Szenzációs irodalomtörténelmi fölfedezésről szereztek tudomást Sopronban. Haár János nyugalmazott tb. rendőrfogalmazó egy régi soproni színlapot talált és küldött ajándékul a soproni múzeumnak, amelyből kitűnik, hogy Kossuth Lajos ifjú korában történelmi drámát írt, amelyet 1829-ben elő is adtak Sopronban” – adta hírül a Pesti Napló 1918 szeptemberében. A cikk még azt is megemlíti, hogy “a Kossuth Lajossal foglalkozó monográfiákban semmi nyomát nem találjuk annak, hogy Kossuth drámaírói működést is kifejtett volna. Úgy látszik, ez a tény eddig rejtve maradt a magyar irodalomtörténelem előtt“.

De a lap csúnyán lyukra futott a nyugalmazott rendőrfogalmazó felfedezésének közlésével. Kossuth András és Béla, vagy Korona és kard című drámája ugyanis korántsem volt ismeretlen az irodalomtörténészek előtt. Szó esett róla többek között Szinnyei József magyar írók életét feldolgozó lexikonjának 1899-ben megjelent VI. kötetében is, de jóval korábbi lapokban is. Így aztán a Pesti Napló két nap múlva lehozott egy helyreigazítással felérő olvasói levelet.

Új volt viszont az  elsovh.hu cikke szerint a nyugdíjas rendőrfogalmazó 1918-as írásában, hogy Kossuth darabjának premierjét az addigi adatok az 1830-as évekre tették, a soproni színlap pedig ennél egy évvel korábbi volt.

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést! Ha tetszett a cikk, és szereted az oldalt, csatlakozz te is havi egy kávé árával az álhírek elleni harchoz.