Szegő Iván Miklós történész-újságíró barátom találataként jutott el hozzám Lakatos Éva Álhírlapírók és a zugsajtó Magyarországon című tanulmánya, amelyben a bibliográfus szerző a 19. század végi magyar álhírlapírásról ír.

Az 1998-ban publikált tanulmány jó néhány, a mai napig megoldatlan problémát is felvillant. Nem mondom, hogy minden bemutatott jelenséget ugyanaz a mechanizmus hozott létre, mint azokat, amelyeket az egyes bekezdések végén – dőlt betűvel – modern hasonlóságként felvillantok. Továbbá abba a hibába sem kívánok beleesni, hogy csak a hasonlóságok kiragadásával vonok párhuzamot két kor között.

Maradjunk ezért inkább annyiban: Lakatos Éva tanulmányából olyan történelmi példákat válogatok ki, amelyek tanulságosak lehetnek az online dezinformációról szóló vitákban is.

Az új technológia hatása a sajtóra

Lakatos Éva írása szerint az anyagi haszonszerzés motiválta zugtermékek áradata a nagy termelékenységű és olcsóbbá vált nyomdai előállítás elterjedésével indult be, az 1860-70-es években. Míg 1846-ban mindössze 72 periodika jelent meg Magyarországon, 1867-ben ez a szám 264-re, 1906-ra pedig 2292-re emelkedett. A gyors megtérülésű üzletággá vált sajtó műveléséhez még csak nagy befektetésre sem volt szükség, ami mágnesként vonzotta a könnyű pénzszerzés reményében ténykedő szélhámosokat – mutat rá Lakatos.

→ Ami erről eszembe jut: a könnyen létrehozható internetes felületek hatása a sajtóra

A zugsajtó és a hagyományos sajtó szembenállása

A zugsajtó elterjedésével párhuzamosan megindult a vita a sajtó szerepéről is. Sólyom Jenő például így írt erről egy 1878-as röplapjában: „Hírlapirodalmunk minden bizonnyal egyik legfőbb tényezőjét képezi közművelődésünknek, amely a közvélemény vezetésére, közérdekeink igazságos védő vagy támadó szószólására, közügyeink megbírálására … s a közízlés ápolására [van] hivatva.”

A lapok szenzációhajhászó címlapjai ellen pedig így emelt szót Fülöp Áron: “A hivatása magaslatán álló újságnak az a kötelessége, hogy [az] újdonság utáni kíváncsiság kielégítése mellett olvasói tiszta érzékét fejlessze, érzelmét nemesítve, gondolkodását helyesen irányítsa.”

→ Ami erről eszembe jut: Alain de Botton gondolatai arról, mi lenne a sajtó feladata 

Magyar Könyvszemle

“Zugsajtózás” mint politikai retorikai eszköz

A zugsajtó bírálata idővel politikai tartalmat is kapott. Az egyik ilyen példa Lakatos tanulmányából egy 1885-ös röplap, amelyben a nagyváradi Gastmann Soma Istóczy Győző „12 Röpirat” című vállalkozása ellen kelt ki, amely többek között ilyen címekkel operált:

„A zsidó kereskedelem koldusbotra juttatja a keresztényeket”

Míg Gastmann Soma röpirata ezt az „antiszemita folyóiratot” nevezi zugsajtónak, a megtámadott Istóczy „a zsidó és zsidóskodó hírlapokról” mondja ugyanezt.

“A zugsajtó vagy ahogy a kortárs írta ‘revolverjournalisztika’ – ebben a körben egyfajta szitokszóvá vált, amely az ellenfelek kölcsönös megbélyegzését szolgálta. S nemcsak szemitizmus vagy antiszemitizmus tekintetében. Ugyanígy használták a pánszláv szellemiségű lapok esetében, de még a különféle politikai pártok sajtójának kölcsönös minősítésében is dobálóztak vele” – olvasható Lakatos tanulmányában.

→ Ami erről eszembe jut: a másik oldal leféknyúzozása 

A tartalmakkal való anyagi üzérkedés

Lakatos szerint a gyors üzleti haszonra hajtó kiadók egyik jellemző módszere az volt, amikor ugyanazt a tartalmat többféle címmel, címfejjel tették közzé, hogy aztán lapjaikkal többféle potenciális előfizetői rétegben kísérletezhessenek. Lakatos egy nyitrai „lapcsalád” példáját hozza fel, amely többek között az alábbi címváltozatokban kínálta híreit, minimális tartalmi eltéréssel:

Aranyosmaróti Hírlap, Borsi Futár, Bazin és Vidéke, Felsőmagyarországi Lapok, Közvélemény, Malaczka és Vidéke, Miava, Nagyszombati Hírlap, Nagytapolcsány és Vidéke, Nyitra, Pöstyéni Lapok, stb.

“A felsorolt címek több évfolyamot megéltek, ami arra utal, hogy a szerkesztői ügyeskedés minden bonyodalom nélkül bevált, a lapok rotációja ellen a közönség nem emelt kifogást, de a Szatmárnémetiben megjelenő Szamos című napilap ekként véleményezte 1910-ben: ‘…érdektelen, összeollózott cikkek, amelyekből csakúgy ásít ki az unalom…'” – írja Lakatos.

→ Ami erről eszembe jut: napjaink egymást másoló online álhíres lapcsaládjai vagy a macedóniai tinik amerikai piacra szánt oldalai

Tévútra futtatott harc a zugsajtó visszaszorítására

A zugsajtó és az álújságírók elleni harc sokáig megmaradt az általánosságok szintjén. A 19. század végétől aztán sorra alapítottak újságírói egyesületeket, kezdeményezték a revolverújságírók listájának összeállítását, sőt még a rendőrség is kiadott egy feketelistát az álhírlapírókról. Aztán a 30-as évektől kezdve egyre konkrétabb szabályozási lépéseket vetettek fel, majd vezettek be (lapengedélyek kiadásának szigorítása, stb.), amelyeket a hivatását és megélhetését – elfogódottan – védő sajtó egy ideig támogatott is.

Lakatos idézi Tápay-Szabó László egyetemi tanárt, a sajtótudomány nemzetközileg ismert művelőjét is, akinek javaslatai már ekkor inkább a képzésre irányultak. „A sajtót nem fegyelmezni kell, hanem javítani” – vallotta, újságíró-iskolák felállítását, a sajtótörténet és sajtójog oktatását, és – nem utolsósorban – az újságírók szociális viszonyainak rendezését sürgetve.

Végül mégis a kemény szabályozás, sőt annak egy tévútra futtatott változata diadalmaskodott. 1938-ban jelent meg egy drákói sajtórendészeti törvény, amely nemcsak szigorította az új lapok indítását, hanem gyakorlatilag a kormány kezébe adta a sajtó ellenőrzését. Ugyanebben az évben jelent meg az első zsidótörvény is, a sajtóról hozott miniszterelnöki rendelettel, amelynek valódi célja a szellemi élet „megtisztításának” a jogi indoklása és alátámasztása volt – írja Lakatos.

“Innen már csak egy lépés a ponyva elleni hadjáratig, amelynek során már teljesen egyértelmű e füzetek betiltásának indoklása: ‘Ezek egyáltalán nem alkalmasak a magyar önismeret, a magyar becsület, a magyar hősiesség, tehát a magyar népi, nemzeti és faji öntudat ápolására…’ A hagyományos zugsajtót egy új, sajátos politika által irányított zugszemlélet váltotta fel” – zárja tanulmányát Lakatos.

→ Ami erről eszembe jut: az örök vita a dezinformáció elleni harcról – szabályozás vs. oktatás

Fotó: fortepan.hu / Kurutz Márton

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést! Ha tetszett a cikk, és szereted az oldalt, csatlakozz te is havi egy kávé árával az álhírek elleni harchoz.