Az interjú a “hanyatló Nyugatot” vizionáló, dezinformációra építő újságírással indít, amelynek működési mechanizmusát Krekó Péter egy mindennapos példával mutatja be:

“Sokszor az eseteknek, amit bemutatnak, van valóságalapja, de mivel kizárólag az egyik oldalát bontják ki a dolgoknak, az egész teljesen félrevezető. Például az amerikai egyetemekről a minap a Russia Todayben levetített filmben csak a hatalmas ivászatokat és a különböző megerőszakolási botrányokat emelik ki. Ezek valóban létező problémák – bár élek a gyanúperrel, hogy Oroszországban ugyanúgy megtörténnek, csak nincs belőlük botrány. Ugyanakkor ezzel nem írhatók le az amerikai egyetemek, mert amúgy a világ tudományos életének vezető műhelyei.”

Krekó szerint – mivel a hazai állami médiában a valós hírek néha szétbogozhatatlanul összekeverednek az álhírekkel – nem is érdemes belemenni abba, melyik álhír és melyik nem, mert az egész egy célrendszer szolgálatába van állítva, ami alapvetően a propaganda. Nem a valósághoz való viszony a fontos, hanem a kiváltott hatás – mondja az interjúban a szakember azzal kapcsolatban, hogy a politikai propagandagépezet akkor sem korrigál, ha egy hírről kiderül, hogy nem igaz.

Az interjúban Krekó arra is rámutat: kutatások szerint a különböző összeesküvés-elméletek összefüggenek, ami különösen veszélyessé teszi az álhírekre és konteókra építő médiairodalmakat:

“Ha valamilyen irányból elindul az összeesküvés-elméletekre épülő áhírlogika, ami minden kételkedik, akkor ki tudja, hogy ennek mi a vége. Minél tovább megyünk ezen az úton, annál több minden rombolhat. Egy idő után ennek nem lehet megálljt parancsolni. Jönnek az ufók, a belénk ültetett mikrochipek, a chemtrail.”

Krekó arról is beszél, hogy Moszkvának idehaza azért nincs szükség olyan nyugatellenes információs háborúra, mint a régió sok országában, mert a kormánypárti média elvégzi ezt a dezinformációs munkát. A szakember megemlíti, hogy – míg a régió más országaiban aktívan küzdenek az orosz dezinformáció ellen – a magyar kormányból nem lehet kivel beszélni erről a témáról. Még azok a kormánypárti politikusok sem foglalkoznak már a kérdéssel, akik korábban fontosnak tartották ezt a problémát.

Szóba kerül az az interjúban az is, hogy az álhírek terjesztésében mennyi írható a tudatosság, és mennyi a képzetlenség hiányára:

“Amit látunk, az az alacsony szakmai színvonal és az erős politikai nyomás együttes eredménye. Ha politikai megrendelésre íródnak cikkek, melyekben a végkövetkeztetés eleve adott és rögzített, akkor a rutinosabb, régóta a szakmában dolgozó újságírók használhatják azt a klasszikus propaganda-logikát, hogy ‘nem baj, hogy nem igaz, a lényeg, hogy hasson’. (…) Az új, tapasztalatlan munkatársak pedig, akiknek nincs vagy csak nagyon halovány a szakmai háttere, valószínűleg könnyebben idomíthatóak és irányíthatóak – aki nem dolgozott még más médiánál, az normálisnak tarthatja, ami a kormányközeli médiában zajlik. Gyakran mesés fizetésekért.”

A teljes interjút elolvashatod itt.

Illusztráció: pexels.com

Tetszett a cikk? Támogasd az oldalt havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.