A betört ablakok elméletéről magyar nyelven is sokfelé olvashattok, ebben a cikkben például a zseniális mesélő, Malcolm Gladwell tolmácsolásában. A James Q. Wilson és George Kelling kriminológusok által bemutatott elmélet lényege röviden: a bűnözés a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Egy városban viszonylag kis problémák – graffiti, köztéri rendetlenség, zűrzavar, agresszív koldulás – azonosíthatók a betört ablakkal; ezek mind felhívásnak számítanak komolyabb bűncselekmények elkövetésére. Gladwell szerint e hatás felismerése és az ezt követő szisztematikus munka segítette például New York legbalhésabb részeinek megtisztítását a kilencvenes évek elején.

Csak mert valószerű, nem biztos, hogy igaz is

Alkotó rendetlenség című könyvében azonban Tim Harford arról elmélkedik, hogy csak mert egy elmélet valószerű, nem jelenti, hogy okvetlenül igaz is. Véleménye szerint a teória atyjai, Kelling és Wilson szándékoltan úgy szövik történetük szálait, hogy az oksági viszonyok egyértelműnek tűnjenek, ám ok és okozat a valóságban kibogozhatatlanul egymásba gabalyodhat.

“Az igazság az, hogy a társadalomtudományok mindeddig nemigen tudták alátámasztani a rendfenntartás töröttablak-elméletét, és arra sem találtak egyértelmű bizonyítékokat, hogy e teóriát illeti-e az elismerés a New York-i bűnözési hullám 1990-es évekbeli megfékezéséért. A bűncselekmények számának visszaesését sokféleképpen magyarázzák, de a hitelességre számot tartó magyarázatok kalkulálnak a ténnyel, hogy a bűnözés ekkoriban nem csupán New Yorkban, de szerte az Egyesült Államokban visszaesett” – írja Harford.

A hatás “jóval csekélyebb mértékű”

Áttekintette az állítólagos bizonyítékokat a Lökonómia könyvekkel híressé vált Steve Levitt közgazdász is, és arra a következtetésre jutott, hogy a bűnözés visszaesésének időzítését, mértékét és földrajzi mintázatát minden valószínűség szerint a következő tényezők magyarázzák:

– a rendőri erők létszámának növelése,

– a börtönbüntetések számának a növekedése,

– a crack használatának alábbhagyása,

– az abortusz 1970-es években bekövetkezett legalizálása, amelynek következtében csökkent a nem kívánt gyermekek száma.

– valamint a tény, hogy amióta az 1970-es évek végén beszüntették az ólomtartalmú benzin forgalmazását, a gyermekek kognitív fejlődése kedvező irányba haladt, és ekként – némi fáziskéséssel – a bűnelkövetők száma is csökkent.

Levitt végkövetkeztetése szerint “a rendfenntartó stratégiák New York-i bűnözési statisztikákra gyakorolt hatását eltúlozzák, a szóban forgó hatás az állítólagosnál feltehetően országos szinten is jóval csekélyebb mértékű.”

Könyvében Harford – David Thacher várostervezési szakértőt idézve – elismeri, hogy a rend felbomlásának bizonyos formáit minden további indok nélkül orvosolni kell, de szerinte “megdöbbentő, milyen könnyen abba az illúzióba ringatjuk magunkat a régi közhely nyomán, miszerint a tisztaság fél egészség, hogy a rendetlenség valamiféle gonosz kórság hírnöke, nem csupán egy zűrzavaros állapot”.

Egyáltalán: mi számít rendes környéknek?

A töröttablak-irányelvhez szerinte már csak azért sem érdemes túlzott reményeket fűzni, mert amikor a saját lakókörnyezetünket ítéljük lepusztultnak, korántsem tárgyilagosan tesszük. Két szociálpszichológus – Robert Sampson és Stephen Raudenbush – chicagói terepen végzett tanulmányát idézve Harford rámutat: a város lakosai nem az utcák lepusztultságának szemmel látható jelei alapján állították, hogy zűrös környéken élnek, hanem abból indultak ki, mennyire szegény az adott kerület, illetve hány színes bőrű lakja.

“Azokat a területeket, ahol sok szegény család élt, illetve magas volt az afroamerikaiak aránya – vagy a két tényező együtt volt jelen –, a helybéli lakosok lepattantabbaknak észlelték a gazdagabb és fehérebb körzetekhez képest még akkor is, ha utóbbiakban ugyanannyi szemét és falfirka éktelenkedett, és éppolyan sok koldus kéregetett. Ha meg akarjuk jósolni, hogy a helybeliek rendetlennek tartanak-e egy háztömböt, érdemesebb a lakók bőrszín és jövedelem szerinti megoszlására vonatkozó adatokat áttanulmányozni, mint a környékről készült videofelvételeket végignézni” – foglalja össze a chicagói kutatás tapasztalatait Harford.

Fotó: pexels.com