Arról, hogy a kamuhír címszót milyen sokféle tartalomra ráhúzza mostanában a sajtó, korábban már írtam. Ahogy a kamuhírek kiagyalóinak és terjesztőinek különböző motivációiról is szó esett már. Most a FirstDraftNews oldalán Claire Wardle próbálta meg kategorizálni a kamuhírek címke alatt emlegetett tartalmakat típus, feltételezett motiváció és a terjesztés módja szerint.

Milyen típusai léteznek a dezinformációs kísérleteknek?

1. Szatíra/Paródia: nem célja a károkozás, de sokan félreérthetik.
2. Hamis kapcsolat: a cím és a tartalom nem áll összhangban, és előbbi félrevezetheti a felületes olvasót.
3. Félrevezető tartalom: infók félrevezető használata mások besározása érdekében.
4. Hamis kontextus: egy valós tartalmat hamis kontextusban adnak közzé (például amikor egy valós videót úgy közölnek, mintha az más országban vagy máskor történt volna meg).
5. Csaló tartalom: valós és elismert források mögé bújnak (példa lehet erre egy formájában a BBC-re hajazó kamuoldal, vagy egy újság/személy kamu twitteres profilja).
6. Manipulált tartalom: egy valós tartalmat manipulálva adnak közzé a megtévesztés érdekében (például egy photoshopolt kép).
7. Kitalált tartalom: 100 százalékban új tartalom, amelynek célja a megtévesztés és a károkozás.

Mi az oka a kamuhírek születésének?

Wardle szerint a 8P tehető felelőssé:

1. Pongyola újságírás
2. Paródia
3. Provokáció
4. Passzió
5. Pártosság
6. Profit
7. Politikai befolyás
8. Propaganda

Ezeket egy vízszintes illetve függőleges tengelyen ábrázolva Wardle megmutatja, általában melyik típushoz melyik ok kapcsolható:

Hogyan terjednek a kamuhírek?

Egy részüket anélkül osztják meg az emberek a közösségi oldalakon, hogy tudatosulna bennük: kamuhírről van szó. Más részük hatását újságírók erősítik fel azáltal, hogy ellenőrzés nélkül átveszik őket. Aztán vannak kamuhírek, amelyeket lazán kapcsolódó csoportok terjesztenek a közvélemény befolyásolására, és olyanok is, amelyeket egy szofisztikált dezinformációs kampány keretében tolnak a képünkbe bothálózatok és trollok.

Cikkében Wardle úgy véli: a kamuhírek ellenőrzés nélküli újraosztása emberi tulajdonság, ami pártállástól független. Bár az amerikai választási kampányban a republikánus jelöltet támogató kamuhírek voltak túlsúlyban, Trump győzelme óta igazolódott: a másik oldal ugyanúgy képes bedőlni a kamuhíreknek. Míg a kampány során a demokratikus pokol végében bizakodó trumpisták dőltek be az álmaik megvalósítását segítő kamuhíreknek, mostanában a Trump-ellentábor fogad el kritika nélkül minden olyan értesülést, amelytől segítséget remél rémálmai véget vetéséhez.

Hogyan védekezzünk a kamuhírek ellen?

Évek óta hajtogatom: általában azokkal a történetekkel tudnak a legkönnyebben megvezetni minket, amelyek valamilyen szempontból fontosak számunkra – dühöt, örömöt vagy félelmet váltanak ki belőlünk. Wardle ugyanezt így fogalmazza meg: a haragos és rettegő emberek képessége a kritikai gondolkodásra erősen lecsökken.

Ezért aztán – ha nem akarunk kamuhíreket terjeszteni – ne engedjük, hogy az infók befogadása során az érzelmeink vezéreljenek minket. Ha egy cikk felidegesít bennünket, gondolkodjunk el, nem azért született-e abban a formában, hogy ezt a hatást váltsa ki belőlünk.

A kritikus hírbefogadás lépései pontokba szedve:

1. Álljunk meg egy pillanatra a cím elolvasása és a Megosztom gomb megnyomása között.
2. Gondolkodjunk el az adott infón. Ebben segíthet minket, ha elolvassuk a kérdéses cikket.
3. Ellenőrizzük az infót más forrásból is.
4. Keressük a megbízható forrásokat: két/tíz/ezer ugyanazt szajkózó oldal sem feltétlenül igazol egy adott infót.
5. Ha bebizonyosodik, hogy kamuhírről van szó, habitustól függően lépjünk el a kamuinfó mellett, vagy hívjuk fel mások figyelmét is a megtévesztésre.

Fotó: pexels.com / Illusztráció: a FirstDraftNews nyomán Rajnai-Marinov Szvetlana