1921 májusában Oklahoma államban meggyilkoltak egy 34 éves oszázs nőt, Anna Brownt, majd a következő hónapokban és években az indián törzs más tagjait is. Egyeseket lelőttek, másokat éveken át mérgeztek, és volt olyan család is, amelyet a házával együtt robbantottak fel. A hatóságok és az indiánok pártolói által felbérelt magánnyomozók hiába kutakodtak éveken át a gyilkosok után, idővel mindenki lyukra futott. Sőt, aki túl mélyen beleásta magát az ügybe, az maga is az életével fizetett.

Ennek a több éven át tartó gyilkosságsorozatnak jár utána a New Yorker oknyomozó újságírójának kötete, a Megfojtott virágok. Az alábbiakban David Grann könyve alapján mutatom be annak az összeesküvésnek a történetét, amely a formálódó FBI egyik első komoly feladata volt, de amelyet még szövetségi közreműködéssel sem sikerült teljes mértékben feltárni.

Országszerte irigyelt törzs

Az oszázsok mesébe illő gazdagsága Amerika-szerte közismert volt. A törzset – az amerikai terjeszkedéssel párhuzamosan – addig tolták egyre értéktelenebb területek felé, mígnem egy mesés olajkincset rejtő földre nem került. Az olajvállalkozóknak – ha az indiánok földjén akartak dolgozni – busás haszonbérleti díjat kellett fizetni a rezervátum lakóinak. Az oszázsok fényűző palotákban éltek, menő autókat halmoztak fel, fehér szolgákat és sofőröket tartottak, gyerekeiket pedig a legjobb iskolákba járatták.

Mivel a dúsgazdag oszázsok képe ellentétben állt a közfelfogásban meghonosodott buta indián karakterével, a fehér amerikaiak egy része irigykedve méregette őket – a sajtó pedig rá is játszott erre a zsigeri irigységre. A lapok egymásra licitálva hoztak újabb és újabb vad történeteket a “pénzherdálás világbajnokairól”, akik a vagyonukkal nem tudtak mihez kezdeni – például az autójukat az első defekt után kidobták, a zongorát pedig az udvaron tartották.

Grann szerint persze az oszázsok sem költötték jobban a pénzüket, mint más olajföldek szerencsés tulajdonosai, sőt olyan is volt közöttük, aki sikerrel fektette be vagyonát. A semmirekellő vadembereknek titulált oszázsok ráadásul még csak nem is költhették korlátlanul pénzüket, mert az állam vagyonkezelőket rendelt ki melléjük. A térségbe emellett egyre-másra szivárogtak be banditák, nyerészkedő boltosok és lelkiismeretlen ügyvédek, akik mind a helyi gazdag indiánok vagyonára fenték a fogukat.

“A fehérek idetereltek minket, az Egyesült Államok legbarátságtalanabb részébe, mondván: ‘kikergetjük ezeket az indiánokat a nagy köves pusztaságba és annak is a legszélső csücskébe’. Most, mikor erről a köves pusztaságról kiderült, hogy sok millió dollárt ér, mindenki közénk akar férkőzni és részt kíván magának a pénzből” – idézi Grann egy korabeli oszázs törzsfőnök kongresszusi meghallgatáson mondott beszédét.

A híresztelések és tények különválasztása

A felderítetlen gyilkosságsorozatról beszámoló, vérben tocsogó újságcikkek hatására idővel szövetségi szervek is bekapcsolódtak a nyomozásba. A feladatot a Nyomozó Iroda (a későbbi FBI) kapta meg, amely kétéves eredménytelen puhatolózás után 1925 nyarán új sebességbe kapcsolt. Az iroda előző évben kinevezett, későbbi legendás igazgatója, J. Edgar Hoover egy egykori texasi rangert, Tom White-ot bízta meg az addigra már tucatnyi halálos áldozatot követelő rejtély felderítésével. Az Oklahoma City területi iroda friss vezetőjeként White csapatot toborzott maga köré, és hozzálátott a pocsék dokumentációjú ügy egymásba gabalyodó szálainak szétcincálásához.

Az iratokba beletekintve White gyorsan felismerte: a korábbi nyomozások azért buktak el, mert a nyomozók túl sok szálat követtek, és elvesztek a rengeteg dezinformáció között. Ennek kiküszöbölésére White elkülönítette a híreszteléseket a bizonyítható tényektől, méghozzá úgy, hogy aprólékosan összevetette valamennyi gyanúsított alibijét és vallomását. Egy hamis tanúvallomás leleplezése után pedig rájött, hogy az összeesküvők nemcsak hogy eltüntetnek minden nyomot maguk után, hanem félrevezető bizonyítékok gyártásával is nehezítik a nyomozást.

Figyelem: mivel Grann úgy építette fel aprólékos – FBI-jelentéseken, vallomásokon, bírósági jegyzőkönyveken, magándetektívek naplóin, levezéseken, szóbeli elbeszéléseken, stb. – alapuló munkáját, hogy az akár krimiként is megállja a helyét, itt egy pillanatra megállok a történetmesélésben, hogy ideírjam: innentől kezdve SPOILER. Csak az olvassa tovább, akit nem zavar, ha már ebből a cikkből megtudja, ki a gyilkos.

A hamis szálak felgöngyölítése után White arra jutott, hogy több gyilkosság mögött is egy oszázs indiánokkal jó kapcsolatot ápoló, helyi hatalmasság és annak köre állhat. Konkrétan az a William Hale, aki a “rend és törvényesség helyi őreként”, “Osage Hill királyaként” személyes küldetésének tartotta a gyilkosságok utáni nyomozást, továbbá unokatestvére, aki házassága révén maga is tagja volt egy gyilkosságokkal többszörösen sújtott oszázs családnak. White-ék azt is feltárták, hogy más vagyonkezelők sem teljesen ártatlanok, és sokan közülük gátlástalanul meglopják a gondjukra bízott indián családokat.

Problémát okozott viszont, hogy semmilyen bizonyíték vagy vallomás nem támasztotta alá Hale és társainak bűnösségét. Az sem volt egyértelmű az ügynökök számára, mi a szerepe az összeesküvésben az indián családba beházasodott unokatestvérnek, Ernest Burkhartnak. Bár sokáig úgy tűnt, kapcsolatainak köszönhetően Hale megússza a felelősségrevonást, ügyét végül sikerült szövetségi szintre emelni, és – jórészt Burkhart bűnbánó vallomásának köszönhetően – 1926-ban életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Feltáratlan ügyek

Hale pere azonban közel sem oldotta meg az összes oszázs gyilkosság ügyét. Szám szerint legalább 24 esetről van szó, bár Grann szerint – főként a nehezen visszakövethető, lassú vagy alkoholmérgezésnek beállított mérgezések miatt – ennél jóval több áldozatról lehet szó. És még csak nem is egyetlen összeesküvésről, hanem a hatalommal is szorosan együttműködő nyerészkedők általános gyakorlatáról.

Kutatásai során Grann talált olyan hagyatékra utazó gyilkosságokat is, amelyek jócskán megelőzték Anna Brown 1921-es kivégzését. Emellett olyan, gyanúsan ügyeskedő gyámokra is felfigyelt, akik körül szinte hullottak a pártfogásba vett indiánok. “Egyetlen oszázs családot sem ismerek, amelyik ne veszítette volna el legalább egy tagját a vagyonrészek miatt” – idéz könyvében Grann egy neves oszázs történészt.

Az indiánok halálából sokan profitáltak: a simlis vagyonkezelőkön kívül a térségbe beáramló, mindenre kapható bérgyilkosok, az ügyek eltussolásában segédkező orvosok, ügyvédek, korrupt polgármesterek, rendőrök és bírók, akiknek szintén jutott az orvul megszerzett pénzekből. Grann szerint a társadalom szinte minden rétegének érdeke volt e gyilkos rendszer fenntartása. Hale pedig valószínűleg csupán egyike volt az oszázsok mészárosainak, és egyes vélemények szerint ha kitálalt volna, “a megye jómódú lakosainak zöme börtönben kötött volna ki”.

Fotó: Atlas Obscura / famous-trials.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!