Különös lépésre szánta el magát 2018 elején, alig két hónappal a március eleji parlamenti választások előtt az olasz rendőrség. Marco Minniti olasz belügyminiszter januárban bemutatott egy vörös gombként emlegetett szolgáltatást, amely segítségével az olaszok online cikkek valóságtartalmáról érdeklődhettek. Ezeket a jelentéseket a rendőrség továbbította az internetes bűnözéssel foglalkozó egységének, amely – miután utánajárt azoknak – nyomozása eredményeit nyilvánosságra hozta.

Egy országban, ahol egy hasonló kezdeményezés elindítását még a közmédiától se várhatja az ember (és most nem Olaszországra gondolok), egy ilyen lépés akár szimpatikusnak is tűnhet, de az olasz tényellenőrzők korántsem voltak boldogok. A német Correctiv által idézett Giovanni Zagni szerint ugyanis a hírek ellenőrzése nem rendőrségi feladat. A kamuhíreknek nincs törvényi meghatározásuk, aminek hiányában a rendőrök csak önkényesen értékelhetik a híreket. Keményebben fogalmozott az újságíró Arianna Ciccone, aki szerint az “igazság” meghatározása legfeljebb az autokratikus rezsimekben az állam feladata. Szerinte – még ha a kezdeményezés jószándékú is – a társadalom veszélyes terepre téved, ha a rendőrségre bíz ilyen feladatokat.

A hatóságok azzal nyugtatgatták a Nagy Testvért kiáltó újságírókat és internetezőket, hogy ők csak az egyértelmű kamucikkeket értékelik. Nem akarnak (politikai) véleményekben állást foglalni, és teljes elfogulatlanságot illetve átláthatóságot ígértek.

A Corretiv február végi cikkének idejében az olasz rendőrség hét kamuhír elemzését hozta nyilvánosságra (a választások utolsó heteiben sem készült sokkal több). Ezek közül a többség afrikai bevándorlókkal kapcsolatos kamuhír volt: az egyik például arról számolt be, hogy egy migráns bliccelőt nem büntettek meg a vonaton (a férfit tényleg nem büntették meg, de nem azért, mert migráns volt, hanem mert érvényes jeggyel utazott). A hírrel kapcsolatban a Correctiv szerzője megemlíti: nem igazán világos, mi szükség volt ez esetben a rendőrség felvilágosító munkájára, amikor az ügyet előző nap már más lapok is feldolgozták, és hasonló eredményre jutottak.

Ha fontos számodra a kamuhírek elleni harc, támogasd a munkám havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.