A bírósági verzió szerint Tóth Ilona orvostanhallgató 1956. november 18-án – két társával, Gönczi Ferenccel és Gyöngyösi Miklóssal – megölte a kórházba bevitt Kollár István rakodómunkást, mert annak zsebében egy olyan fényképet találtak, amin a férfi ÁVH-egyenruhát viselt. A gyilkosság éjszakáján a kórházban volt Gáli József és Obersovszky Gyula, akik ott írták meg az Élünk című lap első számát, amit Tóth Ilona a társaival sokszorosított. A fővádlottak beismerték a cselekményt, két író pedig a tanúvallomásával igazolta a vádat.

A tenyleg.com most az események két, egymástól eltérő interpretációját közli: Eörsi László történész Kollár megölését tekintve hitelesnek tartja a bírósági rekonstrukciót, míg Szakolczai Attila levéltáros koholmánynak. Ahogy a tenyleg.com szerkesztőjétől megtudtam, az oldalon hamarosan további viták is lesznek, szóval érdemes figyelemmel kísérni.

Eörsi álláspontja: minden forrás arra utal, hogy megtörtént

Eörsi álláspontját az határozza meg, hogy minden hiteles forrás (a levéltáriak, a rendszerváltás utáni visszaemlékezések, valamint a rendszerváltást követő bírósági végzések) a tragikus esemény tényét bizonyítja.

Szerinte 1957-ben már múlttá vált az a gyakorlat, hogy a tényszerűség minden szikráját nélkülöző vádakat kreáljanak. Míg a sztálinista időkben a vádlottakból még kiverték a megkonstruált vallomásokat, az 1956 utáni megtorlások alatt már nem a perek voltak koncepciósak, hanem csak a történelemszemlélet, “amely a szabadság helyett a szolgaságot magasztalta, a forradalmat ellenforradalomnak, a szabadságharcot gyilkosságnak, a demokráciára való törekvést szervezkedésnek minősítette” – írja Eörsi.

Azt, hogy a Kollár-ügy nem légből kapott, Eörsi szerint bizonyítja az összes besúgói jelentés is, amelyek Tóth Ilonához közeli személyektől szerzett információkról szólnak. Vagyis egyetlen olyan levéltári forrás nem került elő, amelyben az egymás között társalgó emberek bármelyike akárcsak említést tett volna a per koholt voltáról, és ez nem változott a rendszerváltás után sem – olvasható az érvelésben.

A Kollár-ügy tényállás lényegét a vádlottak elismerték, a kihallgatott tanúk pedig alátámasztották. Tóth Ilonát a tettéért állítólag bűntudat mardosta, ezért tett feltáró vallomást. Eörsi szerint arra, hogy kegyetlen kínzásokkal, gyógyszerekkel, hipnózissal kényszerítették ki belőlük a valóságtartalom nélküli vallomásokat, egyetlen bizonyíték sincs. Ráadásul szerinte semmi értelme nem lett volna ártatlan „kisembereket” elítélni, amikor az ország tele volt „veszélyes ellenforradalmárokkal”.

A Tóth Ilona-per stílusa, nyelvezete is gyökeresen különbözik a koncepciós perekétől. Eörsi a sztálinista perszövegeket primitívnek és életszerűtlennek tartja, míg a Tóth-perben “benne van a lelkek összes rezdülése”. Egy ilyen részletes koncepciót szerinte nem lehetett volna a rendelkezésre álló két hét alatt összerakni, főleg nem az állambiztonsági és igazságügyi szervek akkori szétziláltsága közepette.

Szakolczai Attila: valószerűtlen és hiányzik a motiváció

A levéltáros írását a korral kapcsolatos források elemzésével kezdi. Szerinte a szovjet típusú perekben keletkezett megszólalásokból nem állhat össze a történtek narratívája, mert egyik fél sem a történtek feltárására törekszik: az egyik mindenáron büntetni és példát statuálni akar, a másik pedig minden eszközzel menekülne a büntetés elől. Ráadásul ezek a szövegek szerinte utólagosan szerkesztettek.

Szakolczai szerint a vádlottak profiljához sem illett a gyilkosság: egyikőjük sem vett részt a fegyveres harcban, személyiségük nem volt erőszakos, és egyiküknek sem volt kimagasló szerepe 1956-ban, ami indokolhatta volna a felfedezett ellenség likvidálását. Szerinte Tóth Ilonáéknak az Élünk első számában való közreműködés volt a legjelentősebb ötvenhatos tettük, valószerűtlen tehát, hogy egy rövidebb börtönnel fenyegetett politikai cselekményt, az izgatást a legsúlyosabb ítélettel fenyegetett bűnténnyel próbáltak volna leplezni.

Szakolczai ez alapján a Kollár ügy minden elemét valószerűtlennek nevezi, amelyből hiányzik a motiváció. Álláspontja szerint a perben felvonultatott tárgyi bizonyítékok inkább bizonyítják a szervek manipulációját, semmint a bűncselekményt. Szakolczai például arról is ír, hogy Kollárnak egyetlen különös ismertetőjeléről tudunk, aminek nincs nyoma a tetemen.

A levéltáros álláspontja szerint a kegyetlen börtönkörülmények önmagukban is alkalmasak voltak a gyanúsítottak ellenállásának megtörésére. Szerinte a 24 éves lány ezek ellenére két héten át tagadta a gyilkossági vádat, és csak akkor tört meg, amikor olyan bizonyítékokkal szembesítették, amiről vizsgálója azt állította: tagadása esetén is alkalmasak alátámasztani a vádat. Beismerő vallomást tett, amit a bíróság enyhítő körülménynek értékelhetett, de amit Tóth elveszíthetett volna, ha vallomását később visszavonja.

Szakolczai szerint abban, hogy a per ismert narratíváját egyesek ma is valósnak tekintik, nagy szerepe lehet a forradalom két hiteles szereplőjének vallomása. Szakolczai szerint azonban Obersovszky egyetlen vallomást sem tett a vádlottak ellen, perbeli szerepe kimerült abban, hogy nem cáfolta a lány vallomását. Gáli pedig nem volt hajlandó a gyilkosságot igazoló vallomást tenni addig, amíg nyilvánvalóvá nem vált számára, hogy a további tagadással nem segít a vádlottakon, magát viszont veszélyes helyzetbe hozza.

A levéltáros nézőpontja szerint a kemény ítéletre azért lehetett szükség, mert a szovjet kézi vezérlés alatt újjászerveződő ávó igyekezett elébe menni az elvárásoknak, és túlteljesíteni azokat.

Fotók: Filmhíradók Online

Tetszett a cikk? Támogasd te is az oldalt havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.