Egy közismert legenda szerint egy idős amerikai nő mikrohullámú sütőben szerette volna megszárítani a macskáját, a beavatkozást azonban az állat nem élte túl. A néni ezt követően beperelte a gyártót, mivel az nem írta bele a használati útmutatóba, hogy a termék állatok szárítására nem alkalmas. És a pert meg is nyerte!

A legendának rengeteg változata létezik:

– van olyan, amelyben a szerencsétlen állat kutya,
– néha nem idős nő az elkövető, hanem kisgyerekek,
– a legvadabb verziókban az állat valamiféle látványos módon múlik ki (például felrobban),
– létezik olyan változat, amelyben a néni elveszíti a gyártó elleni pert,
– a kibővített történetekben pedig arról is beszámolnak, hogy az eset óta a gyártók – biztos, ami biztos – leírásaikban inkább feltüntetik: állatot nem lehet a készülékben szárítani.

A Snopes szerint a mikrós verzió a hetvenes évek közepe óta ismert az Egyesült Államokban, de a legendának léteznek korábbi változatai is, amelyekben a naiv nénikék ruhaszárítóban vagy hagyományos sütőben végzik ki kedvenceiket.

Bármelyik verziót nézzük, a legenda az ember technológiától való félelmét jeleníti meg, akárcsak a történet testvérlegendája, a korábban már itt is elemzett Bébi a ruhaszárítóban szóbeszéd.

Természetesen nem arról van szó, hogy soha senki ne tett volna állatot mikróba (“játékból“, büntetésből vagy ki tudja, miért), netán kisgyereket szárítóba – annál sajnos nagyobb a világ állatkertje.

A legenda címke azokra a szájról szájra terjedő történetekre vonatkozik, amelyekben az állítólagos idős hölgy azért tette kedvencét a mikróba, mert nem ismerte a technológiát. Kisállatok időről időre sajnos tényleg bekerülnek mikróba, és ezekről a bizarr esetekről napjaink behálózott világában jó eséllyel értesülünk is. De jóhiszemű nénikék már a nyolcvanas években sem szárították így tömegesen kedvenceiket, bármennyi ismerősöm-ismerőse-esküszik-rá-hogy-megtörtént típusú történet is állította ennek ellenkezőjét.

A Gremlin-hatás

A fenti szóbeszéddel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Gremlin-hatás kifejezést is, amelyet Jean-Bruno Renard francia szociológus olyan történetek elnevezésére vezetett be, amelyek a modern technológia veszélyeire hívják fel a figyelmet. Renard a nevet az 1984-es Gremlins (Szörnyecskék) című filmből kölcsönözte, ahová viszont az amerikai légierő szlengjéből került – a katonák ugyanis viccesen a gremlineknek tulajdonítottak minden megmagyarázhatatlan technikai meghibásodást.

Renard szerint ezeknek a történeteknek három különböző formája létezik:

– az első csoportban a bajt a technológia nem ismerete okozza (ilyen például a fent bemutatott macskás/kutyás legenda is),
– a második történettípusban a készülék meghibásodása okoz gondot,
– a harmadikban pedig rejtett mellékhatások lépnek fel.

A mikró kapcsán mindhárom típusból rengeteg történet kering a neten, néhánnyal ezek közül már az Urbanlegends.hu-n is foglalkoztam.

Ahogy azt Jan Harold Brunvand legendavadász Encyclopedia of Urban Legends című könyvében megjegyzi: az Gremlin-hatás jellemzően nem a technológiai innováció bevezető szakaszában jelentkezik, hanem főként az exponciális növekedés periódusában. Vagyis amikor a szóban forgó termék olcsóbb lesz, és a potenciális felhasználóknak már legalább a fele hozzáfér. Miután az új termék beépül a mindennapokba, ezek a történetek szép lassan kikopnak – írja Brunvand.

Az állítólagos per története

A mikrózott kutya/macska történetek egy része azzal zárul, hogy az idős néni beperli a mikró gyártóját, amiért az nem figyelmeztette: a készülékben tilos állatot szárítani. Ennek az állításnak az eredete talán az a körlevelekben évtizedek óta keringetett lista, amely vad vagy nevetséges – ám a Snopes szerint többségében kitalált – amerikai jogi eseteket szemléz.

Az egyik ilyen listán szerepelt egykor annak a “Mrs. Johnsonnak” a története, aki állítólag a Kenmore Inc. nevű cég mikrójával szárította meg kutyáját “alacsony fokozatban, néhány percig”. Mivel azonban erről a történetről a 2000-es évek elején nagyjából már mindenki tudta, hogy városi legenda, a levél keringetői idővel leszedték a listáról, hogy a közismert legenda ne buktassa le a hat másik, kevésbé ismert kamutörténetet.

A neten egyébként létezik több olyan oldal is, amely vad jogi eseteket gyűjt. Ezek egyikén, a The Stella Awardson a kutyás történet is szerepel, de csak a kamu jogi esetek között.

Hogy szerepelt-e ezek ellenére valaha is mikrohullámú sütő kézikönyvében arra figyelmeztető felszólítás, hogy a készülékkel ne szárítsanak állatot? Nem tudom megmondani, mert nem láttam a világ összes mikrós kézikönyvét. A neten persze erre vonatkozólag is léteznek gyűjtések (ilyen például a Weekly World News nevű bulvár-kamulap egy 2005-ös cikke), de megbízható forrásban nem találtam erre utaló bizonyítékot.

Szóbeszéd a szóbeszédről

Végezetül: a mikrózott macska/kutya szóbeszédhez kapcsolódik egy szociálpszichológiai szóbeszéd is, amelyről Sergio Benvenutó olasz pszichológus így írt – Jan Harold Brunvandra hivatkozva – Városi legendák című könyvében:

“Valakitől azt hallottam, hogy a Kis uszkár a mikrohullámú sütőben című szóbeszédet egy szociológus találta ki a Keleti part valamelyik egyetemén, mert meg akarta nézni, hogy mennyi idő alatt jut el a történet Kaliforniába. Állítólag a szociológus minden járókelőnek elkezdte mesélni a megsütött kiskutya esetét, és a balszerencsés történet három nap múlva eljutott a Nyugati partra. Mások, akik hasonló kísérletekről számoltak be, egy másik legendát vagy sztorit idéztek. De abban általában mindegyik megegyezik, hogy három nap kellett ahhoz, hogy a keleten elhintett történet keringeni kezdjen a Nyugati parton. De ez a három nap számomra valószínűtlennek tűnik… […] A három a leggyakoribb szám a folklórban: a három kismalac, három bagoly a komódon stb.”

Egy hasonló, szóbeszéd a szóbeszédről típusú magyar történetről épp 2018 végén számoltam be (lásd a cikk végi, megcsillagozott részt).

Fotó: pexels.com / The Big Book of Urban Legends

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!