Több millió forintot gyűjtöttek össze annak az izomsorvadással küzdő, 6 éves kislánynak a kezelésére, akinek drága injekciókúráját a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem finanszírozza, de még így is sok hiányzik – számoltak be Noémi és szüleinek kálváriájáról a lapok a múlt héten.

Aztán ezen a héten több álhíres oldalon is megjelent az információ, hogy a gyerekeken már többször is segítő Cristiano Ronaldo Böjte Csaba révén tudomást szerzett Noémi helyzetéről, és a következő bejelentést tette:

“(…) Borzalmas látni, hogy Magyarországon ilyen negatívan áll hozzá az egészségbiztosító, sőt amint hallottam a kormány is. Mondhatják azt,hogy könnyen teszem, hisz van pénzem. Ez igaz, de higgyék el engem a pénz önmagában nem boldogít, azonban annál inkább igen, ha nemes célra fordíthatom. Úgy határoztam kifizetem Noémi kezelésének teljes költségét, sőt utána is támogatom az egész családot. (…)”

Cristiano Ronaldo valóban gyakran adakozik, és Böjte Csabának is adott már pénzt korábban, de arra vonatkozó nyomot, hogy kifizette volna Noémi kezelésének teljes költségét, csak néhány kamugyanús oldalon láttam.

A kislány édesanyja a Facebookon arról írt:

“A napokban megjelent több hír miszerint neves hírességek hozzájárulnak Noémi gyűjtéséhez. Ezzel kapcsolatban hivatalosan, sem az Alapítványt sem a családot nem kereste senki, így nincs is semmi valós információnk a kezdeményezésekről.”

Az Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott gyermekeket támogató Alapítvány közleménye még ennél is konkrétabb:

” (…) Mi lennénk a legboldogabbak, ha elújságolhatnánk, hogy például Szikora Róbert, Molnár Ferenc Caramel vagy éppen Bogdán László, Cserdi község polgármestere is nevét adta a gyűjtéshez, ezek azonban álhírek, melyeket egy nyilvánvalóan „kamu” hírportál terjeszt. Sem a családot, sem az alapítványt nem keresték meg az előbb említett, ismert személyiségek, és az sem igaz, hogy Cristiano Ronaldo magára vállalta volna Noémi kezelésének költségeit. Nagyon szeretnénk, ha mindez igaz volna, de sajnos nem az. Noémi sorsa továbbra is támogatóink kezében van, akiknek hála a gyűjtés egyre nagyobb lendülettel folytatódik.”

Igazi támogatói viszont Noéminek az alapítvány facebookos oldala szerint a Republic tagjai, akik egy gitárt ajánlottak fel árverésre. Aki segíteni szeretne a kislánynak, az alapítvány oldalán megtalálja mind a licitáláshoz, mind az utaláshoz szükséges adatokat.

Fotó: pixabay.com

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!