy az ellenkezőjét kell érteni alatta, hanem inkább az, hogy nem igen várjuk ki, amíg az idézőjel bezáródik” – írja.

Az újságíró szerint a film főműsoridőbe helyezése még rontott is a hatáson abban a tekintetben, hogy “a másfél tucatnyi közönségesen hozzáférhető csatorna egyikén-másikán ilyenkor már film megy”, és mire a dokumentumfilm – Czeizel és Ranschburg doktorok szenzációt ígérő megszólaltatása után – idegen nyelvű, tudományos blődlire vált, a megfáradt néző már kapcsol is valami mozgalmasabbra. “Az adott időpontban itt is, ott is akad valami, de előbb azért megjegyzi a tanulságot: fővárosunk új természeti kincse a szén-monoxid” – írja a szerző.

“A tényekre nem figyelnek oda az emberek”

A filmről a Kurír újságírója is beszámolt, aki A nagy átverés című cikkében elismerte: “olyan remekül sikerült a bizonyítás, hogy én is (akár a betelefonálók) menet közben elhittem a ‘mesét’. Pontosabban: talán csak öt perc múltán ‘esett le a tantusz’.” Az újságíró kérdésére, hogy az alkotó meddig mehet el a néző átverésében, Kocsis Tibor azt válaszolta:

“Azt gondolom, addig, ameddig a lelkiismeretünk engedi. Szerintem a néző is hamar észrevehette a turpisságot, mert több leleplező patront, ‘vigyázz, csalunk’ effektust is elhelyeztünk a történetben. Eddig kizárólag a tényekre alapoztam a környezetvédelemhez kapcsolódó filmjeimet. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a tényekre nem figyelnek oda az emberek. (…) Fel kell rázni az embereket. Éppen ezért választottuk az áldokumentum módszerét. Ha valaki megnézte a televízióban a filmet, szinte biztos, hogy utána legalább öt percig a környezetvédelemmel foglalkozott. Vagy legalábbis a babakocsival elkerüli majd a Margit körutat.”

(Zárójelben teszem hozzá: vannak olyan vélemények is, miszerint a figyelemfelkeltő történetmesélési módok ugyan valóban közelebb vihetnek az emberekhez olyan komplex témákat, mint amilyen például a klímaváltozás vagy a környezetvédelem, de a figyelem tartós megtartása csak az adott jelenség mélyebb megismerése révén lehetséges. Lehet, hogy egy szenzációközpontú, érzelmekre apelláló narráció nagyot fut néhány napon át, páran el is gondolkodnak rajta, de – ha ezt nem követi a témában való elmélyülés – az emberek figyelmét pár nap múlva más ragadja meg, magatartásukon pedig nem sokat változtatnak.)

A Kurír újságírójának arra a kérdésére, a rendező nem félt-e attól, hogy egyik-másik néző elhiszi a fim állításait, és például az Alagútban sétáltatja majd a gyerekeit, Kocsis azt válaszolta: tiszteli és felnőttnek tartja a nézőket. Tapasztalatai szerint ahol addig bemutatták filmjüket, általában megértették céljait, és sikerült elgondolkodtatni a közönséget.

A Wapra-jelentés teljes verzióját én nem találtam meg szabadon elérhető verzióban a neten. Akit érdekel a film, a Vimeo On Demand szolgáltatásában 3 és 5 dollár közötti áron megnézheti.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!