Nem a legerősebb fajok maradnak életben, hanem azok, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni” – idézik sokfelé Charles Darwint, főként A fajok eredete című művére hivatkozva. Csakhogy a neves természettudós ilyet soha nem írt, legalábbis hiteles nyoma nincs – mutat rá az idézetek eredetét kutató Quote Investigator blog szerzője, és ezt a véleményt a Cambridge egyetem Darwin-levelezéseit elemző projektjének weboldala is osztja. A Quote Investigator szerint az idézet első lejegyzett megjelenése Leon C. Megginson egy beszéde, amit az üzleti professzor a Louisianai Állami Egyetemen mondott el 1963-ban:

“Igen, a változás a természet alaptörvénye. Az idő múlásával azonban a változások más és más módon hatnak az egyénekre és az intézményekre. Darwin A fajok eredete című munkája szerint nem a legokosabb fajok, és nem is a legerősebbek maradnak életben, hanem azok, amelyek a legjobban képesek alkalmazkodni, amelyek a legfogékonyabbak a környezetükben végbemenő változásokra. Ezt az elméleti koncepciót ránk, egyénekre alkalmazva kijelenthetjük, hogy az a civilizáció képes fennmaradni, amelyik képes alkalmazkodni a változó fizikai, társadalmi, politikai, morális és szellemi környezetéhez.” [Az idézet magyar fordítását Thomas L. Friedman Köszönet a késésért című könyvéből vettem át].

A Quote Investigator szerint ezt az 1963-as hivatkozást kapcsolták később közvetlenül Darwinhoz, hasonlóan ahhoz, ahogyan például Bill Gates is járt a neki tulajdonított 640 kilobájtos mondattal.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!