Januárban csak kapkodtam a fejem, úgy repkedtek a számok. Általában nem bújom egyfolytában az Analyticset, csak napi szinten nézek rá. De januárban volt mit nézni napközben is.

Megdőlt például az oldalon egy adott időpontban tartózkodók száma: egy alkalommal egy 656-os adatot is sikerült elcsípnem a mobilomon (még jó, hogy nem ütött el közben semmi). Új csúcsot döntött a napi rekord is: január 19-én szombaton 48 ezer felhasználó járt az oldalon. A hó végén pedig összesen 225 ezer látogatót és több mint 300 ezer oldalletöltést jelzett a mutató.

Mindez történt annak ellenére, hogy az év elején főként a kamuoldalas cikken dolgoztam, így a hó első felében nem is született új bejegyzés.

Hogy akkor ez mégis minek köszönhető?

Egyrészt volt, ugye, a pillanatnyilag 82 ezer kattintásnál járó, 2019-es kamuoldalas lista, amit a Facebookon ti is segítettetek osztani (12 ezer facebookos aktivitás). Vagyis a minőségi tartalom – időnként – meghálálja a rá fordított energiát és időt.

Aztán néhány régebbi körlevél újra megjelent a közösségi oldalakon, ami két-három archív bejegyzés nézettségét felturbózta.

Harmadrészt pedig – olvasói jelzéseknek köszönhetően – két igen széles körben terjedő téves infóra is sikerült viszonylag gyorsan felhívni a figyelmet. Ebből a Facebook-csoporttal kapcsolatos cikk még a kamuoldalas lista facebookos aktivitási számait is túlszárnyalta (13600).

Szóval kösz mindenkinek, főleg a megszokottnál is aktívabb igeterjesztést a Facebookon! És üdvözlet a januárban érkezett újabb támogatóknak és Fb-követőknek is!

Fotó: Nick Hillier / Unsplash.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!