A héten írtam egy cikket a jövő lehetséges dezinformációs csodafegyveréről, a mesterséges intelligencia bevonásával manipulált videókról, egyet pedig arról, hogy élénk, érzelmekkel teli emlékeink milyen gyakran tévesek. A Vox most elém mászott cikke épp ezt a két témát vegyíti: azt vizsgálja, miként befolyásolhatják emlékeinket a kamuképek és -videók. Elisabeth Loftus memóriakutató – akinek hamis emlékekkel kapcsolatos vizsgálatairól szintén beszámoltam már – szerint felmerül a kérdés: ha az embert olyan erős vizuális hatásnak teszik ki, mint amilyen például egy kamuvideó, amelyben soha ki nem mondott szavakat adnak valakinek a szájába, akkor az hogyan befolyásolhatja a múltat.

Erre vonakozó kutatások ugyan még nincsenek, de már a kamufotók is elképesztő hatással voltak az emberi emlékezetre. A Vox cikke példaként annak a fényképnek a történetét eleveníti fel, amelyen az egykori amerikai elnök, Barack Obama kezel le az akkori aktuális sátánnal, Mahmud Ahmadinezsád ex-iráni elnökkel. A photoshopolt kép annyira beégett az emberek tudatába, hogy a Slate által 2010-ben megkérdezett 1000 újságolvasó ötöde emlékezett a képre, további 25 százalék pedig ugyan nem tudta felidézni a felvételt, de emlékezett a meg nem történt kézfogásra.

A Slate felmérésének adatait – Steven Frenda pszichológus vezetésével – szakértők elemezték tovább, és kimutatták, amit sejteni lehetett: az emberek emlékezetében gyakrabban ragad meg valóságosként egy kamufotó, ha az amúgy illeszkedik politikai nézeteikbe. Vagyis a konzervatív szavazók hajlamosabbak voltak valóságosként “emlékezni” Obama és Ahmadinezsád kézfogójára, míg a liberálisok jobban beépítették emlékeikbe azt a fotót, amelyen Bush állítólag egy baseballjátékossal szórakozott, miközben országát a Katrina hurrikán pusztította. És hogy a helyzet még fenyegetőbb legyen: a Slate felmérésében elvileg egy aktuális eseményeket figyelemmel követő társaság vett részt, a teljes népességet tekintve tehát valószínűleg még rosszabb lehet a helyzet.

Vagyis ez egy újabb bizonyíték, hogy agyunk nem úgy működik, mint egy videofelvevő. Az emlékeket nem elménk egy meghatározott része tárolja, hanem azokat minden alkalommal újonnan építjük fel. És e munka során – mutat rá a Vox cikke – előszeretettel nyúlunk a legkönnyebben elérhető infomorzsák felé – például egy könnyen felidézhető kép felé. Amiről egykoron talán még tudtuk is, hogy digitálisan manipulált, de ez a címke idővel kikopott emlékezetünkből, és maradt a nyers kép.

A Vox szerint emlékezetünkkel kapcsolatban a videofelvevő metaforájánál találóbb egy olyan videoszerkesztőt elképzelni, amellyel ezredmásodperces határidővel kell anyagokat készíteni. E sietségben pedig gyakran helyettesítjük valós emlékeinket előítéleteinkkel és frissebb információkkal. Elnézést tehát azoktól, akiknek e cikkel esetleg beleégettem az emlékezetébe Obama és Ahmadinezsád kézfogóját, de talán ez a húzás errefelé nem okoz akkora kárt, mint amekkora haszonnal jár, ha tisztában vagyunk agyunk működésének további sebezhetőségeivel.

Elmosódó határ valóság és manipuláció között

A jelenség egy másik káros vetületére hívja fel a figyelmet az Atlantic 2018 májusi számának cikke, amelyben Franklin Foer arról ír: a kamufelvételeknek köszönhetően a jövőben már érzékszerveinknek sem fogunk hinni, aminek hatására a valós felvételek hitelessége is csorbulhat. Ha például egy politikust valamilyen csaláson érnek, és erről felvétel is készül, simán mondhatja a megtámadott, hogy a videó rosszindulatú manipuláció. Hiába támasztják alá oknyomozó újságírók állításaikat például kandikamerás videóval, a politikusnak elég lesz beböfögnie, hogy fake news, és mindenki megy tovább a dolgára.

Cikke végén Foer megjegyzi: a világnak talán lesz válasza ezekre a valóságot fenyegető veszélyekre, bár az eddigi történések nem erre utalnak. Az emberek örömmel veszik a legképtelenebb hiedelmeket is, ha azok megerősítik világlátásukat, a kormányok lassan mozognak a kihívás kezelésében, a techcégek pedig sokáig tagadták felelősségüket.

Persze nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben néhányan megtanulják majd a helyén kezelni a dezinformációs próbálkozásokat, de az optimális az lenne, ha visszaállna valahogy a média hitelessége, és ezt a munkát professzionális szakemberek végeznék el – írja Foer. Egy optimális helyzetben a kormányok is megteszik a szükséges intézkedéseket, és közben nem élnek vissza a fenyegetéssel saját pozícióik erősítése érdekében. A techcégek pedig felismerik és elismerik a platformjaik jelentette fenyegetéseket, és kiszűrik a káros kamuvideókat, de úgy, hogy azzal nem csak olajat öntenek a tűzre. Egyik feladat sem könnyű.

Fotó: pexels.com

Tetszett a cikk? Támogasd te is az oldalt havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.