Thomas Huchon egy oknyomozó újságíró, aki már 81 francia középiskolában tartott órákat a kamuhírekről és konteókról. Óráinak központi eleme – az NPR riportja szerint – egy mini dokumentumfilm, amely szerint az AIDS-et a CIA terjesztette el Kubában. A videó szerint ez volt a valódi oka a szigetországot sújtó, több évtizedes embargónak is, amit csak azután oldottak fel (a nagy amerikai és francia gyógyszergyárak érdekében), hogy kubai orvosok megtalálták a betegség ellenszerét.

Amit a diákok nem tudnak: a filmet Huchon és csapata készítette, méghozzá annak bemutatására, hogy mik a konteós videók leggyakoribb formai és tartalmi elemei. A doksi levetítése után Huchon megszondáztatja a diákokat, akiknek általában a harmada nyilatkozik úgy, hogy elhiszi a látottakat – hiszen nincs okuk szkeptikusnak lenni egy vendégtanárral szemben.

Aztán Huchon bemutat nekik egy második filmet is, amely leleplezi a konteós videót. Részletesen bemutatja a hasonló dezinformációs próbálkozások visszatérő elemeit: a veszélyt sugalló háttérzenét, a CIA-hoz vagy az AIDS-hez hasonló, népszerű hívószavakat, a gyorsan eltűnő feliratokat, valamint a hazugságok alátámasztására szolgáló valós történelmi utalások használatát.

A második videó Huchon szerint sokkolja a fiatalokat, ezért az újságíró megmutatja nekik, hogyan kerülhetik el, hogy legközelebb áldozatul essenek hasonló próbálkozásnak. Elmagyarázza nekik a forrásellenőrzés alapjait, és beszél az online aktivitásra alapozott befolyásolási kísérletekről is.

Huchon úgy véli: a tanároknak nincs könnyű dolguk, amikor egy teljesen másképp gondolkozó, az információit más utakon beszerző generációt kell felvilágosítaniuk egy-egy összeesküvés-elmélet valóságalapjáról. Ha például egy diák tagadja a második világháborús gázkamrák létezését, a tanárok meglepődnek, és tényeket kezdenek sorolni a konteó megcáfolása érdekében. Huchon szerint viszont a “tények” és tények közötti háborút sosem nyerhetik meg. A legjobb út szerinte az, ha megpróbálják ellenőrizni a másik érveit.

Az újságíró Emmanuel Macron francia elnök álhírellenes törvénytervezetének a sikerében sem bízik; szerinte az egyetlen játható út a kamuhírek elleni harcban a fiatalok kritikus gondolkodásának fejlesztése.

Fotó: pexels.com

Tetszett a cikk? Támogasd te is az oldalt havi egy kávé árával: