Hans Rosling svéd orvos-kutató a globális tudatlanság elleni harcnak szentelte az életét. Pökhendi magabiztossága és feltétlen bizalma a tényekben engem néha-néha már irritált (például az a gyakorlata, hogy egy időben idegenek babakocsijába nyúlkált bele, hogy az orvosi ajánlásoknak megfelelően fordítson meg alvó babákat), de munkássága mindenképp említésre méltó.

Mondanivalója köré – fia és menye együttműködésével – adatvizualizációs showműsort épített, amelynek fő üzenete az volt: vegyük már észre a világ folyamatos fejlődését. Prezentációiból egy rövid válogatást már az Urbanlegends.hu-n is láthattatok, ebben a bejegyzésben a Rosling-trió Tények című könyvét mutatom be.

Azt a könyvet, amelynek megjelenését Hans már nem élhette meg: 2016 februárjában ugyanis orvosai hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, amiben egy év múlva elhunyt. Az életművét összefoglaló könyvét fia és menye fejezték be, és ők viszik tovább Hans tényalapú világképért folytatott küzdelmét is.

Miért túldramatizált a világképünk?

Annak az oka, hogy az emberek képtelenek meglátni a világ fejlődését, Rosling szerint elsősorban elménk huzalozásában keresendő. Vadászó-gyűjtögető őseink agyában ugyanis a vészhelyzetek elhárítására olyan gyors következtetések épültek ki, amelyek ma is meghatározzák gondolkodásunkat. Ezek miatt az emberiség ma egy túldramatizált világban él, ahol az ösztönök – melyek nélkül mindennapjaink valószínűleg kivitelezhetetlenül bonyolultak lennének – torz világképet teremtenek.

E gondolkodás megreformálása érdekében Roslingék ténytudatosságot hirdetnek, amely segítségével leküzdhetővé válnak irracionális félelmeink, a felszabaduló energiákat pedig konstruktív cselekedetekbe pumpálhatjuk. Nem azt mondják, hogy nincs szükség ösztönös gondolkodásra, csupán azt, hogy előremutató lenne megismerni és kontrollálni teátralitás utáni vágyunkat – aminek elősegítésére könyvükben bemutatják érzékeléstorzító ösztöneinket.

1. A szakadék ösztöne

A Rosling által a legkárosabbnak nevezett ösztön a világ két részre szakításának kényszere. Szeretjük a Földet szegény-gazdag, fejlett-fejletlen, északi-déli országokra felosztani, és közéjük áthidalhatatlan szakadékot képzelni. A közhiedelemtől eltérően azonban a világ nagy része Rosling szerint ma már nem nyomorog. Az emberek 91 százaléka közepes és magas jövedelmű országokban él, és a szegények és gazdagok közötti, állítólagos szakadék helyén valójában egy közepes jövedelmű tömeg található – vallja. A világot a kettős felosztás helyett szerinte jobban kifejezi egy négy jövedelmi szintből álló csoportosítás, amelyről Rosling ebben a videóban beszél (magyar nyelvű felirat is van hozzá):

Hans Rosling: Global population growth, box by box

http://www.ted.com The world’s population will grow to 9 billion over the next 50 years — and only by raising the living standards of the poorest can we check population growth. This is the paradoxical answer that Hans Rosling unveils at [email protected]nes using colorful new data display technology (you’ll see).

2. A negativitás ösztöne

A rosszat könnyebb észrevenni a jónál – hívja fel a figyelmet Rosling. A világban rengeteg az előremutató lépés, amelyekről nem kapunk értesítést – hiszen az ilyen dolgoknak nincs hírértékük. Jó példa erre a szélsőséges szegénység fokozatos visszaszorulása (20 éve még a világ 29 százaléka élt ebben a körben, ma már csak 9), vagy a várható élettartam emelkedése. E két trendet könyvében Rosling részletesen is kifejti, a Gapminder oldalon pedig tetszőleges témákban kérhettek le további adatokat.

Extrém szegénységben élők aránya 1800-tól napjainkig

A negativitás ösztönének kiváltó okai sokfélék lehetnek: egyrészt a múltat hajlamosabbak vagyunk szebbnek látni, másrészt a média és az aktivisták sem mindig a valós képet mutatják meg, harmadrészt pedig nincs szívünk triumfálni, amíg a világon rossz dolgok is vannak. Pedig Rosling szerint a megoldandó problémák nem fedhetik el a haladás tényét, mert enélkül reményvesztettek leszünk, vagy épp a radikális, a rosszat csak rosszabbító megoldások felé nyúlunk. Rosling utálja, ha nézetei miatt optimistának nevezik. Ő inkább “lehetőségistának” nevezi magát, aki az elért haladás realizálásából merít erőt a további haladáshoz.

3. Az egyenes vonal ösztöne

Ennek az ösztönnek a káros voltát Rosling a világ népességének növekedésével illusztrálja. Ha azt gondoljuk, hogy a világ népessége egyre csak nő, méghozzá abban az “egyenes ütemben”, ahogy az elmúlt évtizedekben tapasztaltuk, akkor hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy valamilyen drasztikus lépésre lesz szükség a túlnépesedés megállításához. De nem minden vonal egyenes vonalú – figyelmeztet Rosling, vannak S-görbék, csúszdagörbék, púpok, stb. is.

A világ ma 7,6 milliárdos népessége ugyan valóban gyorsan nő, de ennek üteme lassul, és a görbe az előrejelzések szerint a század végére 10 és 12 milliárd között kilaposodik. Egy korábbi bejegyzésemben már bemutattam azt a mini videót, amelyben Rosling azt a félelmet cáfolja meg, hogy a szegény gyermekek megmentése csak előrébb hozza a túlnépesedést. Szerinte a népességnövekedés megfékezésének egyetlen útja az extrém szegénység felszámolása, a népesség ugyanis ott nő a legdinamikusabban, ahol a gyermekhalandóság magas.

Will saving poor children lead to overpopulation?

Hans Rosling explains a very common misunderstanding about the world. CC by www.gapminder.org Help us caption & translate this video! http://amara.org/v/DxtA/

4. A félelem ösztöne

Félelmeink hatással vannak cselekedeteinkre és a tényekhez való viszonyunkra is. Nem egy alkalommal írtam már arról, hogy rettegéseinket miként táplálja a média, vagy hogyan használják ki a terroristák.

A torz képnek köszönhetően nem vesszük észre például, hogy (relatíve) mennyivel kevesebben halnak meg természeti csapásokban – és nem azért, mert kevesebb lenne a katasztrófa. Az örvendetes visszaesés mögött az áll, hogy a világnak már csak 9 százaléka él extrém szegénységben, vagyis azon a szinten, amely képtelen felkészülni és kezelni a természet csapásait. A félelem ösztönének engedelmeskedve félünk továbbá a ma már szuperbiztonságos repüléstől is, valamint hisszük el nehezen, hogy a világ 1945 óta a történelem legbékésebb időszakát éli.

A félelemnek kétféle hatása lehet: egyrészt rábírhat minket, hogy eltüntessünk rossz dolgokat, másrészt viszont eltorzítja kockázatfelismerő képességünket. A félelem csak akkor hasznos, ha a megfelelő dolgokra irányul – véli Rosling.

5. A méret ösztöne

Figyelmünk és erőforrásaink végesek, és azokat inkább a szemünk elé kerülő egyedi esetekre és azonosítható áldozatokra összpontosítjuk. Önmagában ezzel az emberi tulajdonsággal sincs baj, de fontos, hogy a világot az egyedi tapasztalaton kívül a statisztikákból is megismerjük – figyelmeztet Rosling. Azt tanácsolja, hogy amikor egy számmal szembesítenek minket, keressünk egy másik számot is, amelyhez hasonlíthatjuk. Példaként a világon 2016-ban meghalt 4,2 millió kisbabát említi: ez önmagában egy borzalmas és befogadhatatlanul hatalmas szám, de minden korábban mért adatnál alacsonyabb, azaz javuló tendenciát mutat. Azt jelzi, hogy a gyerekhalandóság visszaszorítására tett lépések hatékonyak, és a munka folytatására bátorít.

6. Az általánosítás ösztöne

Emberként gyakran általánosítunk és kategorizálunk, ami nélkülözhetetlen a létezésünkhöz. A túlzott általánosítás azonban eltorzítja a világképünket, és ez elhamarkodott következtetésekhez vezethet. Rosling szerint erre a legjobb gyógymód az előző pontban még hátulütői kapcsán emlegetett személyes tapasztalat, ezért ő maga – amikor még orvosként praktizált – gyakran vitte hallgatóit szegényebb országokba tapasztalatszerzésre.

Egyik ilyen tanulmányi útja során diákjaival épp egy indiai kórházban járt, amikor egy hallgatója – ahogy otthon is megszokta – a lábával próbálta megállítani a liftajtó becsukódását. Az azonban becsukódott, a lift pedig elindult felfelé. Az incidensből végül nem lett komoly baj, de az esetet mind a svéd hallgatók, mind a házigazda orvosok értetlenül fogadták. Előbbiek nem értették, miként üzemelhet egy lift biztonsági érzékelők nélkül. Utóbbiak pedig – a svéd szabályokról hallva – azt nem tudták felfogni, miként lehetnek a svédek mindig biztosak abban, hogy – még ha van is érzékelő a liftekben – az minden alkalommal jól működik.

Persze nem lehet mindig mindenkit utazásokra küldeni, de Roslingéknak erre is van egy projektjük. A Dollar Street nevű kezdeményezés során világszerte több száz család életét örökítették meg képekben, a négy jövedelmi szint minden szegletéből. A fotósorozatok a hétköznapi élet 130 aspektusát mutatják be, a fogkeféktől a vécéken át a tűzhelyekig szinte mindent. A jövedelem szerinti sorba rendezés rámutat a különböző országok hasonló jövedelmű családjai közötti hasonlóságokra, valamint az egyes országok belső különbségeire is.

Dollar Street

7. A sors ösztöne

A sors ösztöne alá Rosling azokat az előítéleteket sorolja, amelyek szerint a nemzetek, a vallások vagy a kultúrák sorsát az emberek veleszületett tulajdonságai határozzák meg (ezekből a teóriákból párat Acemogluék könyvéből is bemutattam). Rosling szerint azonban a társadalmak, a kultúrák és az értékek állandó mozgásban vannak, amit azért nehéz érzékelni, mert még a leggyorsabb trendek is túl lassúak.

Ezért nem látjuk például Rosling szerint Afrika felzárkózását, a kontinens különböző rétegeit, valamint jövőbeli fejlődési és üzleti lehetőségeit. Vagy például azt a tényt, hogy Iránban az egy nőre jutó babák száma 1984 és 2017 között 6-ról 1,6-ra csökkent. Márpedig Rosling szerint ez erősen árnyalja azt a sokat hangoztatott nézetet, miszerint a gyerekszületések számát leginkább a vallás határozza meg – és ez csak egy a Rosling által felsorolt sok bizonyíték közül.

Egy nőre jutó babák száma Iránban 1800-tól napjainkig

A sors ösztöne ellen tudásunk folyamatos frissítésével vagy épp nagyszüleinkkel folytatott beszélgetésekkel küzdhetünk. Utóbbi révén könnyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a kultúrák változtathatatlanságáról vallott nézeteink tévesek. Jó példa erre Rosling szerint hazája viszonya a szexualitáshoz és a fogamzásgátláshoz: Svédországot ma mindenki a legliberálisabb országok közé sorolja, de például Rosling hétgyerekes nagyapja még az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket is mélyen megvetette és kerülte.

8. Az egyetlen nézőpont ösztöne

Rosling szerint az ember természeténél fogva szereti az egyszerű magyarázatokat, és ragaszkodik a saját véleményéhez. Így anélkül is lehet véleménye egy kérdésben, hogy mélyebben megismerné a problémát. De a világ ennél összetettebb, és ha tényleg szeretnénk megismerni, tudatosabbnak és nyitottabbnak kell lennünk – figyelmeztet.

Érdemes például óvatosnak lenni az aktivistákkal, akik ügyük előmozdítása érdekében gyakran eltúlozzák saját területük problémáit, miképp a politikai ideológiával is, amely szintén rögeszméssé teheti az embereket. Óvakodjunk ezen felül az egyszerű magyarázatoktól, vizsgáljuk felül folyamatosan saját álláspontunkat, és hallgassuk meg a nézeteinknek ellentmondó véleményeket – javasolja Rosling.

Ezeket a tanácsokat magára nézve is érvényesnek tartja. Bár a liberális demokráciát például egy ország irányításának legjobb módjának titulálja, megjegyzi: az utóbbi időkben jelentős szociális és gazdasági haladást felmutató országok többsége nem demokrácia. Éppen ezért azt javasolja: demokráciapártiként jobb a demokrácia mellett elérendő célként érvelni, mint a gazdasági növekedés vagy az egészségügyi helyzet javulásának legjobb eszközeként.

9. A hibáztatás ösztöne

Hajlamosak vagyunk minden rossz mögé rossz szándékú emberek szándékos cselekedeit képzelni, eltúlozva egyének és bizonyos csoportok fontosságát. Pedig a bűnbakkeresés csak eltereli a figyelmet, gátol a tanulásban és a problémamegoldásban. Rosling azt javasolja, ha valami rosszul sül el, inkább az okokat keressük, a rendszer egészének megvizsgálásával. Például ha egy repülőbalesetet a pilóta álmossága okozott, ne álljunk le ott, hogy ráfogunk mindent a pilótára, hanem nézzük meg, milyen szabályozási hiányosságok vezettek oda, hogy álmosan felszállhatott.

Rosling ezzel kapcsolatban a korábban sokat emlegett újságírókat is kivonná a bűnbakkeresés célpontjai közül, ugyanis őket is főleg rendszerszintű tényezők hajtják a világ túldramatizált bemutatása felé. Sőt azt is megjegyzi: ő nem is a sajtótól várná el, hogy kevésbé dramatizálttá váljon – mint azt mostanában például a The Correspondent tervezi – , mert a média ezáltal csak unalmasabb lenne, hanem a hírolvasóknak kellene megtanulniuk tudatosabban értelmezni a híreket.

10. A sürgősség ösztöne

Ha félünk, vagy ha nagy rajtunk a nyomás a gyors döntésre, általában rossz döntések születnek. A sürgősség ösztöne vadászó őseink számára még hasznos volt, de ma már jóval komplexebb kérdéseket kell az emberiségnek megoldania, amit nem segít a kapkodás. Döntéseinket ezért alapozzuk mindig adatokon nyugvó elemzésekre, ami ugyan lassabb, de biztosabb út a probléma megoldása felé – figyelmeztet Rosling.

Ha fentiekkel felvértezve te is kipróbálnád magad egy gyorsteszten, amin nagy cégvezetők, Nobel-díjasok és más tudósok is csúnyán elbuktak (vagy ahogy Rosling kéjesen megjegyzi: a csimpánzoknál is rosszabb eredményt értek el), a Gapminder oldalon próbára teheted tudásod.

Illusztráció: Kovács Andrea / Kurszan.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!